Salamon király és a hercegek viszálya

(folytatás 5. lapszámunkból)

Vid ispán arra biztatta Salamon királyt, hogy Géza herceget űzze el az országból, és hercegségét adományozza neki. Az uralkodónak gyors támadást javasolt, mert szerinte a halogatás a király számára veszélyessé válhatott volna. Amikor az ispán meggyőződött arról, hogy a király befolyásolható, a Képes Krónika szerint így folytatta: „ahogy két éles kard ugyanabban a hüvelyben nem fér meg, úgy ti sem uralkodhattok ketten ugyanabban a királyságban”.

Salamon király mind a két hercegnek üzent, hogy együtt jöjjenek el hozzá, és közösen támadják meg a bizánciakat. Salamon mindkettőjüket együtt akarta elfogatni. A hercegek megsejtették a király szándékát, ezért óvatosan jártak el. László herceg a sereg felével a Nyírségben maradt, Géza pedig elment a királyhoz. Gézát azonban nem merte megtámadni az ifjú uralkodó, mert tudta, hogy testvére, László, megbosszulja a sérelmet.

Géza herceg vadászata

A veszélyt érzékelve László Oroszországba ment, és barátai segítségét kérte. Salamon király Szekszárdra vonult, és Kesztölc község felett vert tábort. Itt istentiszteleten vett részt, és tanácsot tartott. Vid ispán és társai azt mondták neki: „Uram, jól tudod, hogy László Oroszországba ment, Lampért meg Lengyelországba, hogy bátyjuknak, Géza hercegnek sereget gyűjtsenek. Most kell megtámadnunk a herceget, mert az Igfon erdőben csekély kísérete van.” Azt javasolták neki, hogy éjszaka rohanják meg, fogják el és vakítsák meg. Mire László és Lampért az erősítéssel megjönnének, már nem bírnának Salamon hadával szembeszállni.

Salamon király elfogadta a tanácsot. A szekszárdi templom papja – aki a templom egyik fülkéjébe zárkózott be, mintha imádkoznék – kihallgatta a templomi tanácskozást, és értesítette a herceget az ellene készülő veszedelemről. Amikor a levelet hozó követ a herceghez megérkezett, a király tanácsadói lebeszélték a főurat a védekezésről, azzal érvelve, hogy a szekszárdi pap mindig részeg, így információi megbízhatatlanok.

Géza herceg megbízott a királyi tanácsadókban, és nyugodtan tovább vadászgatott.

A krónikások szerint a pap újra kihallgatta a király tanácskozását. A készülő csapásról maga személyesen akarta értesíteni kedvenc hercegét, ezért világi ruhát öltött, kardot kötött, lóra pattant és sebesen a herceghez vágtatott. Géza még aludt, de felköltötte, és ezekkel a szavakkal bírta távozásra: „fuss, herceg, mert ha nem, Salamon katonái elfognak.” A herceg kis csapatával észak felé vonult, hogy öccsével, Lászlóval találkozzon, de a király serege útját állta. Szemben állott a két sereg: a király hatalmas katonasága ellen Géza csak csekély erőt tudott felmutatni. Ráadásul Gézát a hozzá közel álló nemesek is elárulták. Követet küldtek az uralkodóhoz a következő üzenettel: „ha a király minket kegyébe fogad, akkor harc közben elhagyjuk Géza herceget, és átpártolunk a királyi sereghez”.

Menekülés a király haragja elől

Salamon király mindent megígért az árulóknak, és esküvel fogadta ígérete megtartását. Ekkor Géza herceg kicsiny seregéből előugratott egy Péter nevű vitéz, aki sötétbarna lovon járt, és fénylő páncélt, fényes sisakot hordott. Péter páros viaskodásra szólította fel a király vitézeit. Ekkor fakó lován, bozontos bőrvértjében Márton fia, Opos ugratott ki a király seregéből, és szembeszállt Péterrel. Ahogy összecsaptak, lándzsájával Opos átdöfte Péter vértjét és a fegyver Péter szívét találta. A két csatasor ekkor egymásnak esett, rengeteg vitéz elhullt. A krónikások szerint Opos olyan erősen vagdalkozott, hogy a sűrű csapásoktól keze megmerevedett, csata után le sem tudta venni a kard markolatáról. Opos erejét és bátorságát mindenki megcsodálta.

A harc kellős közepén Géza három főembere csapatával átpártolt a királyhoz. Géza az árulás ellenére sem ijedt meg, és mindaddig ellenállt a hatalmas királyi túlerőnek, amíg szinte valamennyi katonája el nem esett. Volt annyi lélekjelenléte, hogy az utolsó pillanatban futamodott meg a királyi sereg elől. A vereség után Géza herceg Tokajnál átkelt a Tiszán, és bevárta öccsét, László herceget, aki hatalmas sereggel érkezett Oroszországból.

Nem mindenki örült a testvérharcnak

Vid ispán így biztatta a királyt a hercegek elleni harc folytatására: „Géza seregét levertük, a főembereket megöltük, s a herceget megfélemlítettük. Seregük szolgákból és parasztokból áll, ezért egy percig sem kétséges, hogy ezt megsemmisítjük.”

Ernyey ispán – aki mindig a béke híve volt és megelégelte az esztelen mészárlást – Vid szavait hallva keserves sírásra fakadt. Salamon a hercegek hívének tartotta, ezért így szólt hozzá: „Ernyey ispán! Úgy látom, te a herceg híve vagy. Nálam csak színlelésből maradtál.” A krónikás szerint erre Ernyey így válaszolt: „nem szeretem látni, hogy testvéreid ellen harcolsz és a katonák egymást gyilkolják: a fiú az apját és az apa a fiát”. Vid ispánnak pedig ezt mondta: „te a királyt testvérharcra biztatod, és azt mondod neki, hogy ott kaszások meg villások vannak. Meglásd, hogy amit ezer kaszás levág, tízezer villás sem szedi össze, és a veszteségnek csak Isten a megmondhatója. Haljunk hát meg a királyért, de bár jobb tanács után indulnánk!”

A mogyoródi ütközet (1074. március 14.)

Géza és László hercegek csapatai Vác mellett ütöttek tábort. A hatalmas erdőben csak egy Vác nevű remete lakott, róla nevezte el később Géza herceg az ott épülő várost.

Egyik reggel, amikor a hercegek lóháton tanácskoztak – azon a helyen, ahol később Szent Péter apostol kápolnája állt, és éppen azt fontolgatták, miképp harcoljanak a királyi sereg ellen –, Lászlónak mennyei látomása támadt. A későbbi Szent László ezekkel a szavakkal fordult testvérbátyjához: „ahogy itt álltunk és tanácskoztunk, íme, az Úr angyala leszállott az égből, kezében aranykoronát hozott, és a fejedre helyezte. Ebből nyilvánvaló, hogy a győzelem a miénk lesz. Salamon számkivetve fog elmenekülni az országból, a királyságot és a koronát pedig neked adja az Úr”.

A hercegek tábort bontottak és megszálltak Cinkotánál. A királyi és a hercegi seregek között a Mogyoród nevű hegy emelkedett. Péntekre virradóra akartak megütközni, de a sűrű köd olyan homályt borított rájuk, hogy a csatát el kellett halasztani. A következő éjszaka nem aludtak: paripáikat kantárszáron fogva várták a napkeltét. Szombat hajnalban a király elrendezte csapatait. Átlovagolt a Mogyoród gerincén, és a poggyászhordozóknak megparancsolta, hogy a hegy oldalában vonuljanak, hadd higgye az ellenség, hogy őrcsapatok. Vid ekkor így szólt a királyhoz: „ha a hercegek meglátják a seregünket, megfutamodnak”. Hajnalhasadáskor azonban a hercegek is elrendezték hadsoraikat. László felöltötte fegyverzetét, aztán leborult a földre kérve a mindenható Isten kegyelmét, és fogadalmat téve Szent Mártonnak, hogy ha az Úr győzelmet ad neki, azon a helyen templomot épít tiszteletére.

Amikor a király a hegyről leereszkedett, a síkságon álló Géza seregéről úgy tűnt, mintha fennebb állna Salamon csapatainál. Ekkor Ernyey odafordult Vid ispánhoz: „csoda lenne, ha ezek a csapatok meghátrálnának, mert ha ez lenne a szándékuk, nem hagyják hátuk mögött a Dunát. Azt hiszem, úgy határoztak, hogy győznek, vagy meghalnak”.

László herceg magas lovon ült, és a sereg előtt ide-oda száguldozott. Buzdította, bátorította katonáit. Egyszerre a lándzsájával megzörrentett egy bozótot, amiből csodálatos módon egy fehér menyét ugrott lándzsájára, végigfutott rajta, és a herceg kebelébe menekült. Amikor a csata elkezdődött, a hercegi sereg első támadása eltiporta Vid ispánt és a bácsiakat. László herceg fölcserélte zászlóját Géza herceg zászlójával, mert arra gondolt, hogy Salamon bátrabban támadja meg azt a sereget, amely Géza jelvényét viseli, ugyanis azt már legyőzte. Salamon király, amikor László seregéhez vágtatott, és őt megismerte, a félelemtől megdermedt, majd a zászlóvivőket utasította, hogy forduljanak Géza csapatai felé. Amikor László herceg látta, hogy a király ijedtében elfordult tőle, ő maga rohant elsőnek a király seregére. Támadását minden katonája követte, így a király csapatait hátulról rohamozták meg. Közben szemből Géza herceg támadt rájuk. László és Géza vitézei nagy erővel aprították a satuba fogott királyi sereget, ami eleve eldöntötte a csata kimenetelét.

Miután csaknem minden hívét megölték, a vereség után Salamon király Opos vitézzel a nyugati határig menekült, és Pozsony, valamint Moson várában rendezkedett be. Közben a hercegek sorra vették birtokukba az ország legjelentősebb várait – Kapuvárt, Babothot és Székesfehérvárt –, így Géza lett az ország nagyobbik részének az ura.

Egy királyság két királlyal

1074 tavaszától Magyarországnak két uralkodója lett: Salamon, aki a nyugati határszélen egy keskeny sávot birtokolt, valamint Géza király, aki az ország nagy részét uralta. Salamon nem nyugodott bele országa elvesztésébe, hanem sógorához, IV. Henrikhez fordult segítségért. A német császár 1074 nyarán indult meg csapataival Magyarország felé. Salamonnak ezért igen nagy árat kellett fizetnie: a Magyar Királyságot hűbérül ajánlotta a német uralkodónak. Salamon csekély haderejével Nyitránál harcolt, de nem ért el sikereket. A császári haderő közben Vácig nyomult előre. A magyarok a németekkel szemben ismét a felperzselt föld taktikáját használták, a támadókat kiéheztették, akiknek vissza kellett fordulniuk. Salamon felesége, Judit is velük tartott a német birodalomba, Salamon Pozsonyban maradt. 1074 nyarától mindkét király kizárólagossá akarta tenni hatalmát. Folyamatos harcokkal és tárgyalásokkal próbálták hatalmukat törvényesíteni, de csak a szemben álló felek változtak, ugyanis Géza halála után László lett az új ellenkirály. A határszélre szorult Salamon megmaradt földjein királyként viselkedett; gyakorolta uralkodói jogait, és pénzt veretett.

(folytatjuk)