Gombok az üvegfalak mögött

A kolozsvári magyar színház és opera nézőterének végében két „titokzatos” fülkén akad meg a szemünk. A nézőtérről csak annyi látszik, hogy bent apró fények égnek, emberek szorgoskodnak az üvegfalak mögött. Pedig az előadások szempontjából nélkülözhetetlen munka zajlik a fülkékben.

Boros Miklós immár húsz éve nézi a kolozsvári magyar opera előadásait az üvegfal mögül. Nem büntetésből, vagy különcségből teszi: ő ugyanis az opera hangosítója, a feladata pedig az, hogy minden hang tökéletesen szólaljon meg a színpadon. „Két évtizeddel ezelőtt még világosítónak vettek fel, ebben a munkakörben tevékenykedtem öt éven keresztül” – idézi fel a kezdeteket. Amikor versenyvizsgát írtak ki a hangosítóknál, Miklós is jelentkezett, sikeresen vette az akadályt, és átkerült a hangért felelősök közé. Gyakorlatilag átült az egyik fülkéből a másikba – ám a feladatköre gyökeresen megváltozott.

„Nem volt könnyű az átállás, hiába tudja az ember, hogy a levest kanállal eszik, ha nem tudja, hol a tányér meg a kanál” – fogalmaz. Miklós éppen abban az évben, 1993-ban került az intézményhez, amikor lecserélték a régi reflektorokat, és beszerelték az első digitális fénypultot. Számítástechnikai szakemberként értett a dolgokhoz, így viszonylag könnyen megtörtént az átállás. Problémái azért neki is akadtak: „Nem volt könnyű kitapasztalni, hogy a rengeteg gomb közül melyiket is kell megnyomni ahhoz, hogy a reflektor úgy világítson, ahogyan mi akarjuk” – meséli. Előfordultak kellemetlen bakik is, nem kis derültséget váltva ki a kollégákban és a nézőkben. „A világosító fülkében sem mindegy, mit nyom meg az ember. Többféle kapcsolat létezik, az ügyelővel, a színpaddal is lehet külön-külön beszélni, csak egy gombnyomás az egész. Éppen a Nabucco ment, egy hete dolgoztam itt, amikor a kollégámnak sürgős dolga akadt a mellékhelyiségben. Neki kellett volna kezelnie a fényeket, megkért, hogy helyettesítsem. Mikor megszólalt az ügyelő, hogy adjam a következő fényt, visszakérdeztem: kicsit vagy nagyot? Az ügyelő, mintha nem hallotta volna, ismét kérte a fényt, én ismét kérdeztem, melyiket. Így ment ez egy ideig, míg végül kiböktem, jó hangosan, hogy a kolléga a vécén van, én meg nem tudom melyik fény kell… A színpadon kitört a csillapíthatatlan nevetés, hamarosan a nézők is együtt szórakoztak a színészekkel. Kiderült, hogy az ügyelő helyett a színpad gombot nyomtam meg, így az egész behallatszott az előadásba.”

Százhúsz reflektort kell irányítania a világosítónak. A csapatban négyen vannak: egy embernek az összes fény elhelyezése, és kigyúlásának sorrendje fel van jegyezve, és az előadás kezdete előtt két-három órával beállítják ezeket. Ketten felelnek a bal és jobb oldali fénykért – őket láthatjuk néha, ahogyan a páholyok végében állítgatják a reflektorokat –, illetve egy ember a vezérlőpultot kezeli a fülkében. Nagy segítségükre van a számítógépes vezérlés, az előadások fényeinek sorrendjét ugyanis előre betáplálják. A világosítónak nem kötelező a kottaismeret, annál inkább azonban az ügyelőnek, aki a karmester intéseire is figyel, így kéri a következő fényt.

Amikor Boros Miklós átkerült a hangosító fülkébe, teljesen más munkába kellett beletanulnia. Kezdetben még a CD-k, mikroportok nélküli, rengeteg hangeffektust kellett bejátszani egy előadásba. Ha nem is igényelt különösebb zenei tudást, de nagyon kellett figyelni például a karmester intéseire. Néhány éve megjelentek a kolozsvári színházban és operában is az énekesek kihangosítói – azok a  bizonyos arcra ragasztott mikroportok –, beszereltek egy digitális keverőpultot, videovágót, így a hangosító feladata igencsak összetetté vált. A mikroportok megjelenésével a munka annyira összetetté vált, hogy alkalmazni kellett egy hangmérnököt is. „Az énekes hangja nem nyomhatja el a hangszerek hangját, a tökéletes egyensúly beállítása szakembert kíván meg” – tájékoztat Miklós. Az énekesek kihangosításával egyidőben – ez általában musicalek, rockoperák esetében fordul elő – a zenekart is be kell mikrofonozni, hiszen van olyan hangszer, amely másként ki sem hallatszana a zenekari árokból. Ugyanakkor csak az a mikroport szólhat, amelyikbe éppen beleénekel a művész. Nem kis feladat mindenre figyelni, és a szakértelem mellett sokat jelent a tapasztalat is.

A hangosítók, világosítók nevei nem jelennek meg a plakátokon, őket nem várja virágcsokor a bemutatók után. Nélkülük azonban soha nem állna össze az előadás, nem válna élvezhetővé a nagyérdemű számára a fellépők játéka.