
2013. november 22., 21:252013. november 22., 21:25
Bár költők között sorrendet felállítani nem a legszerencsésebb dolog, irodalomtörténészek úgy vélekednek, hogy a Nyugat nemzedékének Ady utáni legjelentősebb tagja a 130 évvel ezelőtt született Babits Mihály.
Már a kortársak is úgy tartották nyilván Adyt és Babitsot, mint a két irodalmi vezért. Az 1883. november 26-án Szekszárdon született költő tizenhét éves korában már verseket írt – az íróasztalának. 1901-ben beiratkozott a pesti egyetem bölcsészkarára, filozófusnak készült. Hatalmas és sokrétű műveltsége kortársait is ámulatba ejtette, nem csoda, hogy Babits lett a műfordítás egyik legnagyobb alakja irodalmunknak.
Fiatal vidéki tanárként kapcsolatba került a Nagyváradon készülő Holnap körével, megjelentek első versei. Indulásától kezdve munkatársa volt a nagy hatású Nyugat című folyóiratnak, amelynek később szerkesztője, majd főszerkesztője lett.
Költészetét sokszor állították párhuzamba Ady életművével, noha a két költő szinte minden téren különbözött egymástól. Előbbi harsányan politizált, Babits kerülte a feltűnést, a vitákat. Csupán élete legvégén, a megerősödött fasizmus idején ébred rá politikátlanságának, pacifizmusának erkölcsileg is, művészileg is helytelen voltára.
Babits tekintélyes irodalmár volt, akinek kegyeibe bekerülni a fiatalabbak számára kiváltságot jelentett. Kerülte a nyilvánosságot, férfiként pedig komplexusai voltak a szebbik nemmel szemben. Ady halála után azért nem merte viszonozni Boncza Berta közeledését – aki tűzön-vízen át a felesége akart lenni –, mert rettegett a szifilisztől. Ami teljesen érthető, tudva azt, hogy Ady nem élt éppenséggel apácaéletet, és számtalan betegséget felszedhetett kicsapongásai alkalmával, és ki tudja, Csinszka miket örökölt férjétől – legalábbis Babits szerint. A dolog végül úgy ért véget, hogy 1920 tavaszán Csinszka levélben közölte, feleségül megy Ady és Babits közös barátjához, Márffy Ödön festőművészhez. Aki, tegyük hozzá, egészen szép kort ért meg… Ekkortájt történt még egy esemény, ami végül Babits életére is jelentős hatással volt: kezdő költőként felkerült Budapestre Szabó Lőrinc. Hihetetlen nyomorban tengette napjait, míg az egyedül élő Babits megsajnálta, és befogadta lakásába. Babits afféle mentor volt Szabó Lőrinc számára, mégis egyenrangú, közeli és szoros barátság alakult ki közöttük.
Egyik nap egy fiatal, kezdő költőnő, Tanner Ilona csengetett a lakás ajtaján. A Nyugatba szeretett volna bekerülni, ezért kereste fel Babitsot. Ám a költő éppen borotválkozott, ezért „titkárát”, Szabó Lőrincet kérte meg, hogy fogadja a hölgyet. A „fogadás” olyan jól sikerült, hogy Ilona és Lőrinc hamarosan jegyben jártak. Sokszor szerveztek közös programot hármasban, Babitsnak is tetszett Ilona, ám ezzel jó ideig nem hozakodott elő. Csakhogy Szabó Lőrinc hamar rájött, hogy mestere és példaképe milyen érzéseket táplál menyasszonya iránt, és egyszerűen lemondott Ilonáról barátja javára. Furcsamód Ilonának sem volt ellenére a helyzet, így két héten belül Babits Mihályné lett, és Török Sophie költői álnéven vonult be az irodalomtörténetbe. Nem volt szerelmes a férjébe, de rajongott érte, és gondoskodott róla, egészen Babits 1941-ben bekövetkezett haláláig.
Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.
Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.
Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.
Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.
A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.
A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.
Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.
szóljon hozzá!