Dupla évforduló Andersennel

Az egyik legismertebb dán meseíró Odensében született 1805 áprilisában – életútja akár saját meséiből is inspirálódhatott volna: apja szegény cipész volt, akinek halála után a 11 éves fiú abbahagyta az iskolát, majd 14 éves korában a koppenhágai királyi színház zenésze lett. A színház utáni rajongását apjának köszönhette, aki gyermeke számára vasárnaponként „panorámát”, színházat fabrikált, Holberg komédiáiból és az Ezeregyéjszaka meséiből olvasott fel. Ekkor már egy szomorújáték megírása foglalkoztatta, amelyet a koppenhágai Királyi Színháznak nyújtott be. A tehetséges fiatalember támogatókra talált a királyi udvarban, kollégiumi tanulmányait az egyetemen kamatoztatta.

A siker első jele a „színházi páholy” megszerzése volt, melyet három nagyobb munka vagy egy kisebb darabokból álló gyűjtemény megjelentetésével lehetett kivívni. Így került Thorvaldsen, Öhlenschläger és több idősebb költő társaságába.

Az éppen hírnevessé váló író élete nagy részét utazással töltötte, megismerkedett kora művészeti életének nagyaival, pl. Heinével, Schumannal, Wagnerrel. Dickens őt tartotta a világ legnagyobb meseírójának, levelezett Elizabeth Barrett Browninggal, aki utolsó versét 1861-ben az írónak címezte. Franciaországi útja során megismerkedett Victor Hugóval, Balzackal, Dumas-val.

A magyarok közül barátjának vallotta Liszt Ferencet. Az 1840-es hamburgi Liszt-koncerten hallotta a IX. magyar rapszódiát a zeneszerző előadásában, így határozta el, hogy meglátogatja Magyarországot. „Magyarország gazdag ország és egy szép nyári nap Dániájára emlékeztet” – kezdi élménybeszámolóját útinaplójában. Érdekes leírást ad mohácsi és Pest-budai tartózkodásáról, Vácnál feleleveníti a hajóúton hallott régi mondákat és történeteket, Pozsonynál megcsodálja a vár szépségét. A korabeli magyar sajtó A császár új ruhája mesefordításainak közlésével köszöntötte Andersent. „…hízelegve magunknak, hogy a’ költész barátinak kedves dolgot teendünk, ha őket e’ kellemes tréfa közlésével ez adományra figyelmeztetjük.”

Mesekönyvei sikerét nem csupán a biedermeier hatást tükröző történeteinek köszönhette, hanem könyvei illusztrációinak is, első illusztrátora a szintén dán Vilhelm Pedersen volt 1859-ig, utána R. Froelich rajzaival jelentette meg köteteit. A színház iránti rajongása és kreativitása arra ösztönözték, hogy szinte minden színházi műfajban kipróbálja magát, bábokat, árnyképeket, jelmez- és díszlettervet is készített. Képzőművészeti munkáiban is meghaladta korát, gyönyörű, sokszor ijesztő montázsokat, papírkivágásokat alkotott. Van Gogh is nagyra értékelte fantáziadús grafikáit és útleírásait kiegészítő látképeit, városrajzait.

1861-től haláláig Koppenhágában  élt. Saját leírása szerint életét legjobban a Rút kiskacsa című mese jellemzi: sok megpróbáltatás, lemondás után ismerik csak el tehetségét. Amire vágyott, mégis teljesült: sikeres lett, még életében szobrot állítottak neki a Rosenborgi Királyi Kastély kertjében; több külföldi uralkodó tűzött mellére rendjelet; díszpolgárrá avatták szülővárosában, Odensében. Hetvenedik születésnapján az Egy anya története című könyvének tizenöt nyelven megjelent kiadásait nyújtották át hívei. 1875. augusztus 4-én halt meg Koppenhágában, májrákban.

Magyarországon többnyire német nyelvből fordították műveit. Először 1841-ben nyomtatták ki A császár új ruhája című mese két változatát. A király láthatatlan öltözete a Koszorú című folyóiratban, A császár új öltözete a Regélő című lapban jelent meg, ez utóbbi éppen 1841 júniusában, Andersen magyarországi látogatása idején. Az 1850-es években Csengery Róza közölte mesefordításait irodalmi folyóiratokban. Könyv alakban először Szendrey Júlia tette közzé Andersen meseválogatását 1857-ben. Azóta több mint 170 magyar író, szerkesztő fordította, írta át műveit vagy publikált magáról Andersenről. A legismertebb magyar mesefordításokat Rab Zsuzsa költőnek köszönhetjük.

A nemzetközi gyermekirodalmi szervezet (IBBY) 1956-ban megalapította az Andersen-díjat, mellyel írókat és illusztrátorokat jutalmaznak gyermekművészeti munkájuk elismeréseként. Több mint 120 nyelvre fordították le s fordítják folyamatosan napjainkban is. Némelyiket annyiszor és oly sokat utánozták, mesélték újra, hogy már népmesének tűnik. A király új ruhája, A rút kiskacsa vagy A derék ólomkatona úgy beleépült az európai olvasók köztudatába, hogy már arra se szokás gondolni, hogy ezeket is Andersen írta.