Százéves farsang Sztánán

Három napon keresztül, egészen pontosan január 31. és február 2. között jubileumi farsangot ültek Sztánán a helybéliek és seregnyi vendég. Az idei programsorozat épp száz évvel ezelőtti előzményekre épít: 1914-ben híressé vált farsangi bált szerveztek az alszegi faluban, Kós Károly vendége, Móricz Zsigmond innen merített ihletet a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című művéhez. A nagy háború előtti utolsó békés farsang évenként ismétlődő „hagyománnyá” a kétezres években vált, azóta egyre népszerűbb és gazdagabb.

Újra együtt

A jótékonysági bál újjáélesztése igen nagy részben Papp Hunor, Sztánán szolgáló református lelkipásztornak köszönhető. Őt kérdeztük hát az idei rendezvény tapasztalatairól, de múltról és tervekről is. „Azt mondhatom, hogy mindez idáig a legsikeresebb farsangunk volt. És ez nem csak annak volt köszönhető, hogy a száz éves évforduló apropóján megemlékező programokat is tartottunk, hanem kiteljesedett az elmúlt tizenhárom esztendő farsangja” – a 2000-ben történt elhatározás után ugyanis 2001-ben szervezték meg újra a téli bált a faluban. Az idei esemény fővédnöke Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja volt. A vendégseregben egyébként szép számmal vettek részt magyarországiak is. Papp Hunor szerint a helybéliekkel együtt nagyjából nyolcszázan lehettek a háromnapos ünnepségen, közülük több mint kétszázan érkeztek a román–magyar határ túlsó oldaláról. „Kellemes meglepetés volt, hogy Lévai Anikó asszony meglátogatott bennünket. Ez nekünk sokat jelentett. Akárcsak az, hogy ő is velünk táncolt a pénteki éjszakában. De a Budapest Főváros Levéltárától is érkeztek vendégek” – mondta el a lelkipásztor. A magyarországi vendégek mellett természetesen itthonról is sokan látogattak Sztánára az elmúlt napokban.

„A program bőséges volt, rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk, a vendégek alig akartak hazamenni” – jegyezte meg nevetve a szervező, utalva arra is, hogy a faluban nem kis „létszámnövekedést” okozott a farsangi rendezvény, hisz egy átlagos hétköznap nagyjából 115-en lakják. A vendégek számát csupán az korlátozta, hogy a faluban és a szomszédos Zsobokon elérhető szálláshelyek viszonylag hamar megteltek.

A hely szelleme

Bár a sztánaiak emlékezetében aligha élhet elevenen a száz évvel ezelőtti farsang, az az épület, ahol annak idején folyt a bál, ma is áll. Vagyis inkább újra áll. „Azt ma is tudják, hogy az egykori első iskola épületében – amelyet 1860 körül épített az egyház a falu számára –, annak három termében volt a híres bál. Én 1999 őszén kerültem Sztánára, de még azon a télen beomlott az egykori református iskola teteje. Az épületet a trianoni békeszerződés után elvették az egyháztól. A hetvenes években is adott otthont báloknak, napközis óvoda is működött benne, aztán a rendszerváltást követően kezdett tönkremenni. Már az első bál célja az volt, hogy rendbe hozzuk az épületet, hisz az akár szimbólum is lehet Sztána lakossága és Kalotaszeg számára, hogy valamit újjá lehet építeni. Négy évvel ezelőtt már ebben az épületben volt a farsangi ünnepség egy része, a szombat esti, reggelig tartó táncházat itt rendeztük az idén is. Használjuk tehát az épületet, de még gazdagodtunk is egy Kós Károlyról elnevezett teremmel” – vázolta Papp Hunor kiemelve, hogy minden farsangkor jótékonysági célra fordítják a bevételt. „A közösségi házunkat szeretnénk az idén befejezni, de van munka bőven, minden év nyeresége a gyülekezet és a falu fejlesztésére megy, mert így van értelme az egész munkánknak”.

Az idei sztánai farsang egyik újdonsága a Facebookos közvetítés volt, no, meg a stílszerű zárás: vasárnap este a Kolozsvári Állami Magyar Színház előadásában nézhették meg a vendégek a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című előadást. „H. Szabó Gyulával már az utolsó estén a következő farsangot terveztük. Szeretnénk például, ha jövőre is megállíthatnánk a Magyarországról érkező vonatot Sztánán, mert ez az idén rendkívül jól sikerült. Százhúsz vendéget fogadtunk az állomáson nótaszóval, jókedvvel, pálinkával, kaláccsal és tánccal. Ráadásul nagyon szép időnk volt: hó volt, nem volt nagy hideg, minden ideális volt. Hogy jövőre nem lesz-e sár, nem tudjuk, de dolgozunk rajta, imádkozunk, hogy legalább ilyen szép legyen” – zárta gondolatait Papp Hunor.

Legenda születik

Móricz Zsigmond Kós Károllyal való barátsága a feltételezések szerint 1912-ben kezdődhetett, amikor a Sztánán szerkesztett Kalotaszeg című folyóiratának írást adott. Erdélyben először 1914-ben járt, amikor Kós Károly meghívására a Királyhágón túl, a sztánai Varjúvárban vendégeskedett és részt vett a farsangi bálon. A bál ötlete Kóstól származott, egyedi stílusában ő rajzolta meg az esemény meghívóját is. Ezt a Díszítő Művészet című lap hamarosan reprodukálta, a klisét, a papírt, nyomást ingyen csináltatta meg, s így „jótékonysági célunk egyik leglényegesebb kiadási tételét takarította meg nekünk”. Merthogy a bál jótékony célokat szolgált: a Sztánán élő író, építész elnökségével szervezett „protestáns batyusbál” jövedelmét a bánffyhunyadi Kalotaszegi Református Egyházmegyei Otthon javára fordították. A belépődíj személyenként 2 korona volt, a „családjegy” három személyre pedig 5 korona.

Kós Károly az Erdélyi Helikonban megjelent Találkozásaim Móricz Zsigával című írásában 1939-ben így emlékezik: „1914-ben nemcsak a világháború tört ki, hanem ebben az esztendőben volt Sztánán a református bál is. Nem kicsi dolog ez, mert háború volt még, és lesz még, de sztánai református bál soha azelőtt nem volt és úgy látszik hamarosan nem is lesz. Móricz Zsiga úgy forgolódott az emberek között, mintha közülük való lett volna. Mosolygott, beszélgetett, táncolt és rengeteget jegyzett egész éjszaka… Hiszen nem bánta meg, hogy eljött volt, mert ebből a muzsikás, vidám, havas, téli napból született meg talán legnapsugarasabb írása, a Nem élhetek muzsikaszó nélkül.” Móricz Zsigmond ugyanerre így emlékszik vissza: „Sztánán, lent a faluban nagy bál volt. Nagy környék minden urasága be volt invitálva. (…) Aztán egy remek éjszaka. Vidéki alakok, vidám és groteszk figurák, cigány és úr, úr és cigány, bor és nóta és sok beszéd. Egyéni fejek, személyes haj és szakáll viseletek és oly páratlan magyar dialektus, mintha az erdélyi fejedelmek korában volnánk. Sírvavigadás, politika, adoma, politika, gazdasági hevületek és politika, és duhajság és politika, és bor és bor és politika és politika… (...) Soha ilyen pezsgő kedvet s mikor pezsgőt kaptak, soha ilyen gyermeki örömet. Ezt megírom…” 1916-ban jelent meg a Nem élhetek muzsikaszó nélkül. A történet az író szándéka szerint az 1880-as években a Nyírségben játszódik. Főszereplői a fiatal házaspár: a birtokos Balázs és szép felesége, Pólika. Az ihlet mégis sztánai, így talán az a karneváli kötekedő hangulat, ami a „Kint az enyhe tavaszi éjszaka új élet reményétől illatozott” ígéretével zárul, örök lenyomata 1914 sztánai farsangjának.