Hirdetés

Készülnek a segítségnyújtásra

Dél-Korea legismertebb prédikátora, Billy Kim közel nyolcvan éves, 1934-ben született, egy szegény parasztcsalád legkisebb, ötödik gyerekeként. Kétezerben, elsõ ázsiaiként választotta a több mint kétszáz ország ötvenmilliós közössége a Baptista Világszövetség elnökének.

Lukács Csaba

2013. április 26., 12:152013. április 26., 12:15

2013. április 26., 12:172013. április 26., 12:17

– Nagyon szegény családból származom, szüleim egyszerű földművesek voltak. Az iskolámat is lebombázták a háborúban, így nem volt hova járnom, és hogy ne éhezzek, egy amerikai tiszt háziszolgája lettem. Amikor vége lett a háborúnak, a tiszt megkérdezte: akarsz jönni velem Amerikába? Akkoriban minden koreai fiatal álma ez volt, természetesen én is igent mondtam. Amerikában egy keresztény iskolába íratott be, ott kerültem először kapcsolatba a Szentlélekkel. Megtértem, egyetemet végeztem és hazajöttem, idővel az egész családom keresztény lett. Örök életre hálás vagyok Carl Powers őrmesternek – foglalja össze fiatalsága történetét.

– Pedig az első keresztény prédikátorok északról érkeztek a Koreai-félsziget déli részére...

– A koreai keresztény gyülekezet nem volt jelentős délen a háború előtt, Phenjánt viszont egy ideig kelet Jeruzsálemének is nevezték. A háború után sok keresztény menekült érkezett ide északról, mert a kommunisták őket is üldözték. Elkezdték építeni a templomaikat, közösségeket hoztak létre, és egyre erősebbek lettek. Az igazi áttörés 1973-ban következett be, amikor idelátogatott Billy Graham prédikátor egy evangelizációra. Ez volt a fordulópont a koreai kereszténység történetben: a körút során több mint hárommillió ember vett részt az alkalmakon, és a záró istentiszteleten egymilliónál is többen voltak – ez ha jól tudom, máig világrekord. Azóta hatalmas keresztény közösségek jöttek létre az országban, Krisztus követői elhitték, hogy van lehetőség a növekedésre. Amikor hazajöttem, gyülekezetem, a Suwon Központi Baptista Gyülekezet tizenkét tagot számlált, a nyugdíjba vonulásom idején voltunk vagy húszezren. Ma már a világon mindenhol találnak koreai misszionáriusokat.

– Megváltoztathatja a két Korea jövőjét a hit és az ima?

– A déli keresztények egy imádkozó egyházhoz tartoznak, ez az aktív hittel együtt – amely nem csak hisz, hanem segít is a rászorulókon – csodálatos eredményekre képes. Nemrég jöttem haza Jordániából, a szír határ mellől, ahova naponta ezer menekült érkezik a polgárháború sújtotta országból. Már több mint 75 ezren vannak, sátrakban élnek. Ottjártamkor épp havazott, az emberek nem tudtak aludni a felázott, vizes földön. Konténerházakra lenne szükségünk – mondta valaki – mire megkérdeztem, mennyibe kerülne egy. 3100 amerikai dollár darabja – jött a válasz. Azt mondtam a nagykövetünknek: hazamegyek, és elkezdjük a gyűjtést a rádióinkban. Látatlanban megígértem, hogy a koreai keresztény közösség képes lesz legalább száz házra való pénzt összegyűjteni. Néhány nap alatt négyszáz konténerházra való összeg gyűlt, mindegyiken kis koreai zászló hirdeti, kinek az adománya. Egyik barátom, egy nagyvállalat igazgatója további ezer ideiglenes, ám az időjárás viszontagságait jól bíró otthonra való pénzt adott. A Jóisten csodát tett. A koreai egyházak nagyon felelősségteljesek, a haiti fölrengés és a japán cunami áldozatait is segítettük. Amikor eljön az ideje, nemzettársaikon is akarunk és tudunk majd segíteni.

– Mit tart a legfontosabb megvalósításuknak?

– A fiatalok nevelése a legfontosabb. Európában fantasztikus katedrálisaik vannak a gyülekezeteknek, de harminc-negyven ember látogat el a vasárnapi alkalmakra, ők is döntően nyugdíjaskorúak. Abban hiszek és ezért dolgozom, hogy a fiataloknak is átadjuk a keresztény örökséget. Nekem két fiamból lett lelkész, mindketten saját gyülekezetet alapítottak. A fiatalok gyorsan tanulnak – van olyan iskolánk, ahol közös programot szervezünk keresztény és ateista szülők gyerekeinek, és azt tapasztaljuk, ha minőségi oktatást kínálunk például angolból vagy zenéből, sokan eljönnek, és közülük néhányan érdeklődni kezdenek a Biblia iránt is. Sok másod- és harmadgenerációs koreai él Japánban – nagy részük már nem is beszéli ősei nyelvét –, közülük sokan, a közösség mintegy fele szimpatizált Észak-Koreával. Elkezdtük ott is a munkát, és most már jóval többen vannak, akiknek sikerült felnyitnunk a szemét a kommunizmus embertelenségei iránt. A koreai egyházaknak komoly szerepük van a nemzet ébredésében és a két ország újraegyesítésében.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
Hirdetés
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
Hirdetés
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
2026. április 14., kedd

Húsz fokig melegszik a levegő, de újabb esős és hűvös idő közeleg

Miközben az éjszakák még jó ideig hűvösek maradnak, fagyra már nem kell számítani, a nappali csúcsértékek pedig elérik a 19–20 Celsius-fokot. Hétvégére azonban mérséklődik a nappali felmelegedés.

Húsz fokig melegszik a levegő, de újabb esős és hűvös idő közeleg
Hirdetés
Hirdetés