Hirdetés

Rabosítás

2014. június 13., 22:192014. június 13., 22:19

Különleges vb-selejtezőre emlékezem most, amikor a világ a labdarúgó-világbajnokság rajtját várja.

Arms Park Stadion, Cardiff, 1993. november 17: a román válogatott a selejtezők utolsó mérkőzésén Hagi és Răducioiu góljaival 2-1-re legyőzi a hazai csapatot, és kijut az 1994-es vb-re. Hatalmas öröm a pályán és a nézőtér román szurkolók által elfoglalt részén, ahol elsősorban üzletemberek és politikusok, néhány korabeli celeb és művészember ült – akik az akkori viszonyok között megengedhették maguknak a kiutazást.

A sajtópáholyból egyszer csak azt vettem észre, hogy a pálya túloldaláról, a szemben lévő tribünön helyet foglaló nézők közül fénycsóva lő ki, és nagy füstfelhőt húzva maga után becsapódik a román szurkolók csoportján jóval túl éppen hazafele készülődő embertömegbe. További mozgolódást nem láttunk, nemsokára mi is elhagytuk a stadiont, egyenesen a reptérre mentünk, ahol három chartergép várt a csapatra és a szurkolókra.

A repülőtéri váróban viszont rendőrségi tisztviselők jelentek meg és bejelentették: senki nem hagyhatja el addig a repteret, míg mindenkit ki nem hallgattak. A stadionban kilőtt rakéta ugyanis egy helyi szurkoló életébe került. Asztalokat hoztak, egyenként kerültünk a Scotland Yard udvarias, de határozott rendőrei elé. A kihallgatásokkal viszonylag hamar végeztek, a botrány akkor tört ki, amikor újabb bejelentés érkezett: A4-es lapokat osztanak ki, mindenki nagybetűkkel írja fel a nevét, azt maga elé tartva fényképeznek le a hatósági fotósok. Látva, hogy a helyzettel úgysincs mit kezdeni, hiszen az angolok az ellenkezést észlelve máris kosarasszám kezdték hordani a szendvicseket, nehogy éhen haljunk a várakozásban, elsők között fényképeztettem le magam. Utána már csak szórakoztam azon, hogy Románia vezető politikusai kisebb-nagyobb cirkuszok után egyenként járultak hozzá a kisebbfajta rabosításhoz.

Legtovább Corneliu Vadim Tudor bírta a gyűrődést, hatalmas show-t rendezett, a falon lévő telefonról – még híre-hamva sem volt a mobiltelefonoknak – felhívta a román miniszterelnököt, a külügyminisztert, az angol nagykövetet, mindenkit, akit abban a kései órában elérhetett. De mindenhonnan ugyanazt az udvarias, de határozott választ kapta: a Scotland Yard olyan intézmény, amelynek munkájába semmilyen más hatóság nem szólhat bele. Nagybetűs nevével a pocakja fölött, így került be az ő fotója is az angol bűnügyi rendőrség adatbázisába.

 


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés