Lányok a fonóház udvarán – Borovszky Samu (1860–1912) történész, helytörténész illusztrációja nyomán
Fotó: Archív
A múlt század első felében a Kárpát-medence valamennyi magyar lakta vidékén a késő őszi és téli estéken zajló társas munkák jelentették a társadalmi élet legfontosabb részét. Ezek közösségi házakban zajlottak, ahol az asszonyok, lányok szőttek, fontak, hímeztek, tollat fejtettek, de a férfiak sem tétlenkedtek.
2020. március 07., 18:272020. március 07., 18:27
A fonók nosztalgikus hangulata az idős emberek számára ma is beszédtéma. Nemcsak az idős asszonyok mulatták így télen az időt, hanem a férfiemberek is megfogták a munka végét.
Ilyenkor készítették a konyhai használati tárgyakat – köpülőt, lisztesládát, a kenyérsütéshez tartozó faeszközöket, sulykolót, egyebeket –, és a következő esztendei gazdasági munkákra is gondoltak. Fúrtak-faragtak, még ekét, boronát is kovácsoltak – közösen. Az Isten legbecsesebb ajándékát, a jó búzalisztet nem lehetett akármiben tartani: arra csakis vastag deszkájú, igényes faragású, szép ládák szolgáltak. Az asszonyok úgy nyúltak ezekbe, mintha szentélybe merítették volna kezeiket. A lisztes ládák általában két rekeszből álltak. Az egyik volt az első liszté, a másik a barnábbik, gyengébb minőségűé.
A legszélesebb felhasználása a fűzfavesszőnek volt, amelyből a hosszú téli estéken kosarakat készítettek, a közösségi házakon kívül pedig kerítések, gazdasági épületek oldalfalait is ezekből fonták. Gyékényből, szalmából tárolóedények, hárságyak, gyékényszékek készültek.
A parasztgazdaságban az állatbőrök sem maradtak felhasználatlanul. A vastagabbakból szíjakat vagy bőrszerszámokat készítettek az igavonó jószágnak. Ezeknek előállítása és javítása szintén a téli hónapok feladata volt. A bőrmunkákat kizárólag a férfiak végezték.
Kemencepadka, rajta köpülő- és gyékénykosarak Érkörtvélyesen
Fotó: Sütő Éva
ahol legtöbbször észre sem vették az idő múlását. Közben szólt a nóta, a citerások is aláfestettek, gondűzőnek meg ott volt egy-egy korsó bor vagy kapadohány.
A fonó a közös munka, valamint a paraszti világ egyetlen szórakozási alkalmatossága volt, amely az őszi betakarítástól a farsang végéig tartott. Nemegyszer már Szent Mihálytól (szeptember 29.) vagy Imre-naptól (november 5.) kezdődően gyülekeztek a fiatalok a nagyobb falusi házakban vagy jól záródó, fűthető csűrökben, amelyek bérét úgy fizették meg a házigazdának, hogy téli munkájába is besegítettek.
És lehetett olyan is, ahol mindenki a maga dolgában serénykedett.
Ahol csak leányok dolgoztak, ott a munkájukat az oda járó legények megmustrálták, mi több, különböző tréfás „büntetéseket” is kiszabtak az ügyetlenül fonó leányzóra. Ez inkább csak az udvarlási szándékot hivatott tudtára adni a hajadonnak, akit házasság céljából szemeltek ki.
1901-ben készült sulykoló Érkörtvélyesen
Fotó: Sütő Éva
A fonóba járás ünnepi alkalmat jelentett mindenkinek. Bár munkával és haszonnal is járt, a lányok inkább a szebbik ruháikat vették fel, valamint hajfonataikat felszalagozva mutatkoztak a legények előtt. A közös munkák idején a férjhez menendő hajadonok bizonyíthatták, milyen talpraesett menyecske válhat belőlük.
Még ülésrend is létezett e házakban: a fal melletti helyek az újonnan érkezett fiataloké volt, a szorgalmasabbak vagy a történeteket mesélők kitüntetett helyeket kaptak. A gazdasszony vagy a ház idősebb asszonya a kemencepadkán vagy a kemencesutban (keskeny hárságy a kemence és a nagyágy között, amely szőttesekkel volt bélelve a mindig fázó öregek részére) üldögélt.
A fonó az udvarlás helyszíne is volt. Itt dőlt el az a fontos szempont is, hogy „suba a subához, guba a gubához”. A leánykérés az egyik legszebb magyar hagyományunk egyike annak ellenére, hogy a mai kor embere a vissza-visszatérő szertartások élményét, ízét nem úgy éli meg, mint a múlt század elején vagy közepén. Az Alföldön derűs, bús-romantikus történetek, adomák kísérték ezeket az élethelyzeteket, és mintegy közkincset regélik manapság is az idősebb asszonyok.
Ehhez a hagyományhoz fűződik, hogy
Szent ünnepeken tilos volt a munka. Katalin napjáig énekeltek, táncoltak, adventtől karácsonyig pedig elcsendesedtek. Farsang idején érte el a fonóbeli élet a szórakozás csúcspontját.
A fonóban helye volt a mesemondásnak, históriázásnak is, és a leányok, legények közötti játékok sem maradtak el. Egyeseket a lányok csak maguk között játszottak, másokat a legényekkel együtt. Tréfálkoztak egymással, férjfogó praktikákon nevettek, vagy jósolgatták egymásnak a jövendőt. A fonó volt tehát az udvarlás hagyományos színtere, ahol a csókot és az ölelést is megengedték a fiataloknak, ami egyébként más nyilvános helyen tiltott volt.
Bihardiószegi idős asszonyok mesélték, hogy egy ilyen közös fonóbeli munka és nótázás alkalmával az egyik legény tréfából a kemencesutban üldögélő Tera néninek kezdte el tenni a szépet, akivel aztán a következő este a fiatalok össze is adták, minek előtte megkérték a kezét a nyolcvanhárom esztendős Józsi bácsitól, azaz a „hütös” urától. A móka kedvéért az öreg bele is ment, mi több „vigyed Sanyi a vén boszorkányt!” felkiáltással még a vőfély szerepét is eljátszotta. Persze a csűrben, ahol a férfiak éppen bölcsőt ácsoltak a szomszédbéli fiatal házasoknak, körbejárt a korsó, így Józsi bácsiban is jócskán megtette már a bor a hatását. Így könnyen ajánlgatta Tera nénit, amire az hirtelen ráröffent élete párjára, amolyan jó ízes paraszti tájszólással: „na, megállj, a rossz lílek háljon veled ezentúl, egye ki a varjú a gyetrádat!” A komikusnak ható szitok alatt a férfiember „bornyelőjét” értette, amin aztán megint nagyokat lehetett nevetni.
Cifra lisztesláda a gálospetritájházból
Fotó: Sütő Éva
Az ötvenes években, sőt később is, a legtöbb parasztházban még be voltak építve a kemencék.
A folytonosság jelképeként a kemencék évszázadokon keresztül őrizték az otthon melegét, az ételek sajátos ízét, illatát. A nádfedeles, tornácos házak lakói télire begyűjtötték a kertek alá a gallyat, nádat, venyigét. A búbos, mint szelíd fehér párna ott púposodott a konyha sarkában. Telente, ha a hótakaró elhalkította a tájat, jó volt elüldögélni nagy fehér ölében.
Nemcsak a kemence, hanem a csikóspór is megvetette lábait némelyikük sarkában. Feléjük a főzéshez szükséges kellékeket aggatták, így mindig kéznél volt a laskaszűrő, a tarkedli sütő, a mángorló, a vágódeszka. A fából készült kanalas és sótartó is általában a spór vagy a kemence mellett függött. Az elmaradhatatlan szöveges-varrottas falvédő is alattuk vagy mellettük hirdette a nagy népies színes igazságokat, amelyek szintén egy-egy fonóházban készültek, kerekedtek ki a paraszti konyha jellegzetességévé, díszévé.
Ekképpen teltek az esztendők a Kárpát-medencében, a lápvidéken, ahol a közmondás szerint még a madár sem járt. Pedig igencsak sok madár járt arrafelé, mert a mocsaras, nádas helyeken nagyon szerettek fészkelni. De az emberek elszigeteltségükben olyan különítményt képeztek, ahol mindmáig kifogyhatatlan regék, mesék, történetek maradtak fenn. Ehhez nagyban hozzájárultak a közösségi házak. Bihar vármegyében az Érmelléken beszélik mindmáig a legízesebb nyelvjárást. A szavak formája évszázadokon át nem változott, ugyanis az elszigetelt kis falvakban még mindig hallani olyan ősrégi szavakat, amelyeket a mai nemzedéknek újra kellene tanulnia. A vidék nyelvi és néprajzi gazdagsága ma is kiaknázhatatlan. Talán az a megállapítás illik ide leginkább, amelyet az egyik kiskereki idős bácsika mondott, amikor egy vidékjáró utamon maga mellé ültetett a lócára: „jó volt az a világ, jó volt benne élni, mert minden csak úgy magától adódott…”
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
A szerdai átmeneti felfrissülés után ismét erősödik a hőség Erdélyben. Csütörtöktől napos, száraz idő várható, a hétvégére pedig több helyen 33 fokig emelkedhet a hőmérséklet. A jövő hét elején a kánikula tovább fokozódhat.
Néhány nap leforgása alatt másodszor vallott kudarcot a román államfő kormányalakítási kísérlete, ami a válság mélyülésén túlmenően lesújtó képet nyújt az elnök makulátlannak hitt politikai-erkölcsi felfogásáról is.
Miközben az Egyesült Államok a futball-világbajnokságra érkező játékosokat, bírókat és szurkolókat példátlan szigorral szűri a határain, saját utcáin továbbra is ezrek esnek erőszakos bűncselekmények áldozatául.
Téli beszámolómat azzal zártam, hogy az ott szerzett benyomások olyan mély nyomot hagytak bennünk, hogy még vissza kell térnünk. Ez az elhatározás azonban nem maradt sokáig puszta vágy: néhány hónappal később ismét Genf felé vezetett az utunk.
Miközben sokan még mindig nehezen tudják elhinni, hogy 2026-ban egy EU-tagállamban megtörténhet, hogy a falat áttörve lakoltatnak ki a hatóságok egy magyar egyházi vezetőt, olyan hangok is hallatszanak, amelyek őt teszik felelőssé a történtekért.
Az Európai Parlamentben tartott eszmecserén európai képviselők és az Egyesült Arab Emírségek szélsőségesség és terrorizmus elleni küzdelemért felelős különmegbízottja a radikalizmus és a demokratikus ellenálló képesség kérdéseit vitatták meg.
Rekordbírság a bankoknak, perrel fenyegető pénzintézetek, kártérítéssel hitegetett ügyfelek: a ROBOR-ügy egyszerre pénzügyi, jogi és bizalmi botrány az általunk is mohón táplált pénzéhes világunkban.
Még nyárias meleg és helyenként 30 fok feletti hőmérséklet várható szerdán, ám a hét második felében markáns változás következik az időjárásban. Több hullámban érkező frontok miatt záporokra, zivatarokra és megerősödő szélre kell készülni.
Migrén, álmatlanság, szorongás, klimax – egyre többen próbálják ki az gyógypiercinget, amikor gyógyszermentes megoldást keresnek régóta fennálló panaszaikra. A módszer sokak életminőségét javítja, az orvosok azonban óvatosságra intenek.
Bár a színházi nyelvnek „nincs nemzetisége”, mégis egyfajta küldetés magyar darabokat színre vinni olyan közegben, amelyben alig, vagy inkább egyáltalán nem ismerik a magyar kultúrát – vallja Tapasztó Ernő.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!