Aki megérezte, merre megy a zene

Két nappal az új, Blackstar című lemezének megjelenése és két nappal 69. születésnapja után hunyt el Dawid Bowie. A közösségi portálokon futótűzként terjedő hírre hírességek és ismert emberek azonnal reagáltak megemlékezve a brit rocklegenda emberi és szakmai nagyságáról. Billy Idol hétfőn egymás után tette ki a Twitterére az újabb és újabb posztokat David Bowie-ról, amelyekben azt írta, majdnem elsírta magát, amikor meghallotta a hírt. Bowie arra inspirálta, hogy merjen túllépni a normákon, hogy a művészettel oszlassa el a 70-es évekbeli angliai hétköznapok ürességét. Megszólalt a brit miniszterelnök, David Cameron is, megemlítve, Bowie-t mint az állandó megújulás mesterét hallgatva nőtt fel. A magyarországi Quimby együttes a Space Oddityvel búcsúzott a zenésztől – azzal a számmal, amelyet 2013-ban a népszerű kanadai asztronauta, Chris Hadfield is elénekelt a nemzetközi űrállomáson –, így az is megismerhette Dawid Bowie nevét, aki esetleg addig nem hallott róla (már ha van ilyen egyáltalán).

Nem csoda hát, hogy Bowie halálhíre az űrig is eljutott. Tim Peake brit űrhajós, aki épp a Nemzetközi Űrállomáson van, kiírta a Twitterére, mennyire elszomorította, hogy Bowie elveszítette a rákkal vívott harcot. A zenéje inspiráció volt sokak számára, tette hozzá. Bowie egyébként 2006-ban állt utoljára színpadra, ekkor egy New York-i jótékonysági rendezvényen zenélt, utolsó, pár napja megjelent, 29. lemezét búcsúzásnak szánta. A címadó dalhoz készült klipet már több mint hatmillióan nézték meg.

A zenész David Robert Jones néven született 1947. január nyolcadikán Brixtonban. Már a hatvanas évektől kezdve adott ki lemezeket, először a saját nevén, majd 1967-es, David Bowie című albumától ezt a művésznevet használta. Első nagy sikere a már említett Space Oddity dala volt, amivel a brit kislemezlista 5. helyéig kapaszkodott 1969 őszén – a dalt egyébként az akkori űrverseny hatására írta , ekkoriban találkozott későbbi állandó producerével, Tony Viscontival, de a művészete a következő években teljesedett ki igazán.

Három évvel később, 1972-ben a Ziggy Stardust and the Spiders from Mars című albummal vált igazi sztárrá, megteremtve saját alteregóját, a földönkívüli Ziggyt, ami az első karaktere volt a zenei karrierje folyamán. A későbbiekben szinte minden lemezére más-más stílus jellemző, s a stílussal együtt Bowie kinézete és attitűdje is lemezről lemezre változott. Azon előadóművészek közé tartozott, aki tartani tudta a lépést a változó zenei irányzatokkal, az Egyesült Államokat 1975-ben hódította meg a Lennonnal közösen írt Fame című dallal. Az 1983-as Let’s Dance című album Bowie karrierjének legnagyobb slágereit tartalmazza, címadó dala volt Bowie első szerzeménye, ami a brit és az amerikai listákat is egyaránt vezette. A hatalmas sikerek hatására az énekes kapós lett a filmekben is, szerepelt a főleg klipjeiről és dokumentumfilmjeiről ismert Julien Temple első játékfilmjében, a megbukott, de még mindig hatásos Abszolút kezdőkben. Ővolt a főgonosz Manókirály a Fantasztikus labirintusban, illetve Poncius Pilátust játszotta Martin Scorsese Krisztus utolsó megkísértésében. Egyik legkarakteresebb szerepe Tony Scott bemutatkozó filmjében, Az éhségben volt, az örökléttel küzdő csábító vámpír szerepében. A kilencvenes években szintén több filmben feltűnt: ő volt Phillip Jeffries ügynök a Twin Peaks: Tűz, jöjj velem című, Twin Peaks-előzményfilmben, Andy Warholt játszotta A graffiti királyában. Érdekesség, hogy nem kizárólag a film, a zene és az irodalom érdekelte: 1999-ben zenéje és digitális mása a korát bőven megelőző Omikron: The Nomad Soul című videojátékban is feltűnt.

Bowie szinte élete végéig támogatott feltörekvő zenészeket, a kétezres évek elején sokat cikkeztek arról, hogy melyik új banda koncertjén tűnik fel: énekelt együtt az Arcade Fire-rel, sőt, a TV on the Radio második lemezén is szerepel vokalistaként.

A 2013-es The Next Day című albuma szándékos visszatekintés addigi életművére: visszafogottabb, komolyabb volt, és nem egy populáris zenei vonalat követett, hanem azt a stílust mutatta, amivel Bowie ismertebb lett, a művészi hatásokat mutató, de még bőven fogyasztható rockzenéjét. Ennek a határait aztán szinte a lehető legjobban kitágította az utolsó, Blackstar című lemezével. A kísérleti, néha már jazzes számok önmagukban is hatásosak voltak, de tudva, hogy Bowie betegen, az életére visszatekintve írta őket, még nagyobb hatásúak.

Nem csoda hát, hogy halála kapcsán, pályáját az elmúlt negyven év popkultúrájával hasonlítják össze. Az MTI-nek nyilatkozó Peter Ogi David (Hegedűs Péter) zenész szerint „Példamutató volt, ahogy Bowie az egész show-businesst kezelte. Egy saját magát megvalósító, öntörvényű figura volt, aki finoman eltávolította magától a kultúrrongyot. Olyan volt, mintha irányított volna minket, mintha előre tudta volna, mit kell csinálni, megérezte, merre megy a zene, miként öltözködjünk”. Az egykori, legendás magyar neoavantgárd/underground/punk zenekar, a Spions alapítója úgy vélte, Bowie soha nem csinált mást, csak mindig más formában mutatta be az általa képviselt, jellegzetes világot, volt az akár hard rock, pop, elektronika vagy bármi.