Zita, a sziámi macska

Az egyik filmjének címe nyomán „sziámi macskának” is becézett színésznő Budapesten született 1915. április 20-án. Édesapja Szeleczky Manó mérnök-vállalkozó, édesanyja Négyessy Amália volt. A Zita keresztnevet 1916-ban, a koronázás évében Zita királynő tiszteletére kapta – egy időben ő maga is 1916-ot jelölte meg születési évének.

A későbbi színésznő régi nemesi család sarja volt. A család a Zólyom megyei Szeleczen is birtokokat szerzett, a szeleczi birtokról kezdte a család a Szeleczi és Szeleczky nevet használni.

Tanulmányait 1921-ben a budapesti Gárdonyi Géza elemi népiskolában kezdte, majd a miskolci Tóth Pál Leánygimnáziumban folytatta, végül abudapesti Veres Pálné Leánygimnáziumban érettségizett 1933-ban, kitűnő eredménnyel. Gimnazista korában már a Lágymányosi Református Színkör tagja volt, szépségével és tehetségével hamar kitűnt társai közül. Noha úgy tűnt, egyenes az út számára a színi főiskolára, Szeleczky Zita majdnem másként lett híres: „Édesapám nagyon szerette a színházat, s már gyermekkoromban elvitt előadásokra. Először a Testnevelési Főiskolára akartam menni. Jó tornász voltam, s arra vágytam, hogy olimpián eljátsszák miattam a magyar himnuszt. Hetedikes gimnazista koromban álltam elő azzal a kéréssel, hogy színész lehessek. Különösen édesanyám családja ellenezte a dolgot, de édesapám bízott bennem, hogy kiváló leszek ezen a pályán is. Legnagyobb bánatomra sohase láthatott színpadon, mert még csak az előkészítőre jártam az Akadémiára, amikor meghalt” – mesélte egy interjúban.

Szeleczkyt nagyon hamar felfedezte magának a film. Ebből pedig majdnem baja lett. Már elsőéves akadémista növendékként filmfőszerepet kapott, amitől nagyhírű tanára, Ódry Árpád, aki nagyon nem szerette a filmet, teljesen kiakadt: „Maga is a sátán szolgálatába állt” – dorgálta növendékét. A kiváló pedagógus viszont azt is látta, hogy a tehetséges Zita mennyire szeretné eljátszani a szerepet, ezért végül elengedte, azzal a feltétellel, hogy visszamegy, és elvégzi az Akadémiát. Mi több, ennek elvégzése után Ódry azonnal a Nemzeti Színházhoz szerződtetette az üdvöskét.

A nemzet színházába a legkiválóbbakat szerződtették, s idővel Szeleczkyt Bajor Gizi utódjának tartották. Csakhogy míg Bajor Gizi nem kellett a filmrendezőknek, Szeleczky Zita után kapkodott a magyar film. Csathó Kálmán, a Nemzeti Színház akkori főrendezője írta színháztörténeti könyvében, hogy a filmszakértők szerint Bajor Gizinek nem volt „filmarca”, ráadásul Bajor – a kamerák által megörökíthetetlenül – a lelkével játszott. Akkoriban a kispénzű magyar filmgyártás olyan színésznőket foglalkoztatott, akik gyönyörűek voltak a filmvásznon. Szeleczky Zita 1936 és 1944 között huszonhét film főszerepét játszotta, volt esztendő, melyben hét játékfilmet is forgatott.

1944 decemberében játszott utoljára Magyarországon, ahonnan a következő év márciusában Ausztriába ment. 1948-ban családjával Argentínába költözött. Buenos Airesben megalapította az Argentínai Magyar Nemzeti Színházat, előadóestekkel járta Dél-Amerika, Kanada, az Egyesült Államok magyarlakta városait, hanglemezei, kazettái jelentek meg az emigrációban. Mindeközben a Budapesti Népbíróság elfogatóparancsot adott ki ellene, s távollétében háromévi börtönbüntetésre és teljes vagyonelkobzásra ítélte. A vád: népellenes bűntett. A háború éveiben ugyanis Szeleczky Zita a hadikórházakat járta, hogy a sebesült katonáknak vigaszt nyújtson (nem véletlen, hogy a katonák a „nemzet kishúgának” nevezték). Soha nem értette a ráragasztott „szélsőjobboldali” címkét, azt mondta, ő csupán lelkesíteni akarta a katonákat…(Pedig még a hithű kommunista Gobbi Hilda is kiállt Szeleczky mellett: „Együtt végeztünk Zitával – mesélte később Gobbi –, és soha-soha jobboldali kijelentést ez év alatt én tőle nem hallottam. Magyarkodott, díszmagyart viselt az esküvőjén, magyaros estélyi ruhákban szavalt. Legtöbbször Adyt, aki ugye, mégsem volt nyilas! Igaz, mélységesen vallásos volt, és így Mécs Lászlót is szavalt, de azóta Mécs Lászlót is rehabilitálták. Várkonyi Zoli is kiállt Zita mellett, aki partnere volt 1944-ben valami kétszemélyes darabban… Az üldözött Várkonyinak Zita a német megszállás után biztos rejtekhelyet kínált fel üldözői elől. Ezek után valóban csak hitvány emberek hihetik, hogy Zita antiszemita lett volna.”

Az emigráció keserű éveiben Szeleczky azt vallotta, hogy „az Isten mindannyiunkat, akik itt vagyunk, és szabadon élünk, valami célból rendelt ide. Mindenki, a tudása és tehetsége szerint kell, hogy szolgálja a magyar ügyet. Én tengereken, világrészeken át magammal hoztam a mi magyar költőink lelkét, a nevetést a sírást – az önmarcangolást és megbékélést, a jaj-szót, a bekövetkezett sötét jövőnek előre vetett árnyékát, mely mögül a napfény – a reménység igyekszik előretörni... Majd jövök, mint bujdosó igric, szeretném bejárni az egész világot, hogy egy-egy estére hazavigyem magyar testvéreimet egy országba, mely valaha boldog valóság volt mindannyiunk számára – ma pedig fájó, elérhetetlen álom...”

Rehabilitálására 1993-ban került sor, a Legfelsőbb Bíróság felmentette az egykori vádak alól. Emigrációs kultúrmunkáját a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével jutalmazták. Öt év múlva, nyolcvannégy éves korában Los Angelesből végleg hazaköltözött. Kapott az államtól egy felújított villát, melyben ápolószemélyzet vette körül, s ahová magával hozta teljes könyvtárát, egykori fellépő ruháit is.

Új otthonát csupán fél évig élvezhette, 1999. július 12-én elhunyt.