
2014. január 10., 19:502014. január 10., 19:50
A középkori Franciaországban a kétkezi munkának nagy értéke volt. Olyannyira, hogy amikor Molière megörökölte apjától az „udvari kárpitos” címet, még XIV. Lajos, a Napkirály is fogadta az ifjú mestert. Persze, a tizennyolc esztendős fiatalembert akkor még nem hívták Molière-nek, és a színházhoz sem volt sok köze…
Jean-Baptiste Poquelin 1622. január 15-én született Párizsban. A polgárgyerek a város nagyhírű jezsuita kollégiumába került, ahol a tudományok és a skolasztikus filozófia mellett latinul is megtanult, eredetiben olvasta Plautus és Terentius komédiáit. Huszonegy évesen színházat alapított, ekkor vette fel a Molière nevet is. Két év múlva a vállalkozás csődbe ment, és a nagyravágyó fiatal az adósok börtönében kötött ki.
Már társulatvezető korában rengeteg ellenségre tett szert, de legalább annyian támogatták színházi kezdeményezéseit. A kor nagyhírű drámaírója, Jean Racine például ki nem állhatta, a király azonban feltétel nélkül támogatta. Több műve is közfelháborodást keltett, barátság ide vagy oda, az alakoskodásról, színlelt erkölcsiségről szóló Tartuffe című komédiáját maga a király vétette le a műsorról. Molière életének talán legismertebb momentuma az az utolsó pillanat, amikor a Képzelt beteg előadása közben a színpadon összeesett, később saját otthonában meghalt. Az utolsó kenetet nem vehette magához, mert két pap is visszautasította a kérését.
Mindössze 51 évet élt…
Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.
Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.
Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.
Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.
A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.
A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.
Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.
szóljon hozzá!