Csáth Géza elkerülhetetlen sorsa

Dr. Brenner József regőci községi körorvos pisztolylövéssel megölte feleségét, megmérgezte magát, és felvágta ereit. Az odasiető szomszédos orvos megmentette, és beszállíttatta a bajai kórházba. A kórházból azonban megszökött, és kifutott a vakvilágba. Két falu közt jugoszláv határőrök feltartóztatták, akkor gyorsan ölő mérget vett be és meghalt – írták a korabeli lapok, rendőrségi forrásokra hivatkozva. A Brenner név valószínűleg nem túl sokat mondott az olvasóknak, ám az illető írói álneve – Csáth Géza – széles körökben ismert volt az országban. Rövid életének drámai fordulatai szinte előrevetítették a tragikus végét annak, aki Adyval, Babitscsal, Máraival vagy Mikszáthtal volt kortárs, és irodalomkritikusok szerint tehetsége alapján legalább annyira ismert név lehetett volna az utókor számára, mint a felsoroltak. De az élet másként rendelkezett, és manapság többnyire csak évfordulók kapcsán emlékezik a magyarság egyik zseniális fiára. Aki, míg mások alkottak, alig harmincévesen már élőhalottként próbálta túlélni saját drámáját. Sajnos, nem sikerült neki...

A sokoldalú fiatal

Csáth Géza Szabadkán született 1887. február 13-án, apja ügyész volt és szenvedélyes műkedvelő zenész. Nem csoda, hogy idősebb Brenner József mindenáron hegedűművészt szeretett volna faragni fiából, de a gyereknek nem volt türelme a gyakorláshoz. Mindent ki akart próbálni, a zenélés mellett rajzolt, írt, rengeteget olvasott, érdeklődési köre szerteágazó volt. Tizennégy évesen zenekritikákat közölt, zeneesztétaként felfedezte és hirdette Bartók Béla és Kodály Zoltán jelentőségét. Sokoldalú tehetségére jellemző, hogy amikor az orvosi egyetemre járt, professzorai – képességei alapján – azt várták tőle, hogy nagy tudós legyen. Az elmebetegségek psychikus mechanizmusáról című ifjúkori könyve az egyik legelső magyar freudista szakmunka.

Már egyetemista évei alatt izgatta az irodalom. Amikor Bródy Sándor elolvasta első novelláját, szinte szavak nélkül maradt. De a Nyugat is szívesen közölte írásait, Kosztolányi Dezső méltán volt büszke unokatestvérére. Amikor húszéves korában – 1908-ban – első novelláskötete, A varázsló kertje megjelent, úgyszólván az egész kritikai élet ünnepelve fogadta az új hangot. Csáth Géza rendkívül gondosan fogalmazott, bravúrosan szerkesztett novelláiban egész sajátos egységben formálódik az emberi léleknek orvosi diagnózis pontosságával ábrázolt rezdülésrendszere és a felfogott világ meseszerűsége. Lélekgyógyász volt, aki alaposan ismerte az emberek természetét, és megfigyeléseit szavakba is tudta önteni. Elsősorban lélekábrázoló volt, és ez is maradt mindvégig: egy nagy képzettségű ideggyógyász, aki a belső motivációkat kutatta, és minden, amit leírt, hangulatos líraként vált olvasmányélménnyé.

Novelláival párhuzamosan írta zenekritikáit és zeneesztétikai, zenetörténeti tanulmányait. A szakszerű hozzáértés, a szépirodalmi stílusigény és a művészi modernség akkor merőben új szempontjai zeneelmélet-történetünkben is jelentékeny helyet biztosítanak Csáth Gézának. Nemcsak a Nyugat szövetségeseként vívta harcát az új irodalomért, hanem Bartókék oldalán is az új zenéért.

Morfiumos káprázat

1909-ben, az orvostudományi egyetem elvégzése után a budapesti Elme- és Idegkórtani Klinikán dolgozott gyakornokként. Illetve ott is lakott és alkotott, az 1909 és 1913 között megjelent műveit majdnem mind ott írta. „Végső kétségbeesésemben elmegyek az idegklinikára. Itt ifjabb Brenner József, Kosztolányi Dezső unokaöccse az egyik segédorvos. Benn lakik a klinikán...” – írta Kosztolányi Dezsőné. Ám nem csak a költő felesége találkozott a klinikán Csáthtal: ennél sokkal drámaibb volt találkozása a pusztító gyönyörrel, a morfiummal. Ami nem sok haladékot adott fogyasztójának, bár eleinte az író megpróbált mértékkel élni vele. Nem sokáig...

Csáth Géza szenvedélybeteg volt. Mindenkin segíteni akart, csak önmagán nem tudott. Kosztolányi így írt róla 1919-ben: „Leírhatatlanul sokat szenvedett. Vértanú testén nem volt egyetlen fillérnyi helyecske sem, melyet föl ne tépett volna az oltótű. Tályogok keletkeztek rajta, és szíjakkal kötötte át lábát, hogy valahogy vánszorogni tudjon. Így dolgozott évekig.”

Ameddig élvezte az életet, az alkotást, és még szerelmes is volt, valamennyire féken tartotta szenvedélyét. Könyvei jelentek meg – részben novellák, részben zeneesztétikai és kritikai művek –, és meg is nősült. Aztán lassan megkezdődött a leépülése: otthagyta a klinikát, már nem akart sem tudós, sem tanár lenni. Elment fürdőorvosnak, kényelmes állásba, ahol lehetett írni és tervezgetni, és mégsem szakadt el a gyógyítástól. Ellentmondásosnak tűnik, de szenvedélybetegsége előrehaladtával – legalábbis egy ideig – egyre jobbat, egyre művészibbet tudott megmutatni írásaiban az emberi lélek ijesztő mélyrétegeiből. Egyes kritikusok már csehovi magasságokba emelték, világirodalmi viszonylatban is kiválónak mondták. A háborúban aztán elvesztette a kontrollt: a borzalmak kellős közepében úgy érezte, egyetlen menedéke a mindent feledtető és öngyilkos gyönyört adó morfium. Alkalmatlanság címen leszerelik, de a démon már elszabadult: idegbeteg lett, képtelen volt alkotni, dolgozni, szeretni, csak a morfiumnak élt. És következett az elkerülhetetlen: Brenner doktor megölte feleségét, elmenekült, majd véget vetett saját életének is. A naptár 1919. szeptember 11-et mutatott.

Csáth-idézetek
„Egy kockáról, amelyet csak láttam, de meg nem mértem, nincs jogom mondani, hogy a súlyát ismerem. Éppen így annak, aki csak látott, hallott, szagolt, ízlelt és tapintott – nincs joga mondani, hogy élt.”
„Azt hiszem, hogy az emberek addig élnek, amíg igazuk van, mert amint tévednek a világ és a dolgok megítélésében, lassankint elkedvetlenednek, elszomorodnak, elkopnak és elmennek... meghalnak.”
„Az élet, az ébrenlét tele van félelemmel, unalommal, sok rossz emberrel és sok olyan emberrel, akik jók, kedvesek (...), de akikhez tulajdonképpen semmi közünk; az álom kárpótol mindenért.”
„Mit akarsz mindent rögtön? Várj a sorodra, dolgozz és örülj a küzdelemnek magának, amely szép – és nem kompromisszum gondolat ez – magát az élet lényegét képviseli.”
„A női lélek nem alkot, hanem megért, nem okoskodik, hanem megérez, nem tud, hanem megsejt.”
„A bölcsesség nem az őszinteségben van, és nem is a hazugságban, hanem másutt, a kettőn kívül.”
„A sikerben kételkedni kell, de viselkedjünk úgy, mintha egyáltalán nem kételkednénk.”
„Nem az idő múlik, hanem – mi.”