A felvonulás és a szocialista vasmarok

A kommunista berendezkedés kezdete óta Romániában is különös figyelmet szenteltek az utcai felvonulásoknak. A tömegek mobilizálásának számtalan funkciója volt: hivatott volt kifejezni a vezetés erejét és hatalmát, ideológiailag nevelni, kimozdítani az egyszerű embereket a számukra biztonságot jelentő közegből, és ezáltal a hatalmat, a társadalmi kontrollt érvényre juttatni, szimulálni a demokratikus részvételt a politikai életben, és így tovább. A dolgozó nép eme közösségi megnyilvánulása igen szigorúan megkomponált és ellenőrzött volt – előre megtervezett forgatókönyv szerint zajlott minden felvonulás, s különösen fontos volt a május elsejei és az augusztus 23-i. Íme néhány az előre leszögezett belső instrukciók közül: szigorú politikai ellenőrzés, részvevők arányosítása életkor szerint, az allegorikus szimbólumok (sic!) elkerülése, a szocialista-realista kifejezésmód érvényesítése, a munkáscsoportok kvázi katonai fegyelmének megtartása, a kommunista szimbólumok háttérbe helyezése a nemzetiekkel szemben. Arra is volt például szabály, hogy a zászlók hány százaléka legyen vörös és hány százaléka trikolór. A drákói szigorra azért volt szükség, mert a rendszer ambivalensen kezelte a népet: bár ideológiailag kollektivista és a nép köré épülő volt, zsigerből tartott a tömegektől, lévén igen rossz véleménnyel az emberi természetről.

Éljen május elseje/ Zeng és dalol az élet/szóljon zeneszó, ének – fújtuk tehát teli tüdőből az iskolák, gyárak udvarain, és volt, aki persze azt: Rîde iară primăvara, / Peste cîmpuri, peste plai, / Veselia umple ţara, C-a venit Întîi de Mai! / Muncitorii au pornit / ªi-ntr-un glas s-au înfrăţit! / ªi ei azi sărbătoresc / Unu Mai muncitoresc. (Ismét nevet a tavasz,/ Mezőkön és réteken/ Öröm tölti el az országot, mert megjött május 1./A munkások elindultak/Egyetlen hangban testvérekké lettek/Ők is ma ünneplik/A munkás május egyet).

 Mindezt már jóval május elseje előtt, hiszen nem úgy volt az, hogy mindenféle gyakorlás nélkül beállt az aranykor egyszerű gyermeke a sorba felvonulni, dehogy. Szabad óráiban, iskola, munka után vagy szünetben vezényszóra gyakorlatozott, menetelt, fordult, állt és dalolt, s emellett persze a nagy vezért és a pártot éltető táblákat gyártott.

Sokan élénken emlékeznek ma is a melegben cipelt panókra és lozinkákra, a feliratokra: Trăiască Partidul Comunist Român în frunte cu secretarul său general, tovarăşul Nicolae Ceauşescu (Éljen a Román Kommunista Párt élén főtitkárával, Nicolae Ceauşescu elvtárssal),  Trăiască comunismul, viitorul luminos al întregii omeniri! (Éljen a kommunizmus, az emberiség fényes jövője), Ceauşescu – Muncitorii (Ceauşescu – A munkások), Ceauşescu PCR, Ceauşescu – Pace (Ceauşescu – Béke), Ceauşescu şi poporul (Ceauşescu és a nép).

Kis- és nagyvárosok iskolásainak és dolgozóinak kötelezően meg kellett jelenniük az eseményen, szó sem lehetett elkérezésről, elutazásról. Az iskolásoknak pionír ruhában kellett vonulniuk, a munkásokat pedig külön utasították, hogy a legszebb ruhájukat öltsék fel a jeles napra. Ennek reggelén egyébként sokszor a várost teherautóplatón járó fúvószenekar költötte a dolgozókat, akik aztán a fekete kenyérből, cikóriakávéból, orosz teából álló gyors és könnyű reggelijük elfogyasztása után az iskolák, gyárak udvarain rendeződtek sorokba, és szervezetten csatlakoztak az ott elhaladó többiekhez. A pártelvtársak számára tribünt ácsoltak, általában valamilyen szabadtéri közösségi hely közelében – a felvonulók megtervezett útvonalon katonás rendben haladtak, tartották a sokszor bűn nehéz felirathordozókat, és mozgalmi dalokat énekeltek. Amikor a vörös szőnyeges tribünhöz értek, kötelező módon integetniük kellett az elvtársaknak. A felvonulás végén miccs és sör várta a megfáradt dolgozót a központi parkban, téren. Ezután a pártot és a rendszert dicsérő kulturális műsorok nyújtottak kötelező jellegű szórakozást az egybegyűlteknek.

Felvonulni egyébként nem volt könnyű, még a jókedvűen induló felvonulás is feszültté, nyomottá, erőltetett menetté vált a végére. Ólomnehezek voltak a felfele tartandó táblák, betű- vagy képrészletek, és általában nagyon melegen sütött a nap a fejfedő nélkül vonulókra. Órákat kellett állni és menetelni, szükségét sem végezhette közben a vonuló, és az is megesett, különösen nagyobb városokban, hogy idegenek mellé került valaki, egyedül állt a tömegben – micsoda szimbolikus értéke is van azért ennek, ha belegondolunk: a magára maradt egyén, akit teljes önkifejező pompájában körülölel a szocialista valóság és társadalom!

Május elseje egyébként szabadnap volt, de persze csak diskurzus szintjén, hiszen egyrészt többnyire fel kellett vonulni, másrészt pedig ennek előkészületei miatt több munkanapnyit is túlóráztak a dolgozók. Az ünnepnapon a televízió is hosszított műsort sugárzott, nem csupán 20 és 22 óra között volt adás, hanem már 11.30-kor elkezdődött. Persze a műsor javát szocialista munkát dicsérő riportok töltötték ki, például a Munka Virágai és az Egész nép szívéből szól című adások kifejezetten a május elsejéhez kötőd