
2013. július 26., 11:062013. július 26., 11:06
Mint szinte valamennyi amerikai, Ford is bevándorlók, Írországból érkezett gazdálkodók leszármazottja. Nagyapja és apja meg is maradt a kaptafánál, a Detroit melletti Greenfield Village-ben lévő farmjukon igyekeztek minél többet kisajtolni a földből. Henry mechanikus tehetsége azonban korán jelentkezett. Az apjától kapott zsebórát újra meg újra szétszedve és összerakva kiismerte működését, míg maga is készített egyet. Tizenöt éves korában a környékről már hozzá hordták elromlott óráikat, s amikor 1885-ben elromlott a környék egyetlen gázmotorja, a 22 éves Fordot kérték fel, kezdjen vele valamit. Bár korábban csak gőzgépekben gondolkodott, Henry hamar átlátta a gép működését, megjavította, és elhatározta: ő is épít egyet. A közönséget jobban érdekli a közúti jármű, mint a traktor – ismerte fel, és tanulmányozni kezdte a benzinmotor elvét, első motorját 1887-ben szerkesztette.
Sikerült 1891-ben mérnökként elhelyezkednie a Detroit Edison Electric Companynál, 1893-tól pedig már főmérnökként dolgozott. Ekkor már képes volt finanszírozni saját fejlesztéseit. Egy kéthengeres, négy lóerős etanolhajtású motor működtette első járművét a Quadricycle névre keresztelte, és 25 mérföldes sebességet ért el.
William H. Murphy fakereskedő személyében befektetőt is talált, közösen hozták létre a Detroit Automobile Companyt. Az első modellek azonban megbízhatatlanok voltak, Murphy 1901-ben ki is szállt az üzletből, Ford azonban Alexander Y. Malcolmsonnal létrehozta a Ford&Malcolmson Ltd.-et. A Dodge testvérektől rendeltek alkatrészeket, de amikor azok sürgették a fizetést, Ford inkább rábeszélte őket a társulásra. További tíz ember bevonásával 1903. június 7-én hozták létre a Ford Motor Companyt, 1920-ban már napi ezer darabot gyártottak a Ford automobilból, 1924-ben az évi termelés elérte a kétmillió autót, teherautót és traktort.
Legsikeresebb modelljét, a Ford T-t 1908 szeptemberétől 1927 októberéig gyártották. A Bádog Böske (Tin Lizzy) becenévre hallgató autó számít az első megfizethető autónak, és ez többek között a Frederick Winslow Taylor által feltalált futószalagnak volt köszönhető. Az autó páratlan sikerének alapja a konstrukció egyszerűsége és célszerűsége volt, amelyet az újdonságnak számító anyagok és technológiai alkalmazások is segítettek. A T-modellből több mint tizenötmillió darabot gyártottak, darabszám tekintetében más autótípus egészen 1972-ig nem tudta felülmúlni a rekordot, a „trónfosztó” a Volkswagen Bogár volt.
Ford mély érzéssel viseltetett dolgozói iránt, a lehető legmagasabb béreket fizette, és ebben igazi reformer volt. Sok európai szocialistára nagy hatással volt Ford demonstrációja, amellyel idejétmúlttá nyilvánította a marxizmust, a kapitalizmust pedig ésszerűsíthető és moralizálható rendszerré „nyilvánította”.
Feltalálóként 161 szabadalom fűződik a nevéhez. A Ford Company tulajdonosaként a világ leggazdagabb emberei közé emelkedett, a nevéhez fűződő fordizmus nemcsak az autógyártást, de az Egyesült Államok közlekedését és iparát is forradalmasította. A nevét viselő céget máig a leszármazottai vezetik.
Nevéhez néhány, elkopni nem akaró mondás is fűződik. Legismertebb a „Vevőink minden színigényét ki tudjuk elégíteni, ha fekete kocsit rendelnek”, de akad filozofikusabb mélységű is: „A gondolkodás a lehető legkeményebb munka, valószínűleg ezért gyakorolják oly kevesen.”; „A kudarc az egyetlen lehetőség arra, hogy még okosabban kezdjük újra.”
Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.
Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.
Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.
Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.
A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.
A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.
Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.
szóljon hozzá!