Somogyi Botond
2020. január 30., 08:322020. január 30., 08:32
Nézzünk oda, hát ilyet még nem láttam! – kiáltottam fel múlt hét közepén a Magyarország–Montenegró vízilabda-mérkőzés előtt. De csak az összecsapás után folytattam a mondatot, mert arra gondoltam, hogy ha meccs előtt fejezem be, esetleg másképp alakul az eredmény.
Miről is van szó? A himnuszok éneklése során arra lettem figyelmes, hogy a montenegrói játékosok közül csupán egy énekelte a himnuszt. Az utóbbi másfél évtized tapasztalatai alapján erre nem számítottam. Mindig azt láttam, hogy a balkáni országok – szerb, horvát, montenegrói – játékosai tele torokból, feltüzelve énekelnek, mi pedig csak tessék-lássék. És az eredmény is többnyire így alakult, azaz vesztettünk: a szerbekkel többnyire mindig, a horvátoktól 2017-ben a vb döntőben kaptunk ki a Margitszigeten, Montenegrót Eb-n pedig még sohasem vertük meg.
Most azonban minden másként alakult. Úgy tűnik – egy régi és unalmas közhelyet használva –, a fiúk jobban akarták. Mint ahogy a spanyolok elleni döntő során is, amikor a spanyolok közül senki nem énekelt. Igaz, a magyarok játékosok között is akadtak néma ajkak.
Persze tudom, nem a himnuszok éneklése vagy az akarat dönti el egy-egy összecsapás kimenetelét, hanem a tudáskülönbség, a szerencse vagy sajnos nem egy esetben a bírók. De ezúttal számomra úgy látszott, hogy a magyar csapatokból oly sokszor hiányolt motivációval nem volt gond. Nagyjából így fogalmazott Märcz Tamás szövetségi kapitány is, aki maga is megkönnyezte – mint ahogy a Duna Aréna lelátóján és valószínűleg a tévék képernyője előtt is számos szurkoló – a díjátadás alkalmával elhangzó magyar Himnuszt. „Ilyenkor megengedhetjük magunknak, hogy könnyezzünk picit, elengedjünk egy fél könnycseppet. Huszonegy éve hiányzott Magyarországnak az Európa-bajnoki cím, a közönség pedig mindig hiányolja az aranyat, ha a vízilabdacsapat nem azt nyer. Még akkor is, ha ez borzasztó nehéz feladat minden tornán. Éreztem, láttam a fiúkon az elmúlt huszonnégy órában, hogy ezt a győzelmet nem akarják kiengedni a kezükből.”
És hogy mennyire igaza van Märcz Tamásnak, aki 21 évvel ezelőtt nyert Eb-aranyat Firenzében. Emlékszem, a tornát sérülés miatt kihagyó világklasszis Benedek Tibor nevét zengték kórusban a fiúk, miután megnyerték az aranyérmet. És persze emlékszem a Kemény Dénes vezette Kásás, Kiss, Biros, Molnár alkotta csapatra, amely egymás után három olimpiai aranyat szerzett. Ahogy sok más fontos vízilabda-mérkőzésre, döntőre vagy elődöntőre, elbukott vagy megnyert összecsapásra is, egy-egy kiváló megmozdulásra, mint amilyen a Vári Attila csavargólja volt a sydney-i döntőben az oroszok ellen. Vagy a múlt héten a Varga Dénesé a montengróiak ellen.
És nemcsak én emlékszem, hanem egy egész nemzet. Talán ezért is mondják, hogy a magyar vízilabdanemzet. A 9 olimpiai és a most már 13 Európa-bajnoki aranyért, a három vb-elsőségért (igaz, ebben az olaszok egyelőre megelőznek minket eggyel). És azért is, mert egy-egy ilyen euforikus – ráadásul hazai rendezésű világeseményen, ahol még a magyar–máltai meccsen is telve volt a Duna Aréna – két hét után még több fiatal határozza el, hogy márpedig belőle vízilabdázó lesz, ráadásul válogatott és lehetőleg olimpiai bajnok is.
A válogatott balkezes bombázója, Vámos Marci szerint ezzel az eredménnyel bejelentkeztünk az olimpiai aranyra is. Úgy látszik, e kiváló eredmény, amely immár a túlzott önbizalmat is meghozta, messze repítette a játékosok képzeletét. Talán túl korán. De reménykedjünk, hogy az önbizalom mellett a csapategység és a jó forma is csak növekedni fog a július második felében kezdődő tokiói olimpiáig.
Balogh Levente
Persze némi joggal vetheti fel bárki, hogy miközben Romániában az alkotmánybíróság a PSD hathatós közreműködésével éppen alkotmányos válság kirobbantásán ügyködik, miért lamentál valaki boomerbe oltott X-generációsként néhány zenecsatorna bezárásán.
Rostás Szabolcs
Na, már csak ez hiányzott! – kommentálhatnánk a viccbeli poénnal az alkotmánybíróságnál uralkodó állapotokat. Csakhogy ez nem vicc. A taláros testületnek sikerült elérnie, hogy az eddigi pénzügyi és politikai krízist újabbal tetézze: alkotmányossal.
Balogh Levente
Képzeljék el, hogy a román parlament olyan törvényt fogad el, amely akár börtönbüntetéssel is sújthatóvá teszi, ha valaki kijelenti, hogy Románia nem az 1918-as gyulafehérvári román gyűlés nyomán, a „nép akaratából” szerezte meg az Erdély fölötti uralmat.
Rostás Szabolcs
Teljes hőfokon ég Magyarországon a jövő tavasszal rendezendő országgyűlési választást megelőző kampány, és a politikai csatazaj közepette időnként a nemzetpolitika is terítékre kerül.
Balogh Levente
Miközben a Recorder oknyomozó portál dokumentumfilmje súlyos visszaélésekre világít rá a román igazságszolgáltatási rendszerben, azért megjegyezhetjük: a tényfeltáró riporttal jókora szívességet tett a kormánynak.
Balogh Levente
Az Egyesült Államok magára hagyja Európát, sőt már ellenségének tekinti – ilyen apokaliptikus kommentárok hangzottak el annak kapcsán, hogy a Trump-adminisztráció közzétette Washington új nemzetbiztonsági stratégiáját.
Rostás Szabolcs
Elsősorban a román főváros lakosainak szánt, erőteljesen ironikus hangvételű szösszenetben érzékeltette a Bukarest és Budapest közötti különbségeket pár nappal ezelőtt egy félig román, félig magyar aradi értelmiségi.
szóljon hozzá!