Vuk és Erdély

Fekete István nevét hallva legtöbbünknek a Vuk, a Tüskevár és A koppányi aga testamentuma jut eszünkbe, holott a 115 éve született írónak 168 versét is számon tartják, de írt forgatókönyveket, színdarabokat, és mezőgazdasági, halászati és vadászati szakíróként is ismert. Jókai mellett a legolvasottabb magyar író, 2013-ban adták el a tízmilliomodik Fekete István-kötetet, tíz nyelven, 12 országban jelentek meg könyvei.

Szülőfaluja, a Somogy megyei Gölle meghatározó élményeket ajándékozott a fiatal Fekete Istvánnak, aki valóban ismert egy Matula bácsit. A gyermek Fekete Puska András uradalmi csősztől sokat tanult a természetről és az időjóslásról. Tanult szülőfalujában, Kaposváron, tizennyolc évesen már szolgált az első világháborúban, majd Debrecenben és Magyaróváron folytatta felsőfokú tanulmányait. 1926-ban mezőgazdászként végzett. A Baranya megyei Bakócán lett segédtiszt, ahol megismerte és nőül vette Piller Editet. A fiatal házasok Ajkára költöztek, ahol a férj vezető gazdatisztként kapott állást, két gyermekük ebben az időszakban született.

A Fekete család 1942-ben Budapestre költözött, ahol a családapa a Földművelési Minisztériumban helyezkedett el. 1948-ban viszont eltávolították és a későbbiekben alkalmi munkákból és katolikus lapokban megjelent írásaiból juthatott csak pénzhez. Elsősorban a proletárdiktatúráról és a bolsevizmusról írott művei, másodsorban mély vallásossága miatt osztályidegennek számított. 1953-ban kapott újra állandó munkát, ekkortól Kunszentmártonban tanított egy halászmester képző iskolában. 1960-ban nyugdíjba vonult.

Az állatokat szerette, de a vadászatot sem vetette meg. Évente kétszer-háromszor baráti társaságával eljárt Erdélybe, a Börzsönybe, a Bükkbe vagy egyéb vadregényes helyekre vadászni. Vadásztársai között volt például gróf Széchenyi Zsigmond, világhírű Afrika-vadász, író és Wass Albert is. Írói pályafutásának első nagy horderejű momentuma A koppányi aga testamentumához kötődik: ezzel az Országos Gárdonyi Géza Irodalmi Társaság történelmi regénypályázatát nyerte meg 1936-ban. 1940-ben beválasztották a Kisfaludy Társaságba. Íróként már 1946-ban indexre került, az ÁVO is bántalmazta. Életében alig kaphatott díjakat. Nagyon erős dohányos volt, vélhetőleg emiatt kaphatott 1968-ban szívinfarktust. 1970-ben újabb infarktus következtében halt meg. Sírja szülőfalujában van. Napjainkban több tucat magyarországi iskola, vadásztársaság és óvoda viseli nevét, de emlékhelyek, szobrok, táblák és több múzeum is megemlékezik róla.

Erdély címmel kispróza gyűjtemény is napvilágot látott Fekete tollából. Az írót a vadászszenvedélyen túl családi szálak kötötték Erdélyhez: édesapja egyik testvére Zsibón lett patikus. Fekete István 1925 és 1944 között több mint tíz alkalommal utazott Erdélybe, és a táj rajongójává vált. Az írót nem hagyták hidegen a politikai változások sem, Észak-Erdély visszacsatolásakor reményeinek beteljesedésében bizakodott. Vadászat, természet, emberek és közélet keverednek erdélyi írásaiban.