Hirdetés

A bikákkal a nap is felkel

Alig kezdődött el, máris négy embert szállítottak kórházba a világhírű pamplonai bikafuttatás első napján. A fehér ruhát és piros sálat viselő futók részvételével zajló bikafuttatás a Szent Fermin- fesztivál része, még akkor is, ha 1922 óta 15 ember vesztette életét a bikák elől menekülve.

 

EN-összeállítás

2014. július 11., 09:012014. július 11., 09:01

Egymillió vérre szomjazó turista lepi el évről évre július közepén a spanyolországi Navarra tartomány fővárosát. A pamplonai bikafuttatás keretében kilenc napon át űzik a 300 ezres város macskaköves, szűk utcáin a kis termetű spanyol bikákat, sokak szerint állatkínzássá alacsonyítva a katolikus San Fermin ünnepét.

A pamplonai bikafuttatás eredete a történelem homályába vész. Már a 13. századból maradtak fenn említések a város védőszentjének ünnepéről, ám akkor az eseményt még októberben tartották a 10-ei Szent Fermin-naphoz kötődve. Később a városka tanácsa úgy döntött, hogy a nagy sokaságot vonzó ünnepséget egy sokkal kellemesebb évszakban, nyáron rendezzék, San Fermin fesztiválja így csúszott át július 7-ére. Az évszázadok során az egynapos vallási ünnep a hozzá kapcsolódó körmenettel, vásárral, mulatozással és bikafuttatással néhány naposra, majd egyhetesre nyúlt.

A baszk kisvárost és magát a San Fermin-ünnepet 1926-ban megjelent Fiesta, a nap is felkel The Sun Also Rises (korábbi fordításban Különös társaság) című regényével az amerikai Nobel-díjas író, Ernest Hemingway tette világhírűvé. Hemingway először 1923-ban járt a fesztivál ideje alatt Pamplonában, majd később többször is részt vett az eseményen.

Ma a bikafuttatás, azaz az encierro július 7-étől 14-éig tart. A marhákat – hat felajzott bikát és ugyanennyi békésebb ökröt – nyolc napon át minden reggel 8-kor hajtják rá a 825 méter hosszú útszakaszra, amely a Santo Domingónál lévő karámtól az arénáig tart, a keresztutcákat erre az időszakra lezárják. A táv 849 méter, amelyen a bikák és futók tömege körülbelül 3 perc alatt robog végig. A bikák élete az este folyamán az arénában ér véget, ahol a hagyományos spanyol bikaviadalokhoz hasonló corrida zajlik. Az első, 1922-ből való hivatalos feljegyzések óta tizenöten veszítették életüket a bikafuttatáson, az utolsó haláleset 1995-ben történt, de minden évben több százan sebesülnek meg.

Természetesen az állatvédők is a fesztivál állandó résztvevői. Tavaly a látványosságot megelőző napokban több száz meztelen állatvédő követelte a bikafuttatás betiltását Pamplonában. A félig vagy teljesen pucér demonstrálók a többi között „a bikaviadal tortúra, nem kultúra” és a „bika: igen, bikaviadal: nem” feliratú transzparensekkel vonultak fel. Az Emberek az Etikus Állattartásért (PETA) nevű nemzetközi állatvédő szervezet felhívására számos országból sereglettek össze tüntetők Pamplonában. Amúgy dörzsölhetik a kezüket, mivel a túlzott népszerűség veszélybe látszik sodorni a több évszázados bikafuttatás hagyományát. A fegyelmezetlen külföldi résztvevők épp a futtatás élményét, a lényeget teszik tönkre a zsúfoltsággal és a szaporodó balesetekkel. A városvezetésnek mindenesetre fel van adva a lecke.

Nem először fordult elő ugyanis, hogy a 849 méter hosszú útvonalat nem a szokásos, két percig tartó futással teszik meg a futók ezrei és az üldöző bikák, hanem valahol elakadnak, és ezzel azonnal életveszélyt idéznek elő. Mögöttük ugyanis hat pár, 500–600 kilós bika dübörög, bár a biztonság kedvéért velük tartanak a hivatásos pásztorok. Olyan drámai jelenetek is előfordulnak, hogy épp az útvonal végén, az aréna bejáratánál torlódnak fel a pánikba esett futók, egymást tapossák, a pechesebbeken még a bikák is átviharzanak. Utoljára 1977-ben fordult elő hasonló eset, akkor egy halottat és 35 sérültet követelt a kétségbeesett tülekedés. A Noticias de Navarra című lap felvételeinek tanúsága szerint banális véletlen idézte elő a bajt: valaki kinyitotta az aréna főkapujának egyik oldalajtaját, így indította el a láncreakciót.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés