Örömteli munka, amiben lélek rejlik – a szilágysági Papp Réka a kézművesség bűvöletében él

Talán azért is van ez így, mivel a gyönyörű táj, a hegyek, völgyek, fenyvesek, a csendesen csordogáló folyó alkotásra készteti az itt élőket, legyenek hivatásos művészek vagy olyanok, akik kezei alól szebbnél szebb kézműves termékek kerülnek ki.
Szilágysomlyón – amely a megyeközpont Zilah után a második legnagyobb városa a Szilágyságnak – már a 19. század második felében Kaszinó Egylet működött, később Polgári Olvasókör és Iparos Olvasó-egyesület, amelyek a kultúra terjesztésére voltak hivatottak. A városban gazdag hagyománya volt az éneklésnek, és az 1800-as évek elején már színielőadásokat is láthattak az arra kíváncsiak.
A város sok neves embert számon tart szülöttei között. Csak a Báthoryak öt fejedelmet adtak Erdélynek, de itt született P. Szathmáry Károly író, Gáspár Ferenc, Bölöni György, Ady barátja és életrajzírója, Mártonfi Lajos geológus, természettudós, Berényi Ádám, a kolozsvári egyetem közgazdaságtan tanára, Nyiszli Miklós, az auschwitzi borzalmak orvos-írója, és itt játszódik Mester Zsolt gyermekkori élményekre alapozó Koppantó című regénye. A Magura alatti táj a képzőművészekre is hatással volt. Innen indult, majd Los Angelesben alkotott Fodor Levente festőművész, Mózes-Finta Edit grafikus-, festő- és fotóművész, Szász Dórián festőművész, a szilágysomlyói kötődésű, Magyarországon tavaly decemberben elhunyt Katona György művészpedagógus, akinek képein leginkább megelevenedik a város régi hangulata. Szilágysomlyón élt és alkotott sok műkedvelő képzőművész is: Mircea Breban jogász, Hajdu Attila fogorvos, Sallay Károly tanár, Vida János fotóművész.

Ezáltal ő egy kis zsebpénzhez jutott, barátnői pedig büszkén viselték az általa készített bizsukat és egyéb csecsebecséket.
A kommunizmus éveiben a fiatalok nem igazán jutottak hozzá ékszerekhez és más díszekhez, így akinek volt kézügyessége, nagy becsben állt diáktársai körében. Réka akkoriban inkább kikapcsolódásként tekintett a kézműves munkára, mint kereseti lehetőségként. Ahogy mondani szokás, összekötötte a hasznosat a kellemessel. Egy Magyarországon tett látogatásakor Papp Réka nagynénjétől megtanulta a makraméfonás alapvető csomózási módszereit. Innen aztán komolyabbá váltak a dolgok: kézműves versenyeken indult, országos elismerésekben részesült. Több tárlaton is részt vett, és abban a megtiszteltetésben részesült, hogy a kiváló somlyói fotóművésszel és festővel, Hajdu Attilával közösen állíthatott ki. Makraméi, virágtartó fali díszei már annak idején eljutottak külföldre is, többek között Franciaországba, Írországba, Németországba, Angliába vagy a távolabbi Új-Zélandra, az Egyesült Államokba és Kanadába.

– meséli a kézműves. Ismerősök, kollégák körében nagy sikere volt, nemrég találkozott egy hölggyel, aki a mai napig hordja a nyakéket, amit jó három évtizede vásárolt tőle. Nagyobb jövője azért nem lett munkájának, mert túl költségesnek bizonyult, égetőkemencére és egyéb nélkülözhetetlen hozzávalóra sem helye és főleg anyagi fedezete nem volt.
Úgy döntött, olcsóbb módszerekhez folyamodik, így maradt a makramézás, amihez spárga, fonal, kreativitás és ügyes kezek kellettek. Sosem dogozott minta után, a fejéből pattantak ki az ötletek, a modellek.

– állítja Papp Réka. Nem csak a felnőttek örvendenek Réka munkáinak, pár éve készített egy macit ismerőse kisfiának, a gyereknek azóta sem esik ki a kezéből a játéka. „A család sokat utazik, így az általam kötött mackó már bejárta a fél világot” – mondja mosolyogva a kézműves.

Ezek kizárólag természetes anyagokat tartalmaznak, melyek használnak a testünknek, és nem ártanak, mint a kémiai szerekkel teli ipari gyártmányok”. Ugyanakkor a levendula kellemes illatával lelket lehel az élettelen tárgyakba.

„Remélem, hogy egyszer a kézművességből is meg lehet majd élni, hiszen nincs annál csodálatosabb dolog, mint azzal foglalkozni, amit az ember nagyon szeret” – osztja meg velünk gondolatatit Papp Réka kézműves.