Embriópozícióban a német választópolgár

Nos a német választópolgár mintha jelen pillanatban nem lenne tudatában eme történelemalkotó szerepének. Az épp rettenetesbe kapcsoló kampányt egyelőre elnyomni látszik a tenger moraja, a szabadságolókat szállító repülők zúgása és a söröskriglik csörömpölése – az ország nyaral, és rosszmájúak szerint a politikusoknak egyetlen esélyük a sikerre, ha a közkedvelt Mallorcán vagy az Északi-tenger üdülőiben korteskednek.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a pártok önmagukról sugárzott imázsa el is halványul az augusztusi kánikulában. A pártok csöndesen és kissé fáradtan mosolyognak a plakátokról, amelyek jól megkomponált közhelyekkel igyekeznek nyugalmat, magabiztosságot és egy boldogabb jövőt sugallni a választónak. Egyes megfigyelők szerint a kampányok egyetlen és legszembeszökőbb eltérése, hogy míg a konzervatívok falragaszairól sugárzóan boldog arcok tekintenek le, addig a szociáldemokraták szomorú emberek képével aggatják tele az országot, „több igazságosságot” követelve. A választási hadjáratból egyébként minden generációnak kijut: a sör-virsli találkozókat mesedélutánnal tarkítják, amelyen prominens politikusok olvasnak fel, de volt példa arra is, hogy Angela Merkel tartott történelemórát egy középiskolában.

Vannak persze más típusú egyedi próbálkozások is a pártprogramokon belül. Ilyen például a zöldeké (Die Grüne), akik a német társadalomban terjedő környezettudatosságot azzal kívánják meglovagolni, hogy országszerte húsmentes napot vezetnének be. A témára mindenesetre vevő volt a média, amely a nyári uborkaszezonban hangzatos címekkel, terjedelmes cikkekben „rágta le a csontot” a húsmentes napról.

A kampányirodák agytrösztjein túl azonban az utóbbi hetekben az élet írta a választási hadjáratot. Az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal (NSA) nyilvánosságra jutott megfigyelési programja közvetve kikezdte a koalícióban kormányzó Kereszténydemokrata Uniót (CDU) is. A kényes ügy választási évben Amerikában valószínűleg elsodort volna egy kormányt, téved viszont, aki azt hiszi, hogy a skandallum Németországban az ellenzék malmára hajtotta a vizet. Angela Merkel kancellárnak és a CDU szakminisztereinek állandó készenlétben kellett ugyan lenniük a titkosügynökségeket firtató kérdésekben, ennél többet viszont sem a szocialisták, sem a zöldek nem nyertek az ügyön. Elemzők szerint éppen ez a legérzékenyebb oldala a kampánynak: hogy az igazán kényes és időszerű kérdésekre egyetlen politikai alakulatnak sincs komolyan vehető, konkrét ajánlata. A pártok rutinosan ellavírozgatnak az olyan klasszikus témák mentén, mint adópolitika (általában adócsökkentést ígérve – ki ennek, ki annak), család-karrier összeegyeztethetősége (több óvodahely), nyugodt időskor biztosítása, de a bevándorlási politikát vagy az Európai Uniót érintő kínosabb területeket nagy ívben elkerülik. Hasonlóképpen nem jön válasz a kampányban arra sem, hogy mit tesz majd a német állam az internetes megfigyelés ügyében, vagy mi lesz az egyre nagyobb számban levő időskorúak társadalombiztosításával, ha a várt babyboom elmarad.

Egy hónappal a választás előtt hiába várnánk kelet-európai virtusú kardcsörtetést, sárdobálást, netán kínos leleplezéseket, vad vitát amerikai mintára a szemben álló felek között, a teutonok földjén csak jól fésült diskurzusokkal találkozunk, amelyek józan érvelésekből építkeznek. Persze a politikusoknak nehéz dolguk is lenne démonizálni a vetélytársakat, miután az elmúlt két parlamenti ciklus alatt különböző felállásban koalícióban kormányzott a három legnagyobb párt, a CDU, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) és a Szabaddemokrata Párt (FDP). Más kérdés az, hogy a kancellárjelöltek között talán Angela Merkelen kívül egyik sem rendelkezik azzal a személyes varázzsal, amellyel könnyedén le tudná hengerelni ellenfeleit – és a választókat.

Minden nép olyan kampányt kap, amilyet megérdemel – pozitív vagy negatív felhanggal ezt lehetett több mérvadó elemzésben olvasni. Míg a médiumok a politikai elittől több odafigyelést és erőteljesebb, átláthatóbb pártprogramot követelnek, abban mindenki egyetért, hogy a német választópolgárok zöme egyfajta elégedettség, sőt telítettség állapotában él, s ezen az „embriópozíción” senki sem talál egykönnyen fogást.