Hirdetés

Mobil nyár – dróttal, anélkül, háborúkkal

Willman Walter

2014. július 28., 22:182014. július 28., 22:18

Itt a nyár, utazunk, ki távolabbra, ki közelebbre. A szokatlan, érdekes, figyelemre méltó események köre leszűkül, s így a számítástechnikára a szokottnál is nagyobb figyelem jut. Ez a kemény ipar persze nem nyár elejére szokta kihozni a csúcsmodelleket, új technológiákat, de felfedezni való azért akad bőven.

A mobiltelefonok töltői

Manapság Romániában nincs az a szegény család, ahol legalább egy mobiltelefon – és annak a töltője – ne lenne kéznél. Ez a paradox állapot a román piaci lefedettséggel magyarázható, amely már hét évvel ezelőtt, 2007-ben 100 százalékos volt, 2011-ben pedig már 130 százaléknál jártunk. Ebből azt is gondolhatnánk, hogy sok kliens két-három telefonnal is rendelkezik, de az aktív kártyák száma is meghaladja a 100 százalékot, vagyis 20 millión felüli értékről beszélünk. Az ország éhes a kommunikációra, így a faházat újratapasztással feljavítani akaró városlakó meglepődve tapasztalhatja, hogy a szakmához jól értő cigány asszony – miközben egyik kezével a nem túl zsíros agyagos földet keveri össze megfelelő arányban a tehéntrágyával – a másikban mobilkészüléket tart, és abba belekiabálva irányítva élete párját a megfelelő dűlő irányába, mert „Gyuri bácsinak meg kell forgatni a szénáját, érted-e?”

A töltők problematikájához visszakanyarodva: előfordulhat, hogy kisebb család is 3-4 típusú telefontöltővel indul vakációzni, és miután bepakolták a töltőket, a fejpárnát, a napolajat, a macskatápot, meg a tengeribetegséget enyhítő pirulákat, 19 órai autókázás után derül ki, hogy az egyik töltő – a sok közül – otthon maradt. Ilyenkor merül fel, hogy valaki már megregulázhatná azokat a földtől elrugaszkodott, esztelen gyártókat, minek kell ugyanakkora feszültséggel, áramigénnyel működő mobiloknak tizenvalahány féle töltő?

Az igazság az, hogy nem sok értelme van minden telefontípushoz külön töltőféleséget produkálni, arról nem is beszélve, hogy az egyébként működőképes töltőket, mint valamikor a maharadzsák feleségeit, a telefon leépítésével együtt a szemétre hajítjuk, s ennek következtében évente 51 tonna elektronikus hulladék keletkezik.

Ezt a számot egyébként a téma felelőse, Barbara Weiler német szocialista képviselő mondta ki idén tavasszal, így vélhetően az Európai Unióra vonatkozik. Weiler nagyon jó irányba próbálta terelni az unió korábban uborkagörbületekkel foglalkozó atyáit. Az unió törvényhozói elé került már egy irányelvtervezet, miszerint bizonyos rádióberendezések, mint például a mobiltelefonok, autónyitók vagy modemek piaci bevezetésekor egységes szabályokat kellene követni, s az uniós képviselők egységes töltők kifejlesztését kérik konkrétan a mobiltelefonokhoz. Az indoklás szerint ilyen módon „egyszerűbbé tennék a hordozható telefonok használatát, csökkentenék a vásárlói költségeket.” A tervezet 550 igennel, 12 ellenszavazattal és 8 tartózkodás mellett ment át, de még hivatalos jóváhagyásra vár. Azt követően a tagállamoknak két év alatt kell nemzeti jogrendjükbe átültetni az irányelvet, a gyártók további egy év múlva kötelezhetők az egységes technológia betartására. Addig is maradunk a sokféle töltővel, amelyek jó esetben találnak is a konnektorokba, miközben már hosszú évek óta létezik technológia a vezeték nélkül tölthető mobilok számára.

A Sharp éles bedobása

Az androlib.blog.hu portál szerint a Sharp cég volt az első, amely – egyelőre csak Japánban –2011-ben piacra dobta az AQUOS PHONE f SH-13C-t (képünkön), amely a világon elsőként tartalmazta gyári alapkiegészítőként az indukciós alapon működő, vezeték nélküli töltőlapot. A Gingerbread Androidos meghajtású kütyü a Sharp képviselőjének állítása szerint a mikró USB-s sebességével töltötte fel a telefont. Megjelenésekor a gyártó DoCoMo koncepciója szerint nyilvános helyekre is kitették volna a töltőpadokat, ugyanis terveik szerint nemcsak telefonokat, hanem kamerákat, táblagépeket, laptopokat is ilyen módon kellene világszerte feltölteni.

A vezeték nélküli, indukciós töltési technológia persze nem újkeletű, már régóta ilyesfajta dokkolóegységen telnek fel az elektromos fogkefék, borotvák. Senki sem lepődött meg tehát, amikor tavaly februárban a Samsung is kiszivárogtatta: vezeték nélküli töltővel szeretné piacra dobni legújabb csúcsmobilját, a Galaxy S 3-at. Talán soha nem fogjuk megtudni, mi történt a kulisszák mögött, tény azonban, hogy a végleges verzióból kimaradt a töltőegység. Az androidportal.hu szakírója szerint a készüléket fizikailag felkészítették az ilyen jellegű töltésre, ugyanis ha a hátlapját eltávolítjuk, az akkumulátor mellett két réz érintkezőt találunk, amely az indukciós töltő előkészítése. A Samsung kínálatában soha nem volt töltőegység, de a szakmabeliek kipróbálták más gyártók indukciós töltőit – ezekhez nagyjából 50 dolláros áron lehetett hozzájutni. Méréseik szerint az indukciós töltőegység teljesítménye nagyjából megegyezik az S3 gyári töltőjével, az indukciós veszteség miatt azonban elméletileg 30 százalékkal kevesebb árammal tölti az akkumulátort.

Idénre már olcsóbb megoldások is piacra kerültek, a vezeték nélküli töltési megoldásokkal foglalkozó ZENS cég 20 dollár körüli áron kínálja Qi Flexible Receiver Lighting nevű töltési technológián alapuló töltőjét, elsősorban iPhone, de további más, legalább 500 féle Qi-tanúsítvánnyal rendelkező készülék számára.

Bár a mobiltöltős nadrág uborkaszezoni hírnek tűnik, inkább divatcikk jellegű, de létező valami. A szoftveróriás egy brit divattervezővel karöltve tervez vezetékmentes mobiltöltővel felszerelt nadrágot, amit be is mutattak Londonban – kiderült, nincs ott semmi új fejlesztés, csak egy Nokia DC-50 töltő elemeit építették bele a ruhába. Mindamellett a mosása problematikus, az ára nem kevésbé: 340 dollárért vesztegetik.

Hazai maroktelefon-történelem
A romániai mobil telefonozás története nagyjából 21 éves. Az NMT 450-es rendszerű mobilszolgáltatás 1993-ban debütált, a Telefonica cég Telemobil szolgáltatásával. 1996. július 21-én a Távközlési Minisztérium két nyilvános licitet is kiírt a GSM rendszerű szolgáltatás elindítására, s igazából ez a pillanat tekinthető a hazai mobilszolgáltatás születésnapjának. 1996 novemberében a MobilRom és a Mobifon vághatott bele abba a vállalkozásba, aminek nem jósoltak fényes jövőt. 135 nappal később elindult a Mobifon kereskedelmi szolgáltatása Connex néven, ezt követte két hónap múlva a MobilRom Dialogja. 1998-ban a két nagy szolgáltató összesen 210 ezer klienssel büszkélkedhetett, miközben az első évre 10 ezerrel számoltak. 1999: miközben a GSM szolgáltatók falták fel a piacot, a Telefonica vészesen veszítette azt, átalakult a cég is, SunTel lett a neve. A Dialog bedobta az új szolgáltatást, az SMS-t, az internetes hozzáférést és a lehetőséget, hogy az e-maileket telefonon küldhessük el. Az indítás után három évvel, 2000-ben a szolgáltatók már kétmillió klienssel számolhattak, a Romtelecom leánya, a Cosmorom is belépett a porondra, az évet 36 ezer klienssel zárta. A Telefonica kiszállt, eladta a részesedését az Inquam cégnek, amelyik a CDMA technológiára alapozva elindította a Zapp-szolgáltatást. 2001-től létezik a roaming, és akkor jelent meg a piacon a GPRS. 2002-ben eltűnt a piacról az Alo és a Dialog, a France Telecom elindította az Orange Romániát. 4,5 millió klienssel a mobilszolgáltatók legyűrték a Romtelecomot, ebből 2,33 millió Connex, 1,84 millió Orange, 292 ezer Cosmorom és 37 300 Zapp. 2005-ben megjelent a hazai piacon a Vodafone és a Cosmote a Connex, illetve a Cosmorom felvásárlásával. A Vodafone a 3G indításával rajtolt. 2006-ban a Távközlési Minisztérium két új licencet bocsátott ki 3G-s technológiákra, a nyertesek az RCS&RDS és a Zapp. 2008-ban az RDS elindította a DigiMobilt, 2009-ben a Cosmote felvásárolta a Zappot 207 millió euróért, de a 3G-vel együtt.

Töltés másképpen

Az Engadget beszámolója szerint már itt a WiTricity – az MIT-n kifejlesztett mágneses rezonancián alapuló megoldásnak köszönhetően a készülékeket már nem is kell töltőlapra helyezni, mint az indukciós technológiák esetén, és így is 90 százalékos töltési hatásfokot kínálnak. A WiTricityben lehet valami, mert igazi nagykutyák álltak oda a fejlesztéséhez: a Lenovo és a Dell után az Intel is beállt a támogatók közé, így már idén piacra kerülhetnek a vezeték nélkül feltölthető laptopok. Az Engadget szerint a WiTricity már kifejlesztett 10 wattos, de az autóknál bevethető 6 kW-os töltőt is, ami sok pénzt érhet az autópiacon, a hírek szerint a Toyota következő generációs Prius modelljeiben már ezt használja.

Viharos hónapok a T jelében

Az idei nyár kezdetével nagyon is látható harc indult el a hazai mobilszolgáltató óriások, az Orange, a Vodafone és az egyelőre még Cosmote néven futó Deutsche Telekom-leány között. Július 10-én a legnagyobb, az Orange bejelentette, hogy valamennyi, szerződését megújító magánszemély kliense számára 4G-s sebességű internet-hozzáférést biztosít, és leszállította 4G-re képes készülékeinek az árát. Azt mondják, 31 féle, 4G-re képes telefon szerepel a kínálatukban.

Az Orange látványos nyitásának több oka is van, de Nicolai Beckers tavaszi bejelentése alighanem megszólaltatta a szirénákat a narancsosok főhadiszállásán. „A Cosmote és a Romtelecom új, egységes márkanév alatt indul ősszel újra, amiről csak annyit mondhatok, hogy benne lesz a nagy T, és új szolgáltatáscsomagokkal, platformokkal, tartalommal lépünk a piacra” – mondta Nicolai Beckers, a Cosmote és a Romtelecom vezére. Ez azt jelenti, hogy a Deutsche Telekom (DT) egyetlen márkanév alatt egyesíti a két céget, s ennek eredményeként létrejön a legnagyobb hazai telekom cég, ami nem várt árháborúhoz is vezethet – még a nyár idején. Ezzel a lépéssel bekerül a közfigyelembe az eddig háttérben dolgozó Deutsche Telekom, és közvetlenül látható lesz a piacon, ahol eddig csak az Orange és a Vodafone osztották a kártyákat. Nyugtalanságukat növelendő Beckers elmondta: az üzleti szférából származó ügyfeleiknek külön felajánlják még nemzetközi szolgáltatásaikat, kapcsolataikat, és a DT egész erejét és minőségét.

 


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés