Palackposta a kozmikus óceánban – negyvenöt éve tart a Voyager–1 csillagközi útja

A célkitűzés szerint rendkívül rövid időn belül – 9 év alatt – a NASA-nak embert kellett juttatnia a Holdra, és biztonságosan vissza is kellett hoznia onnan. Az Apollo-program mellett természetesen szovjet Hold-program is zajlott, ám szovjet űrhajós sohasem jutott a Hold közelébe a hordozóeszköz fejlesztésének kudarca miatt.

A Hold kipipálva

Az Apollo-program csúcs­pont­jaként egy amerikai űrhajós, Neil Armstrong (majd társa, Buzz Aldrin) léphetett a Hold felszínére először 1969. július 21-én. A későbbiekben az amerikaiak még hat sikeres Holdra szállást hajtottak végre (az Apollo 13 leszállása műszaki okok miatt meghiúsult), a program végleges leállításáról az 1971-es költségvetés tárgyalásakor döntött az amerikai kongresszus. Ám ezzel az űr meghódítása nem ért véget. A tudósok egyre távolabb tekintettek, egyre nagyobb terveket szőttek, nem utolsósorban azért is, hogy idegen élet jeleit fedezzék fel az Univerzumban.
Már

E jelenség, a Jupiter, a Szaturnusz, az Uránusz és a Neptunusz szerencsés együttállása – más néven Grand Tour – csak 175 évenként ismétlődik meg. Lehetővé teszi, hogy a bolygók gravitációs mezői rásegítsenek a szonda sebességére és energiatakarékosan kitessékeljék a Naprendszerből.
Így született meg 1977-ben a Voyager–program, ennek keretében a NASA két űrszondát kívánt indítani külső bolygók megfigyelésére. A program megszületésekor nem titkolt cél volt üzenetet küldeni a lehetséges intelligens űrlényeknek, akik egy távoli világban értelmezni tudják az űrszondán elhelyezett lemez mondanivalóját.
A számozás ellenére a Voyager–2-t indították először 1977. augusztus 20-án, míg a Voyager–1-t csak két hét múlva, 1977. szeptember 5-én. Az ikerszondák feladata a Szaturnusz és a Jupiter megközelítése volt, többek közt vizsgálták a bolygók légkörének összetételét, szerkezetét, meghatározták tömegüket és alakjukat.
A Voyager–1 hamar megelőzte társát, 1979. március 5-én 278 ezer kilométeres távolságban elhaladt a Jupiter mellett, és fényképeket készített az égitestről. Ez volt az első alkalom az űrkutatás történetében, hogy a bolygó – Galilei által felfedezett – négy holdjáról (Io, Európa, Ganymedes, Calisto) is felvétel készült. Ugyanakkor a négy gázbolygó meglátogatásával járó Grand Tour (Nagy utazás) elnevezésű program keretében a Voyager–2-nek sikerült fényképeket készítenie az Uránusz és Neptunusz bolygókról is.

A Voyager–1 jelenleg több mint 22 milliárd kilométerre, a Voyager–2 pedig 17 milliárd kilométerre száguld a Földtől.

Az emberiség üzenete

A 45 évvel ezelőtt útjukra bocsátott űrszondák nem az elsők, amelyek üzeneteket hordoznak magukkal. Ötven éve, 1972. március 3-án indították útjára a Pioneer-10 elnevezésű űrszondát. Ennek végső célja a Bika csillagkép legfényesebb csillaga, az Aldebaran, amelyet mintegy 2 millió év múlva ér el. Útnak indítói arra a valószínűtlen esetre is felkészítették, ha netán értelmes élőlények találnák meg: a fedélzeten olyan aranyozott alumíniumlemezt helyeztek el, amely a Naprendszerről, Földünkről és az emberiségről tartalmaz fontos információkat. Egyébként a Pioneer–10 volt az első űrszonda, amely megközelítette a Jupitert, és az első ember készítette tárgy, amely elhagyja a Naprendszert. A Pioneer–10-et „testvére”, a Pioneer–11 követte 1973 áprilisában nagyjából ugyanazokkal a feladatokkal megbízva, mint társa.
A Voyager–szondák rakterében az emberiséget és kozmikus környezetét bemutató szemléltetőeszközöket helyeztek el hasonlóképpen, mint a korábban útjára bocsátott Pioneer-10 és -11 űrszondákra. Egy kb. 30 cm-es, arannyal futtatott rézhanglemezen a Föld 35-féle természetes és az ember által keltett mesterséges hangjait helyezték el (többek között gyermeksírás, kutyaugatás, nevetés), továbbá üdvözletet 55 nyelven, köztük magyarul is. Mozart Varázsfuvolájától a zaire-i pigmeusok és az ausztráliai bennszülöttek énekén át Chuck Berry Johnny B. Goode-jáig 27 zeneműből szerepel részlet (a tudósok a Beatles dalaiból is szerettek volna válogatni, ám ez szerzői jogdíjak miatt meghiúsult). A lemezt alumíniumtok védi, ezen adatok szerepelnek a lemez lejátszásához, és ami feltünteti a műhold indítási helyét. A lemez 2 cm-es területébe mintegy 0,26 nanocurie (kb. 10 Bq) aktivitású ultratiszta urán-238-at helyeztek el, ennek bomlásából megállapítható a szonda felbocsátási ideje.
A lemezen szereplő adatokat Carl Sagan csillagász válogatta, az említetteken kívül szerepel rajta Jimmy Carter amerikai elnök és Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár üzenete nyomtatott formában. A fotók összeállításánál azt a célt tűzték ki, hogy a Föld kedvező oldalát mutassák be, ezért háborúkról, nyomorról, betegségekről tudósító képek nincsenek a lemezen, helyszűke miatt azonban a kiemelkedő művészeti alkotások és a vallások bemutatása is elmaradt. A 116 képből álló gyűjtemény több témakörben mutatja be Földünket, egy része az emberi faj anatómiáját, bolygónkat és naprendszerünket hivatott bemutatni.
A szkeptikusok kételkednek abban, hogy más civilizációk egyáltalán értelmezni tudják az emberiség üzeneteit – ha egyáltalán létezik még valamerre élet. Carl Sagan professzor szerint a Voyager nem más, mint „a palackpostánk a kozmikus óceánban”, amit aztán vagy kifognak értelmes földön kívüli lények, vagy pedig száguld tovább a végtelen éjben. Az űrszonda utoljára 1990-ben „tekintett vissza” a Földre, nagyjából 6 milliárd kilométer távolságból készített fényképeket. Az egyik bolygónkat ábrázolta: egy „halványkék pöttyöt” a szemcsés fotón.
„Nézzenek ismét arra a pontra. Az itt van. Az otthonunk. Azok mi vagyunk. Ott van mindenki, akit szeretnek, mindenki, akit ismernek, mindenki, akiről valaha hallottak, az összes emberi lény, aki létezett. Az összes örömünk és szenvedésünk, vallások, ideológiák és gazdasági dogmák ezreinek magabiztossága, minden vadász és növényevő, minden hős és gyáva, minden civilizáció alkotója és lerombolója, minden király és paraszt, minden szerelmes fiatal, minden apa és anya, reménnyel teli gyermek, feltaláló és felfedező, minden erkölcs oktatója, minden korrupt politikus, minden szupersztár, minden „legfőbb vezér”, fajunk történelmének összes szentje és bűnös személye ott élt azon a porszemcsén a napsugárban függve” – mondta egy beszédében Carl Sagan csillagász.

Manapság ember számára felfoghatatlan távolságban járnak a Voyager–űrszondák. Gyakorlatilag a végtelen felé tartanak, hacsak valami különös baleset nem pusztítja el. Vagy, ahogyan abban a tudósok reménykednek, nem „halássza” ki őket az űrből egy fejlett civilizáció. Amelyik megérti, amit a Földről üzennek, és talán válaszolni fog.