Makkay József
2023. április 08., 10:242023. április 08., 10:24
2023. április 08., 10:442023. április 08., 10:44
Sokan vagyunk úgy vele, hogy legszebb egyházi ünnepeink gyerekkorban rögzültek bennünk, és az egykori élmények, tapasztalatok szűrőjén, hangulatán keresztül keressük a mai ünneplés fogódzóit. Múltjától ugyanis az ember nem szabadulhat: a tudatalattinkba beépült iránytű tudatos és kevésbé tudatos lépteinket egyaránt egyengeti.
Láthatatlanul töltődik fel, és ragadja magával a család és az őt körülvevő kisebb közösség ünnepélménye.
Amikor hosszú évekkel ezelőtt kislányom akkorácska lett, hogy a templomi istentiszteleten megértette a pálmaágak között Jeruzsálembe bevonuló Jézus ünneplését, megütközve kérdezte tőlem: ha az emberek annyira szerették, akkor miért feszítették meg? A magától adódó kérdés túl magas labda volt számomra, a kézenfekvő választ nem éreztem igazinak. A Messiást, a királyt ünneplő ujjongó tömeg hirtelen átváltozása halált követelő nagypénteki sokasággá a teológia egyik nagy rejtélye, amelynek magyarázatába a tömegpszichózist kutató szakemberek is bekapcsolódhatnak. Mai szemmel nézve (is) megdöbbentőnek tűnhet, hogy a betegeket meggyógyító vagy Lázárt a sírból feltámasztó Messiás csodatevéseit közelről megtapasztalt tömeg empátiája és elfogadása miként csap át vérszomjas bosszúvá?
Megdöbbentő? Talán annak tűnik, de ha az embernek a történelem folyamán feljegyzett vagy kikövetkeztethető tetteit vesszük górcső alá, rájövünk: nincs új a nap alatt!
talán éppen azok, akik képmutató módon az ő követőinek tartják magukat, de tanításait megtagadják, és minden lehetőséget kihasználva ellene fordulnak.
Jézus ezt már kétezer évvel ezelőtt is tudta: nem véletlen, hogy önként vállalta a kereszthalált. Isteni nagysága köszön vissza Megváltóként mindazok számára, akik a gyakori keresztre feszítést mégis képesek megbánni. Akik szembe tudnak nézni bűneikkel és esendő életükkel. Az ebből eredő kegyelem teszi igazán erőssé a keresztre feszítés utáni feltámadásban hívő embert és mutat neki utat göröngyös hétköznapjaiban is. Ez a hit ereje, amit húsvét egyedülálló misztériuma tud bennünk megerősíteni.
Sok ember nem hisz a csodákban. A Jézus-korabeli emberek többsége sem hitt benne, pedig saját szemével látta és saját fülével hallotta mindazt, amit ember addig és azóta sem tapasztalt meg földi létében.
A keresztény hit eleve nem csodaszer, nem varázslat, hatása mégis azzá válhat, ha az ember beengedi életébe Jézust és mindazt, amit ő követőinek ajánl. A hívő hétköznapjaiban a gondviselés hozományaként megtapasztalt „csodák” valójában a jézusi tanítás elfogadását jelentik. Azt, hogy a gyarló és bűnös ember is részese lehet a megváltás misztériumának. Ezt hirdetik nagypénteken a megfeszített Jézus szenvedései, és ezt teszi igazából teljessé a feltámadás, az újjászületés üdvtörténete.
Ehhez a felismeréshez szeretnék minden kedves olvasónknak áldott húsvétot kívánni!
Kiss Judit
Állva utaznak a kolozsvári buszon. Kora délelőtti forgalom. Ülőhelyek akadnának, de a két srác áll.
Makkay József
Szinte mindegy, kit kérdez az ember arról, hogyan boldogul a munkahelyén, mert mindenhonnan ugyanazt a választ kapja: kevesebb a forgalom, kevesebb a szerződés, kevesebb az ügyfél, és akik még megmaradtak, azok is jóval kevesebbet vásárolnak.
Balogh Levente
Ha valaki úgy érezné, hogy Donald Trump amerikai elnök éppen a moszkvai gyors elé lökte Volodimir Zelenszkij ukrán államfőt és európai szövetségeseit, az azért lehet, mert a jelek szerint tényleg ez történt.
Balogh Levente
Reméljük, nem jutunk oda, hogy bár elvileg könnyebb, észszerűbb és az ország számára kevésbé megrázó kormányt alakítani, mint előre hozott választásokat tartani vagy az államfőt felfüggeszteni, mégis utóbbiak valamelyike valósul meg hamarabb.
Rostás Szabolcs
A magyarországi kormányváltás egyik „járulékos áldozatává” vált Erdélyben az MCC tevékenysége, amit az anyaországi alapítvány megszüntetésével takaréklángra csavartak. Sajnos a sorozatos politikai döntéseknek elsősorban gyerekek isszák a levét.
Balogh Levente
Ezért tényleg megérte: a romániai pártok ismét bebizonyították, hogy képtelenek kompromisszumra jutni egymással, így továbbra sincs működőképes kormánya az országnak – de legalább tovább nőtt az AUR kormánytényezővé válásának lehetősége.
Rostás Szabolcs
Egyszerre fest valós és kínos képet a szuverén román állam sebezhetőségéről a leleplezés, miszerint az Ilie Bolojan vezette kormány tavaszi bukásához az Egyesült Államok is hozzájárulhatott. De az összkép a teljes román politikumot szemlélve lesújtó.
szóljon hozzá!