2013. július 21., 17:082013. július 21., 17:08
Semmi jel sem mutatott arra, hogy a 220 évvel ezelőtt született Simón José Antonio de la Santísima Trinidad Bolívar Palacios y Blanco valaha is diktátorként fejezi be földi pályafutását. Hiszen felszabadítóként ünnepelték Dél-Amerika szerte, „Amerika emberének” nevezték, és „A szabadítónak” becézték kortársai.
Arisztokrata családban látta meg a napvilágot 1783. július 24-én, anyja 15, apja 47 éves volt ekkor. A Bolívar család Baszkföldről származott, de hőstetteiket már Venezuelában vitték véghez. Igaz, ezekről semmilyen adat nem maradt fent, de Simón, magára valamit is adó diktátorhoz méltóan, az egész pereputtyát csodákra képes katonákként tüntette fel.
Természetesen Bolívar érdemei elévülhetetlenek, ami a dél-amerikaiak szabadságát illeti. Becsületére legyen mondva, kicsiben sohasem gondolkodott: miután felszabadította Venezuelát és még néhány dél-amerikai államot a spanyol elnyomás alól, 1819-ben megalakította a spanyolok által is elismert Nagy-Kolumbia államot, amelynek elnöke és diktátora lett. Tegyük hozzá, a nép akaratából... A földrész-dimenziókban gondolkodó diktátor álmait kicsinyes társai nem követték. Az 1828-ban összehívott nemzetgyűlés megtagadta Bolívar elnöki hatáskörének növelését, a Felszabadító ellen még merényletet is megkíséreltek. Felkelések robbantak ki, és a recsegő-ropogó Nagy-Kolumbia 1830 nyarára szétesett. Bolívar magába fordult, a kudarc és embertársai hálátlansága megkeserítette, és lemondott minden tisztségéről, bár ez diktátorok esetében kivételes tett. 1830. december 17-én végzett vele a tüdővész Santa Martában. Halálos ágyán elrendelte írásainak elégetését, de e kívánságát – a történészek nagy örömére – nem teljesítették. Bolívar nevét hegyek, völgyek, szigetek, hidak, sportegyletek és még ki tudja mi minden őrzi Dél-Amerikában. Kései utódja, a diktatúrát szintén nem megvető Hugo Chavez, aki azóta már találkozhatott az örök forradalmi mezőkön példaképével, ki is hantoltatta a nagy előd csontjait, hogy bebizonyítsa, a nemzeti hős gyilkosság áldozata lett. Hiszen a nagy emberek, ágyban párnák közt ritkán hunynak el.
Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.
Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.
Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.
Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.
A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.
A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.
Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.
szóljon hozzá!