A kétnyelvűség hamis illúziója?

Nem szeretnék ünneprontó lenni, és lelohasztani magyar politikusaink hurráoptimizmusát a romániai egészségügyben használatos magyar nyelv térhódításáról. Az erdélyi és a magyarországi sajtó kész tényként tálalta a hírt az RMDSZ által benyújtott és megszavazott törvénytervezetről, amely előírja, hogy magyar lakosságú, vegyes vidékek egészségügyi hálózatában anyanyelvükön mondhassák el panaszaikat az orvoshoz forduló betegek.

Van már ehhez hasonló törvény, amit az önkormányzatokban ma sem alkalmaznak, a román parlament pedig elfogadott egy újabbat, hadd lássa a világ, hogy Románia – papíron legalábbis – betartja a kisebbségek nyelvi jogait. Aki vegyes lakosságú vidéken él, jól tudja, hogy a románul rosszul beszélő olaszteleki kislánnyal a kolozsvári sürgősségin tavaly megesett gyalázat távolról sem egyedi eset, legfenebb a hozzátartozók nem csapnak cirkuszt. Évekkel ezelőtt ezt jómagam is megtapasztaltam gyerekeimmel, amikor a bunkó román szakorvos azt kérte számon rajtam, hogy hat éves kisfiam miért nem tudja elmondani neki románul, hol fáj, mi a panasza. Miután felocsúdtam pofátlanságától, nem éppen szalonképesen elmagyaráztam az orvosnak, hogy harminc-negyven évvel ezelőtt minden épeszű kolozsvári román tudott annyit magyarul, hogy legalább konyhanyelven elboldoguljon a vegyes lakosságú környezetében. Mondanom sem kell, a gyereket más orvoshoz vittem, de hát tudjuk, hogy nem ez a jellemző.

A frissen elfogadott törvénnyel éppen az a baj, hogy az ilyen orvosok viselkedésére semmiféle gyógymódot nem ad, miközben a kétnyelvűség hamis illúzióját kelti. Valójában magyar politikusaink számára jelent gumicsontot. Valaki is komolyan hiszi, hogy egy olyan országban, ahol a kulturális autonómiáról szóló törvénytervezetet lesöpörték az asztalról, a mostani jogszabály egy őszinte gesztus irányunkba? Vagy inkább arról van szó, hogy az Európa Tanács jelentéstevőinek kolozsvári látogatása és a készülő országjelentés tette ezt ennyire sürgőssé. Hogy a román kormánynak egy újabb érve legyen a mellett, hogy a magyarság hangoskodásának nincs alapja, mert a törvények az önkormányzatokban és az egészségügyben is biztosítják a szabad anyanyelvhasználatot.

Mindannyian tudjuk, hogy csak akkor kezdődhet el a magyar nyelv erdélyi térhódítása, ha a román mellett anyanyelvünk is hivatalossá válik. Ha törvény szabályozza, hogy a vegyes lakosságú vidékeken élő kétnyelvűség szellemében patikától vasútállomásig, és polgármesteri hivataltól kórházig bárhol megszólalhatunk magyarul és választ is kapunk. Ha ezt magyar politikai elitünk nem tűzi ki célként, akkor maradnak a pótcselekvések. Amelyek szépen hangzanak, de gyakorlati hozadékuk nulla.