Hirdetés

Továbbra is álom maradt a Final Four

Úgy tűnik, akárcsak a bokszban, a kézilabdában is nagyon meg kell verni a címvédőt ahhoz, hogy a bírók ne tudjanak „közbeszólni”. Ez az általános vélemény azok után, hogy az MKB Veszprém kettős vereséggel búcsúzott a német THW Kiellel szemben a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. 

Somogyi Botond

2013. május 03., 22:512013. május 03., 22:51

2013. május 04., 18:242013. május 04., 18:24

Már a sorsolás pillanatában balszerencséje volt a veszprémi gárdának, hiszen a többi hat csapattal szemben sokkal több esélye lett volna a négyes döntőbe kerüléshez. Ám a sors úgy hozta, hogy a Kölnben rendezendő tornára a címvédőn keresztül vezessen az út, és erre a mutatott játék alapján meg is lett volna az esély. A kettős párharc alapján a Veszprém egyáltalán nem játszott alárendelt szerepet, hanem megmutatta: a világ legjobb csapatai ellen is képes felvenni a harcot. A bírók ellen azonban kevésbé. Akik nem látványosan ugyan, de a megfelelő időben hazai pályán megadták a Kielnek a kellő lökést, a Veszprém Arénában pedig a címvédőnek „kijáró” segítséget.

A Kielben lejátszott első mérkőzésen a német csapat gyenge játékot mutatott, főleg az első félidőben – a veszprémiek már az elején elhúztak, a 47. percben már hat góllal is vezettek. Ekkor feltámadt a Kiel, a magyar támadások nehézkessé váltak, a sok eladott labda mellett pedig a bírók is segítették a hazaiakat, akik a mérkőzés végén több vitatható emberelőnynek köszönhetően kiegyenlítettek, majd a győztes gólt is megszerezték (32-31).

A visszavágót nagy optimizmussal várták magyar részről. A Veszprém Aréna hangulatán nem is múlt semmi, a játékosokon és Carlos Ortega vezetőedzőn is csak kevés. A csapat újból kiválóan kézilabdázott, az első félidőben végig vezetett. A második félidő is nagy taktikai csatát hozott, a csapatok többször is változtattak védekezésükön, támadásukon. A Kiel a második félidőben átállt a négy kettes védekezésre, ami kissé meglepte a magyarokat. A 45. percig még így is tartották a lépést Nagy Laciék, akiket a dán Olesen-Pedersen bírópáros több alkalommal is hátrányosan sújtott ítéletével. Az apró, de bosszantó döntések felőrölték a csapatot, így az időhiányban szenvedő magyarokra helyeződött a nyomás. Ám még így is sikerült az időközben három gólosra nőtt hátrányt egyre faragni (28-29), ez azonban nem volt elég. A Veszprém, akárcsak Németországban, közel 50 percig hatalmas szívvel játszott, sokszor a világ legjobb csapatának kikiáltott Kiel fölé nőtt, ám ez kevésnek bizonyult a június 1-2-i kölni négyes döntőbe jutáshoz.

A mérkőzés lefújását követően Császárék sem hagyták szó nélkül a dán bírópáros ténykedését. Az ügy annyira komoly, hogy Vetési Iván, a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) elnöke felkérte az MKSZ játékvezetői bizottságát: vizsgálja meg a Veszprém–Kiel mérkőzést, és készítsen elemzést a találkozó bíráskodásáról, amelyet a magyar klub játékosai, vezetősége és szurkolói, valamint a magyar kézilabdabarátok is kifogásoltak. A bizottság elemzését az MKSZ eljuttatja az Európai Kézilabda-szövetségnek, hiszen eltökélt abban, hogy a magyar klubcsapatok és a magyar válogatottak minden mérkőzésen elfogulatlan játékvezetés mellett léphessenek pályára.

A negyeddöntők többi mérkőzésen a papírforma érvényesült: a válogatott játékosokkal megtűzdelt lengyel Kielce könnyedén jutott túl a Metalurg Szkopje együttesén (53-40), az Atletico Madrid nem bírt a Barcelonával (52-49), a Hamburg pedig legyőzte a másik német együttest, a Flensburg Handewittet (55-51).


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
Hirdetés
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
Hirdetés
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
2026. április 14., kedd

Húsz fokig melegszik a levegő, de újabb esős és hűvös idő közeleg

Miközben az éjszakák még jó ideig hűvösek maradnak, fagyra már nem kell számítani, a nappali csúcsértékek pedig elérik a 19–20 Celsius-fokot. Hétvégére azonban mérséklődik a nappali felmelegedés.

Húsz fokig melegszik a levegő, de újabb esős és hűvös idő közeleg
Hirdetés
Hirdetés