„Elátkozott” konvoj és takarítógépek

Incidens nélkül tértek vissza Oroszországba annak a humanitárius konvojnak a teherautói, amellyel egy orosz segélyszállítmányt vittek Ukrajnába. A szócsata azonban folytatódott: Moszkva hazugnak nevezte a lépést agressziónak minősítő NATO-főtitkárt. A kritikus pillanatokban épp Kijevben tartózkodó Angela Merkel leszögezte: támogatja Ukrajna területi egységének megmaradását, nem ismeri el a Krím-félsziget Oroszország általi bekebelezését. Ugyanakkor szóba hozta Ukrajna jövőbeli berendezkedésének kérdését is, amikor úgy fogalmazott, hogy Németország nem Ukrajna föderalizációja, hanem decentralizációja mellett foglal állást. Felhívta a figyelmet arra a nyelvi félreértésre, hogy amit Németországban föderalizációnak neveznek, az a decentralizációt jelenti Ukrajna esetében. Korábban ugyanis Sigmar Gabriel német szociáldemokrata alkancellár egy lapinterjúban Ukrajna föderalizációját nevezte a konfliktus megoldásának. Németország kezdeményezi az Európai Unión belül egy különleges pénzalap létrehozását a háború sújtotta Donyec-medence újjáépítésére, amiből Ukrajna 500 millió eurós támogatáshoz juthat. A kancellár további 25 millió eurós támogatásra tett ígéretet a menekültek megsegítésére, ugyanakkor Németország húsz súlyosan sérült ukrán katona gyógykezelését vállalta.

Merkel az orosz–ukrán elnöki találkozóról is megnyilvánult, ennek előkészítése volt útjának egyik legfontosabb feladata. Áttörést ugyan nem várt az augusztus 26-i – lapzárta utáni – minszki Putyin-Porosenko tárgyalástól, de a megoldáshoz párbeszéd kell. A találkozó annál is fontosabb, mert az ukrán miniszterelnök bejelentette: a télre készülve Ukrajnának további ötmilliárd köbméter orosz földgázra lesz szüksége, és szenet is kell importálnia, mert az események miatt a bányák egy része áll. A tárgyalás viszont nehéznek ígérkezik, mert a Gazprom orosz gázipari cég szerint Ukrajna összesen 5,296 milliárd dollárral tartozik a korábbi gázszállításokért.

Agresszióminták

A segélyt szállító konvoj amúgy rekordgyorsasággal tért vissza Oroszországba. Moszkva teljesítette küldetését: a minszki csúcs előtt értésére adta Kijevnek, hogy nem hagyja kiéheztetni Kelet-Ukrajna blokád alá vont városait. Elégedett lehet az ukrán hatalom is, miután egy napig az „orosz agressziótól” volt hangos az egyébként a humanitárius helyzetre oly érzékeny nyugati sajtó.

Mindezek mellett némiképp elsikkadt a tény, hogy egy pillanatra fellélegezhetett a Vöröskereszt véleménye szerint is humanitárius katasztrófa fenyegette Luhanszk. A két hete húzódó akciót mérhetetlen cinizmus lengte körül, ami persze aligha meglepő. A Kreml nem tett mást, mint amit politikai megfontolásból tennie kellett. Mivel minden ellenkező riogatás ellenére nem szándékozik katonai akciót indítani Kelet-Ukrajna „felszabadítására”, valamiképpen demonstrálnia kellett, hogy nem közömbös számára a régió jelentős részben vele szimpatizáló lakossága, és nem hagyja magukra a szeparatista lázadókat sem. Putyinnak valahogy ki kellett fognia a szelet a hazai nacionalista ellenzék vitorlájából, amely már nemcsak Luhanszkba, hanem Kijevbe is katonákat küldene. Emellett a minszki tárgyalások előtt éreztetnie kellett Kijevvel és a Nyugattal, hogy meddig kész elmenni érdekei érvényesítésében. Ráadásul azzal, hogy a konvoj végül az ukrán akadékoskodás ellenére eljutott Luhanszkba, Moszkva a világ értésére adta, hogy Kelet-Ukrajna felett Kijevnek nincs befolyása.

Mint az utóbbi időben minden, ez is kockázatos vállalkozás volt, ám az orosz elnök a provokáció lehetőségét azzal igyekezett a minimálisra csökkenteni, hogy éppen Angela Merkel látogatásának előestéjén indultak el a kamionok. Hogy a szállítmány célba ért, és a konvoj incidens nélkül visszatért Oroszországba, végül Kijev vereségeként értékelhető. Az ukrán hatalom érthető módon mindenáron igyekezett ezt megakadályozni, hiszen bár a járműveken a huhogás ellenére sem voltak fegyverek, az élelmiszersegély komoly támogatást jelent a luhanszki lázadóknak. A térség feletti ellenőrzést visszaszerezni próbáló Kijev „terroristaellenes hadműveletének” stratégiai eszköztárában ugyanis a bombázások mellett ugyanis ott szerepel a kiéheztetés is.

Az előzetes beleegyezés ellenére az ukrán hatalom mesterséges kifogásokkal azért is akadályozta a konvoj elindulását, mert elfogadása nyilvános beismerése annak, hogy Kelet-Ukrajnában humanitárius katasztrófahelyzet van. Ez pedig sötét folt a demokratikus voltát hirdető új hatalom imázsán, amelyik ráadásul a függetlenség napjára sikerpropagandával készült. Mindezek ellenére Kijev jobban tette volna, ha nem húzza-halasztja a konvoj indulását, mert így annak célba jutása még a kelet-ukrajnai pozícióit is megkérdőjelezte. Nem maradt tehát más hátra, mint nyílt katonai agressziót kiáltani, majd a kamionok gyors visszatérését látva azzal vádolni Moszkvát, hogy a helyi üzemekből modern radarokat és töltényeket visznek kifelé. Ez a bomba azonban már nem robbant, s ahogy a CIA egykori elemzője, Ray McGovern fogalmazott, nem történt más, mint éppen a Luhanszk civil lakosságát ért agresszióra válaszként adott humanitárius behatolás. Az információs háborúban eltévedők számára hozzátette: már látott orosz agressziót 1968-ban Csehszlovákiában, s az nem így néz ki.

Rivális parádék

Miközben a válság remélt rendezésében kulcsszerepet játszó Németország kancellárja látogatást tett az országban, egymással riválizáló parádékkal emlékeztek meg az ukrán függetlenség 23. évfordulójáról Kijevben, illetve Donyeckben, a központi hatalommal szembeni felkelés központjában. Kijevben páncélosok és katonák vonultak fel, köztük olyanok, akik a szervezők szerint már megjárták a „keleti frontot”. Petro Porosenko elnök ünnepi beszédében hárommilliárd dolláros programot jelentett be a hadsereg fejlesztésére a 2015 és 2017 közötti időszakra, azzal indokolva, hogy országa a belátható jövőben folyamatos katonai fenyegetésnek lesz kitéve.

Eközben Donyeckben az oroszbarát szeparatisták elsősorban azt üzenték a világnak, hogy a kormányerők offenzívája nem törte meg harci kedvüket: parádéjuk legfontosabb elemei kilőtt ukrán harcjárművek és felvonultatott hadifoglyok voltak. A donyecki Lenin téren végigvezetett borotválatlan és kócos rabok közül sokan katonai gyakorlóruhát viseltek. A 40-50 fős csoportot felkelők kísérték, a felvonulás hírére több száz nézelődő gyűlt össze a belvárosban a gyakori ukrán tüzérségi támadások ellenére. A foglyok érkezését hangszórókon jelentették be. „Itt láthatjuk vonulni azokat az embereket, akiket azért küldtek, hogy megöljenek minket. Ide akartatok jönni, hát most itt vagytok” – hangzott el egy hangosbeszélőből. Miközben a hadifoglyok leszegett fejjel vonultak, a város lakosai azt skandálták, hogy: „Fasiszták! Fasiszták!” A csoport mögött takarító járművek haladtak, a szervezők ezzel feltehetően azt akarták érzékeltetni, hogy a kormánykatonák nyomán még a föld is beszennyeződik.