Anton Pavlovics Csehov, a drámai humorista

A fiatal Csehov mint fura ötletekben gazdag humorista lett hamar híres íróvá. Élete végső esztendeiben pedig – mint a drámairodalom megújítója és új utakra indítója – ösztönző példaképe volt, s maradt mindmáig a színpadi szerzőknek. Az a novellairodalom, amely Boccaccio óta kísérte az európai széppróza történetét, Maupassant-nal és Csehovval lépett a múlt század utolsó negyedében olyan magasságokig, amelyet az utódok azóta sem tudtak megközelíteni.” Hegedüs Géza Csehov-minősítése a teljesség igénye nélkül megfogalmazott, de afelé tendál. Az 1860. január 29-én született orosz író, drámaíró, Anton Pavlovics Csehov Gogol, Tolsztoj, Dosztojevszkij és Turgenyev mellett az orosz irodalom legnagyobbjai közé tartozik.

Orvosíró, író orvos

Hatgyerekes családba érkezett harmadikként az Azovi-tengeri kikötővárosban, Taganrogban. Nagyapja még jobbágynak született, és 20 évvel az 1861. évi jobbágyfelszabadítás előtt váltotta meg saját és gyermekei szabadságát. Anton apjának kiskereskedő vállalkozása csődbe ment, az adósok börtöne elől 1876 tavaszán Moszkvába menekült. Később a család nagyobb része is követte, Anton Csehov azonban még három évig, iskolái befejezéséig Taganrogban maradt. A moszkvai állami egyetem orvosi fakultására irakozott be, de már az egyetemi évek alatt számos humoreszkje, szatirikus elbeszélése jelent meg. Az orvosi diploma megszerzése után, 1884-ben praktizálni kezdett, de másfél évvel később hosszú időre felhagyott az orvosi gyakorlattal. Rendszeres munkatársa lett Alekszej Szuvorin Szentpéterváron megjelenő Novoje Vremja (Új Idő) című lapjának, két év alatt több mint száz novellát írt, két novelláskötete is megjelent, amelyekkel Puskin-díjat nyert.

Az 1880-as évek közepén jelentkeztek rajta a tuberkulózis első tünetei, betegségét is kezelendő Kelet-Ukrajnába utazott, ahol anyagot gyűjtött a később folytatásokban megjelent A sztyepp című kisregényéhez. Régi terve volt a távoli Szahalin szigetén létesített fegyenctelepek meglátogatása is, amit 1890-ben végre is hajtott. Szibérián át, hajón és fogaton két és fél hónapig tartó utazás után érkezett meg, háromhavi megfeszített munkával 10 ezer fegyenc egyenkénti összeírását végezte el.

Egyre nehezebben viselve a városi életet 1892-ben a Moszkvától 100 kilométerre fekvő Melihovo faluban vásárolt birtokot, és szüleivel odaköltözött. Bekapcsolódott a helyi egészségügyi- és iskolaügyi szervek munkájába, felújította az orvosi praxist, részt vállalt a kolerajárvány elleni védekezésben, a parasztok gyógyítását ingyen végezte. Melihovóban készült el egyik legismertebb prózai műve, a 6-os számú kórterem, itt írta a Szahalin-szociográfiát, a Három év és az Életem című kisregényt, valamint egészen újszerű drámáját, a Sirályt.

Drámái azonban megbuktak: előbb a Sirály 1896-ban, majd az 1898-ban írt Az erdő szelleme című darabja is. A kudarc rendkívül megviselte, nem is akart többé drámát írni, ám az akkor alakuló moszkvai Művész Színház vezetőivel, Konsztantyin Sztanyiszlavszkijjal és Nyemirovics-Dancsenkóval való találkozás megváltoztatta elhatározását. A Művész Színházban nagy sikerrel mutatták be a Sirályt, ez a színház vitte sikerre a Ványa bácsit (1899), a Három nővért (1901) és a Cseresznyéskertet (1904) is.

Betegsége 1897 tavaszán súlyosbodott, orvosai tanácsára Délre költözött. Nyolc hónapig Nizzában volt, a következő télen a Krím-félszigeten, Jaltában tartózkodott, ahová – immár saját házába – a téli hónapokban rendszeresen visszatért. Bár egyre kevesebbet írt, ekkor született a Szakadékban című kisregénye és egyik legszebb elbeszélése, A kutyás hölgy.

Állapota azonban folyamatosan romlott, a németországi Badenweiler tüdőszanatóriumának szállodájában érte a halál 1904. július 15-én. Sírja a novogyevicsi temetőben áll, egykori jaltai és melihovói háza ma múzeum.

A csehovi puska

Drámái és prózai írásai többnyire a felszíni történések hétköznapiságának és a mögöttük megrajzolt lélekállapotok gazdagságának ellentétét hordozzák. Fő témái a munka és a szerelem, ám hősei egyik téren sem válnak sikeressé.

A látszólagos esetlegességek ellenére dramaturgiája nagyon szigorú szerkezeti elveket követ. E következetesség közismert példája az úgynevezett „csehovi puska” elve: ha az első felvonásban megjelenik egy puska, akár csak egy pillanatra is, annak a darab végéig el kell sülnie, ellenkező esetben a puskának nincs helye a dráma szövegében.