A bikákkal a nap is felkel

Egymillió vérre szomjazó turista lepi el évről évre július közepén a spanyolországi Navarra tartomány fővárosát. A pamplonai bikafuttatás keretében kilenc napon át űzik a 300 ezres város macskaköves, szűk utcáin a kis termetű spanyol bikákat, sokak szerint állatkínzássá alacsonyítva a katolikus San Fermin ünnepét.

A pamplonai bikafuttatás eredete a történelem homályába vész. Már a 13. századból maradtak fenn említések a város védőszentjének ünnepéről, ám akkor az eseményt még októberben tartották a 10-ei Szent Fermin-naphoz kötődve. Később a városka tanácsa úgy döntött, hogy a nagy sokaságot vonzó ünnepséget egy sokkal kellemesebb évszakban, nyáron rendezzék, San Fermin fesztiválja így csúszott át július 7-ére. Az évszázadok során az egynapos vallási ünnep a hozzá kapcsolódó körmenettel, vásárral, mulatozással és bikafuttatással néhány naposra, majd egyhetesre nyúlt.

A baszk kisvárost és magát a San Fermin-ünnepet 1926-ban megjelent Fiesta, a nap is felkel – The Sun Also Rises (korábbi fordításban Különös társaság) című regényével az amerikai Nobel-díjas író, Ernest Hemingway tette világhírűvé. Hemingway először 1923-ban járt a fesztivál ideje alatt Pamplonában, majd később többször is részt vett az eseményen.

Ma a bikafuttatás, azaz az encierro július 7-étől 14-éig tart. A marhákat – hat felajzott bikát és ugyanennyi békésebb ökröt – nyolc napon át minden reggel 8-kor hajtják rá a 825 méter hosszú útszakaszra, amely a Santo Domingónál lévő karámtól az arénáig tart, a keresztutcákat erre az időszakra lezárják. A táv 849 méter, amelyen a bikák és futók tömege körülbelül 3 perc alatt robog végig. A bikák élete az este folyamán az arénában ér véget, ahol a hagyományos spanyol bikaviadalokhoz hasonló corrida zajlik. Az első, 1922-ből való hivatalos feljegyzések óta tizenöten veszítették életüket a bikafuttatáson, az utolsó haláleset 1995-ben történt, de minden évben több százan sebesülnek meg.

Természetesen az állatvédők is a fesztivál állandó résztvevői. Tavaly a látványosságot megelőző napokban több száz meztelen állatvédő követelte a bikafuttatás betiltását Pamplonában. A félig vagy teljesen pucér demonstrálók a többi között „a bikaviadal tortúra, nem kultúra” és a „bika: igen, bikaviadal: nem” feliratú transzparensekkel vonultak fel. Az Emberek az Etikus Állattartásért (PETA) nevű nemzetközi állatvédő szervezet felhívására számos országból sereglettek össze tüntetők Pamplonában. Amúgy dörzsölhetik a kezüket, mivel a túlzott népszerűség veszélybe látszik sodorni a több évszázados bikafuttatás hagyományát. A fegyelmezetlen külföldi résztvevők épp a futtatás élményét, a lényeget teszik tönkre a zsúfoltsággal és a szaporodó balesetekkel. A városvezetésnek mindenesetre fel van adva a lecke.

Nem először fordult elő ugyanis, hogy a 849 méter hosszú útvonalat nem a szokásos, két percig tartó futással teszik meg a futók ezrei és az üldöző bikák, hanem valahol elakadnak, és ezzel azonnal életveszélyt idéznek elő. Mögöttük ugyanis hat pár, 500–600 kilós bika dübörög, bár a biztonság kedvéért velük tartanak a hivatásos pásztorok. Olyan drámai jelenetek is előfordulnak, hogy épp az útvonal végén, az aréna bejáratánál torlódnak fel a pánikba esett futók, egymást tapossák, a pechesebbeken még a bikák is átviharzanak. Utoljára 1977-ben fordult elő hasonló eset, akkor egy halottat és 35 sérültet követelt a kétségbeesett tülekedés. A Noticias de Navarra című lap felvételeinek tanúsága szerint banális véletlen idézte elő a bajt: valaki kinyitotta az aréna főkapujának egyik oldalajtaját, így indította el a láncreakciót.