Makkay József
2023. június 26., 11:132023. június 26., 11:13
Fűt-fát ígér a népnek a közvélmény-kutatásokban húsz százalék, és a párt vezetőjének vágyálmaiban már harminc százalék fölött tartó Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) vezetője. A mélyülő szegénységet, az Európai Unióból és a politikából kiábránduló tömeg reményeit meglovagoló szélsőséges román párt elnöke, George Simion magabiztosan állítja, hogy a jövő évi parlamenti választások után önálló kormányalakításra képes politikai formációja átalakítja Romániát.
Ha ez a politikai szörnyűség kormánykerékhez jutna, nekünk, erdélyi magyaroknak aligha lehetnek kétségeink afelől, hogy az országot ,,saját képükre” alakítanák át.
Sokan még jól emlékszünk a funari korszakra, amikor a kincses város betegesen magyarellenes polgármesterének, Gheorghe Funarnak a rémuralma egybeesett az ultranacionalista Vatra Românească és a Román Nemzeti Egységpárt (PUNR), majd a Nagy-Románia Párt térhódításával. A PUNR 1994 és 1996 között a mai Szociáldemokrata Párt (PSD) elődjével, a PSDR-vel alkotott kormánykoalíciót. Harminc év távlatából is fel lehet idézni az erdélyi magyarokat szülőföldjükről tömegesen elűző magyarellenes retorikát, amely a törvényhozás, a kormány és az államelnöki hivatal szintjéről zúdult rá az országra.
A NATO- és az európai uniós csatlakozás időszakában a legdurvább magyarellenes pártok némileg háttérbe szorultak, vagy feszámolódtak, de ,,szalonképesebb” tagjaik nem maradtak munka nélkül, mert zsíros törvényhozói és más állami állások várták őket a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) színeiben.
Főleg, ha a magyar kártyát mindig a megfelelő pillanatban kihúzó ,,Jó napot kívánok Klaus Johannis” államfő a ,,nemes ügy” élére áll. Ahogyan tette legutóbb is az RMDSZ kiebrudálásával a kormányból, ami mögött valószínűleg az áll, hogy a gazdasági nyomorral párhuzamosan erősödő magyarellenességet ne csak az AUR tudja meglovagolni az előttünk álló egy évnyi kampányidőszakban, hanem a többi román párt is részesüljön ,,jótékony hatásaiból”.
Klaus Iohannis húzásának lehetnek pozitív hatásai is. Ahogyan összehozta a korábban sokak számára elképzelhetetlennek tartott PSD-PNL nagykoalíciót, most az RMDSZ kiebrudálásával a kormányból fékezheti a rémuralommal egyenértékű AUR térhódítását, hogy az elszabadult áraktól, a mélyülő szegénységtől és a kiszámíthatatlanná váló ukrajnai háborútól rettegő román választók ne kerüljenek milliós nagyságrendben a legszélsőségesebb román párt kelepcéjébe.
Bárki is legyen hatalmon, nagyon nehéz esztendő vár a román kormányra. Az országra zúduló társadalmi elégedetlenségből kaptunk már némi ízelítőt a tanársztrájkkal, de következnek az ügyészek és bírák, az egészségügy és sok más állami szektor, ahol az alkalmazottak úgy gondolják, sarokba lehet szorítani a kormányt. Az országot fenntartó vállalkozói réteg alkalmazottai közben hüledezve néznek ki a fejükből, hogy milyen fizetésekért folyik a harc az állami szektorban. A több mint egymillió alkalmazottat foglalkoztató állami szférában, amely a fizetéseit a másik tábor adójából kapja.
Miközben a román politikusok bólogató jánosokként Brüsszelnek és Washingtonnak egyaránt meg akarnak felelni, senki nem tudja, hogyan lehet kimászni a koronavírus-járványt követő újabb megpróbáltatásból, a hatalmas gazdasági károkat és áremelkedést okozó ukrajnai háborús slamasztikából.
Azaz egyvalaki ,,tisztában” van vele: az AUR legénysége. Az ők megoldásaiktól azonban Isten óvja Romániát, és bennünket, erdélyi magyarokat!
Balogh Levente
Miközben egyes országokban már be is tiltották, vagy fontolgatják, hogy betiltsák a közösségi oldalak használatát a 16 év alatti fiatalok körében, néha az az ember érzése, hogy egyes, 18 évnél idősebb felnőttek esetében sem ártana a tiltás.
Makkay József
Románia Európa egyik legjobb mezőgazdasági adottságokkal rendelkező országa, mégis importra szorul az alapvető élelmiszerekből. A gondot nem a termőföld vagy a gazdák hiánya, hanem az évtizedek óta következetlen agrárpolitika okozza.
Balogh Levente
Az embereknek egyre inkább elegük van a pártok közötti marakodásból, amely hónapok óta tartó politikai patthelyzetet eredményezett, valamint azt, hogy az országnak a válságos időszakban nincs teljes hatáskörrel rendelkező kormánya.
Rostás Szabolcs
Életveszélyes fenyegetést kapott egy magyarországi előadó, ezért lemondta székelyföldi koncertjét. A botrány túlmutat Majkán, és a magyar közélet nagyon aggasztó állapotairól árulkodik.
Rostás Szabolcs
Hogy Romániában gyanúsan tekintenek a kettős állampolgárokra, nem újdonság, azt már megszokták az erdélyi magyarok. De enyhén szólva meglepő, hogy Magyarországon is indulatokat gerjeszt a kettős állampolgárság kérdése.
Páva Adorján
A közép-európai ember kényelmi illúziójának végét jelzi mindaz, ami most az életadó, elnyűhetetlennek hitt kék szalagunkkal, a Dunával történik. És abból kifolyólag velünk, mindannyiunkkal.
Balogh Levente
Miközben eddig jóformán csak passzív szemlélőként kísérte az ország légterét megsértő orosz drónokat, hirtelen igencsak hiperaktív lett a román légierő.
szóljon hozzá!