Churchill, a legnagyobb angol

Pedig iskolás korában semmi jel nem mutatott arra, hogy a kis Winstonból lesz egyszer „valaki”. Arisztokrata családban született 1874. november 30-án Oxford mellett, Churchillék blenheimi kúriáján. Kiváltságos gyermekkora volt, bár anyja nem sokat törődött fia nevelésével: dajka vigyázott rá, majd bentlakásos iskolába küldték, ahol megtapasztalhatta a korabeli angol nevelés embertelen szigorát, a durva testi fenyítést – és ez meg is látszott az egyre inkább agresszívvá váló, mindig bizonyítani akaró, dadogó fiatal Churchillen. London elit fiúiskolájában nem voltak kiemelkedő eredményei, nem is élvezte különösebben az iskolát. Ha nem is volt eminens tanuló, tévedés azt a következtetést levonni, hogy utolsókból lesznek az elsők: gyenge volt matekből és latinból, de a fiatalember már ekkor kitűnt páratlan emlékezőképességével, a narratív történelem iránti szeretetével és választékos stílusával.

Az érettségi után a sandhursti Királyi Katonai Főiskolára felvételizett, ahová azonban csak harmadik próbálkozásra sikerült bejutnia. Az akadémia elvégzése után a 4. huszárezredhez került, amelyet egy évvel később a brit gyarmatbirodalom ékkövének tartott Indiába vezényeltek. Életrajzírói feljegyezték, hogy Churchillt türelmetlenség és személyes bátorság jellemezte, és a gátlástalanságig szerette a veszedelmet. Testközelből akarta megismerni a háború élményét, ezért először Kubába utazott, majd az afgán határhoz. 1899-ben a Morning Star című újság megbízásából elutazott Dél-Afrikába, hogy a búr háborúról tudósítson. Riporteri megbízatása mellett katonai szolgálatra is jelentkezett. Hadifogságba esett, ahonnan az első adandó alkalommal megszökött.

Politikai karrier

Winston Churchill politikai karrierje 1900-ban indult, amikor képviselőnek választották. Öt évre rá a Gyarmatügyi Minisztérium miniszterhelyettese lett. Később kereskedelmi miniszter, majd 1910-ben belügyminiszter lett az Asquith-kormányban. Szorgalmazta a bányászati törvény megalkotását, fellépett a börtönviszonyok javításáért, foglalkozott a halálbüntetés problémájával. Churchill figyelme azonban egyre inkább a külpolitika és a nemzetbiztonság irányába fordult. 1917-ben Lloyd George kormányában kapott miniszteri megbízást. Hadügyminiszterként azon fáradozott, hogy a nyugati hatalmak döntsék meg az oroszországi bolsevik kormányt. Meg volt győződve arról, hogy Lenin rendszere katasztrófát jelent Oroszországra és fenyegetést a világra nézve. Az 1920-as évek elején Churchill politikai pályája rövid időre megtört: otthagyta a liberálisokat, de egymás után érték a választási vereségek. Végül az 1924. évi konzervatív siker után pénzügyminiszter lett. 1929-ben a konzervatív kormány megbukott, Churchill kikerült a kormányból.Churchill időben felismerte Hitler egész világra fenyegetést jelentő tervét, ezért ezt időről időre – noha politikai befolyása nem sok volt – figyelmezetette az angol kormányt. 1933-ban már arról beszélt, hogy „visszataszító körülmények uralkodnak Németországban”, és megemlékezett az antiszemita pogromok és a zsidóüldözés ottani veszélyéről.

1939-ben kitört a második világháború: Németország megtámadta Lengyelországot – ettől kezdve Churchillnek is hinni kezdtek. 1939. szeptember 3-án – amikor Chamberlain angol miniszterelnök bejelentette, hogy Anglia hadban áll Németországgal – tengerészeti miniszter lett. 1940-ben, miután Németország megszállta Hollandiát és Belgiumot, és Chamberlain lemondott, VI. György, az akkori király Churchillt bízta meg az új kormány megalakításával – a többi már történelem. Nagy-Britannia az ő vezetésével vészelte át a háború nehéz éveit, lelkesítő beszédeivel kitartásból példát mutatott és reményt öntött népébe. A vereséget és a nácikkal való alkudozás gondolatát egyaránt rendíthetetlenül elutasította, és ez – különösen a háború elején, amikor Anglia még egyedül állt szemben Hitlerrel – erőt adott a brit ellenállásnak.

A háború után

Churchill a háború után a választásokat elvesztette ugyan, de abbéli képességét nem, hogy a jövő eseményeit pontosan megjósolja. Ezt igazolta a Missouri állambeli Fultonban, a szovjet kommunisták által jelentett fenyegetésről tartott híres beszéde is, amelyből a mára elhíresült „vasfüggöny” kifejezés ered. Kevésbé ismert az előadásnak az a része, amely arról szólt, hogy a nyugati hatalmaknak szövetségre kell lépniük, hiszen az ENSZ vezető hatalmai eltávolodtak egymástól. Zürichi beszédében – 1946. szeptemberében – már az egyesített Európa és a francia–német partneri viszony mellett szállt síkra.

1951-ben újra miniszterelnök lett, Churchillnek sok időre volt szüksége, hogy belássa, sem a brit, sem a világpolitikának nincs már szüksége rá. 1953-ban irodalmi Nobel-díjat kapott, nagy mértékben A második világháború című könyvéért. Ugyanebben az évben szélütést kapott. Csak azért nem kellett lemondania, mert nem volt, aki átvegye a helyét, és mert sikerült titokban tartani állapota súlyosságát. 1955-ben végül lemondott, és 1965-ben bekövetkezett haláláig komoly politikai szerepet már nem vállalt.

Churchill életére és munkásságára úgy tekintett vissza, mint egy hatalmas bukásra. A brit emberek szemében viszont mindig az a férfi marad, aki szembe mert szállni a német hadsereggel és magával Hitlerrel is. Sokan „a legnagyobb angolnak” tartják.