Halált hozott a diktátornak a Télapó

Nyugodt lélekkel megtippelhető, hogy az egész országot lázban tartó forradalmi hangulatban Románia – és talán a nagyvilág – lakosai közül az égvilágon senki sem bánta, hogy az új hatalom úgy lövette agyon a diktátort és akadémikus nejét, mint valami rühes kutyákat. Még csak fel sem tűnt senkinek, hogy a „per” egy rossz kabaréjelenethez hasonlított, a védőnek kirendelt ügyvéd a legsúlyosabb vádakat fogalmazta meg védenceivel szemben, és az ítélet a színjáték megkezdése előtt borítékolható volt. Természetesnek tűnt mihamarabb megszabadulni tőlük, hiszen a szabadon manipuláló román televízió éjjel-nappal azt harsogta, hogy Ceauşescu terroristái irtják a népet. A sietőssé vált kivégzés indoka ma azért is tűnhet tragikomikusnak, mert az azt követő napokban többször annyi ember halt meg a forradalomnak nevezett eseménysorozatban, mint ahányan a suszter elmenekülése előtt.

Készülődés a perre

Miután 1989. december 22-én a hadsereg szembefordult Ceauşescuval, a diktátor és felesége egy helikopterrel menekült el Bukarestből. A gép Tîrgovişte közelében szállt le, ahonnan a házaspár és testőrei autóval akartak továbbjutni, de elfogták őket. Az 1417-es katonai egységbe vitték őket, amelynek parancsnoka Andrei Kemenici ezredes volt. Egyes beszámolók szerint Kemenici-nek át kellett volna adnia a „csomagot” – azaz a diktátort és feleségét – egy Bukarestből érkező küldöttségnek, ám az ezredes nem merte megtenni. Ami hihető, ha belegondolunk, hogy abban az időben, amikor számtalan hír és álhír keringett, az emberek még saját anyjuknak sem hittek. A tîrgoviştei történet érdekes intermezzója, hogy amikor megérkezett a fővárosból Victor Atanasie Stănculescu tábornok, a „gipszes lábú”, a diktátor arca felderült: azt hitte, szabadítói jöttek érte. Hiszen alig pár órával korábban, december 22-én délben még Stănculescu segített nekik elmenekülni a tömeg által körbezárt pártszékházból.

A kivégzés

A Ceauşescu-házaspárt elítélni hivatott rögtönítélő katonai bíróság felállításáról december 24-én Ion Iliescu, a frissen megalakult Nemzeti Megmentési Front elnöke adott ki rendeletet. A bíróság december 25-én hozott ítéletet a következő vádpontokban: 1. népirtás – több, mint 60 000 áldozat; 2. az államhatalom aláásása a nép és az államhatalom ellen szervezett fegyveres cselekményekkel; 3. a közvagyon rombolása, épületek megrongálásával és megsemmisítésével stb.; 4. a nemzetgazdaság aláaknázása.

A bíróság elnöke Gică Popa tábornok, hadbíró volt. A testület a vádlottakat bűnösnek találta, az ítélet golyó általi halál volt, amelyet a laktanya udvarán azonnal végre is kellett hajtani. Ceauşescuék kivégzőosztagát Victor Atanasie Stănculescu már a per előtt összeállította. A tábornok hármat választott ki a Boteni-ből érkezett nyolc ejtőernyős közül: Ionel Boeru századost, Dorin Cârlan őrmestert és Octavian Gheorghiu szakaszvezetőt. Útban a laktanya parancsnoki épületének bejáratától alig 10 méterre lévő fal, a vesztőhely felé, Ceauşescu az Internacionálét énekelte, majd azt kiáltotta, hogy „Éljen a szabad és független Román Szocialista Köztársaság!” Ionel Boeru százados, a kivégzőosztag parancsnoka abban a pillanatban lőni kezdett, hogy elkiáltotta magát: „Tűz!”. 1989. december 25., 14 óra 50 perc, karácsony napja volt...

A százados ellentmondásai

A kivégzés olyan gyorsan történt, hogy a felvételeket készítő haditudósító csak az utolsó néhány sorozatot és a már halott Ceauşescu-házaspárt tudta lefilmezni.

Ha nem is büszkén, de Boeru váltig állítja: az ő fegyvere oltotta ki Ceauşescuék életét. Mikor a három ejtőernyős tüzet nyitott, egyik társa néhány pillanatra leblokkolt, a másik pedig elfelejtette automata üzemmódra állítani az AK–47-es fegyverét, így csak néhány lövést adott le. „Nagyon gyorsan tüzeltem. Úgy érzem, segítettem nekik méltósággal meghalni” – mondta az egykori tiszt.

Kétségtelen, hogy Boeru részt vett a kivégzésen, de az idő múlásával a ma ötvenegy éves ember memóriája is romlani látszik. A forradalom 25. évfordulóján Boeru a The Guardian című brit lapnak nyilatkozott: „Két élet, amit kioltottam. Háborúban ez még elfogadott, de amikor fegyvertelen embereket kell megölni, az sokkal nehezebb. Senkinek nem kívánom...” Máshol meg azt mondta: „Ölnöm kellett, ez a gondolat pedig megbénított, és attól féltem, nehogy ne bírjam idegekkel, nehogy szétrobbanjon a szívem, nehogy megőrüljek.” Ezzel szemben tíz évvel ezelőtt a Stern német magazinnak még így fogalmazott: „Nem igazán éreztem szánalmat irántuk. Az egész nagyon gyorsan zajlott, nem sokat gondolkodtam” – és hozzátette, társaival ellentétben ő jól alszik, nem bántja a lelkiismerete. Akkor még nem beszélt arról sem, hogy épp az ő golyói ölték meg a diktátort és nejét, ahogyan ezt mostanában állítja. Ennek ellentmond társa, Dorin Cârlan őrmester nyilatkozata is: „Amikor két-három lépésre értünk a faltól, Ionel Boeru azt mondta nekünk: Engedjétek el őket, lépjetek vissza! Az első sorozatot Nicolae Ceauşescuba lőttem, nagyon közelről, alulról felfele, a mellén átlósan. Boeru átirányította lövéseit Elenára”.

A csonka film titka

1989. december 25-e egyik legnagyobb talánya a per és a kivégzés filmezése volt. Az események filmjéből jelentős részek hiányoznak. Az eredeti kazettáról hiányzik a kivégzés kezdete, Ceauşescuékat a kamera már csak akkor mutatja, amikor a földre zuhantak. Az operatőr, a Stănculescu által külön e célból odavitt Ion Baiu ezredes azzal indokolta ezt, hogy a felvevőnek lemerült az akkumulátora, és lemaradt, hogy kicserélje. Baiu feladata amúgy egyes katonai felszerelések, lőtéri hadgyakorlatok filmezése volt.

„A film folyamatosan készült, néhány szünettel, mert attól féltem, nehogy beteljen a kazetta. Nem tudtam, meddig fog tartani. Egyetlen kazetta volt nálam. A per szünetében is készítettem felvételeket, hogy pontosan dokumentálhassam, ki ment be oda. Ha tudtam volna, hogy mit fogok filmezni, magammal viszek egy műszakist, egy fénytechnikust is. De nem készültem különösebben. A pert a hálózati áramra kapcsolódva vettem fel. Következett a kezek hátrakötése. Az ottani izgatottság. Miután megkötözték őket, áttértem a hálózati áramról egy másik forrásra. Nem volt akkumulátorom. Csak azután mentem ki, hogy befejeztem a benti dolgomat. Amikor kiértem, Ceauşescuékat már lekaszálták. Tehát, mi történt ott? Az ejtőernyősök kivitték kettőjüket a falhoz, két lépést hátráltak és lőttek. Ez magyarázza azt is, hogy Ceauşescut én már térden találtam.”