Aki Villon bőrébe bújt

Faludy György 1910. szeptember 22-én született Budapesten. Édesapja vegyész, felsőfokú ipariskolai tanár volt. Az Evangélikus Főgimnáziumban érettségizett, majd a bécsi, a berlini, a párizsi és a grazi egyetemeken tanult.

Első versei a harmincas évek elején jelentek meg a Dénes Béla által szerkesztett Független Szemlében és a Magyar Hírlapban. 1937-ben adta közre Villon-fordításait, pontosabban átköltéseit, ezek zajos vitát keltettek, több kritikusa kétségbe vonta azt a jogát, hogy a francia költő szabad átköltése által a saját mondanivalóját és közérzetét szólaltassa meg.

Az első emigrálás

1938-ban elhagyta Magyarországot. Emigrálásának oka egyebek közt az volt, hogy Faludy úgy gondolta, Magyarországnak az a legrosszabb, ha a háborút a hitleri Németország nyeri meg, és ehhez semmilyen módon nem akart hozzájárulni. Párizsig menekült, ám miután a németek megszállták a francia fővárost, innen is távozni kényszerült. Marokkóba ment, majd az Amerikai Egyesült Államokba jutott, ahol a Szabad Magyar Mozgalom titkáraként és lapszerkesztőjeként tevékenykedett. Három évig az amerikai hadseregben is szolgált tisztként, miközben húgát, aki Budapesten maradt, a nácik meggyilkolták. 1945 végén leszerelt, 1946-ban hazatért Magyarországra, a Népszava szerkesztőségében helyezkedett el.

Kényszermunkán

1950. június 14-én koholt vádak alapján letartóztatták, három évet töltött a recski kényszermunkatáborban. Az írással azonban semmiféle körülmény között nem hagyott fel: „Recsken például a saját vigasztalásomra írtam verseket. Csak az volt a baj, hogy én voltam a kézirat. Fejben. Mi lesz, ha én már nem leszek, miként maradnak meg a versek? A fogolytársaim így aztán megtanulták, amit írtam” – mesélte egy interjúban.

1953-ban a tábor felszámolását követően szabadult, ekkor vette feleségül Szegő Zsuzsa újságírót, akivel már letartóztatása előtt kapcsolatban állt. Az 1956-os forradalom idején az Írószövetségben és a megújult Népszavánál tevékenykedett.

Másodszor is távozott

A forradalom bukását követően, a szovjet invázió után nyugatra menekült. Párizsban, majd Londonban és angliai kisvárosokban élt. 1957 és 1961 között az emigráns Irodalmi Újság szerkesztője volt. 1963-ban felesége meghalt. 1964-ben Firenzében, 1965-ben Málta szigetén élt, végül 1967-ben a kanadai Torontóban telepedett le. 1968-ban a New York-i Columbia, 1971-ben a New Jerseyben lévő Montclair Egyetem, majd a philadelphiai egyetem tanáraként dolgozott. Még ebben az esztendőben visszatért Torontóba, ahol a közép-európai irodalomról tartott előadásokat. Tagja volt az Ötágú Síp című rövid életű amerikai magyar irodalmi folyóirat szerkesztőbizottságának, majd a chicagói Szivárvány című folyóirat szerkesztőségének. Ezek mellett munkatársa volt az Irodalmi Újság, a Látóhatár–Új Látóhatár, a Menora című folyóiratoknak, a bécsi Magyar Híradónak, az amerikai emigráns Népszavának, a Haifai Szemlének, a Montevideóban kiadott Tárogatónak és más nyugaton megjelenő magyar lapoknak. Rendszeresen írt könyvismertetéseket a Toronto Star című angol nyelvű újság számára. 1988-ban hazalátogatott, 1989 márciusában végleg hazatért, Budapesten telepedett le.

1966-ban Máltán ismerkedett meg a nála 28 évvel fiatalabb amerikai fiatalemberrel, Eric Johnsonnal, akivel 36 éven keresztül éltek élettársi kapcsolatban. Bár soha nem titkolta biszexualitását, egy 2002-es tévés interjú, melyben erről vall, csupán halála után került adásba.

2002 júliusában vette feleségül a 65 évvel fiatalabb Kovács Fannit. A halál választotta el őket egymástól, a költő kis híján 96 éves korában, 2006. szeptember elsején hunyt el.

Faludy, az Odysseus
„Életének menete mindig rendkívüli események és baljós csillagzatok vonzásában haladt, az igazi alkotó nyugalmat, amelyre fiatal költőként egykoron vágyott, talán csak második amerikai emigrációjában, majd végleges hazatérése után sikerült megszereznie. Máskülönben szüntelen üldöztetés és menekülés volt a sorsa: zaklatott életpályája során négy kontinensen is megfordult: Európán kívül Afrikában, Észak-Amerikában és Óceániában, Budapesten kívül huzamosabb időt töltött el Bécsben, Párizsban, Londonban, Firenzében, Málta szigetén, New Yorkban és Torontóban, emellett a kistarcsai és a recski kényszermunkatáborban, az Egyesült Államok hadseregében, volt újságíró, egyetemi tanár és munkanélküli, szembefordult a huszadik század mindkét totalitárius diktatúrájával: a fasizmussal és a kommunizmussal. Ha a modern magyar költészetnek van Odysseusa, az minden bizonnyal ő, aki nemcsak a messze tengereket járta be, hanem a huszadik századi történelem mitologikus szörnyetegeivel is találkozott” – írja Faludyról Györgyről Pomogáts Béla irodalomtörténész.