Hirdetés

Tófalvi hordozza a zászlót és a reményeket

Nyolcvanöt ország részvételével február 6-án kezdődik Szocsiban a 22. Téli Olimpiai Játékok. A négyévente sorra kerülő havas-jeges világrandevún a magyar és román küldöttség egyaránt részt vesz – természetesen sokkal szerényebb reményekkel, mint a nyári játékokon. A két küldöttségben viszont bőven találunk erdélyi származású magyar sportolókat.

 

Csinta Samu

2014. február 01., 10:202014. február 01., 10:20

Tanítványának az első hat közé kerülését sem tartja kizártnak Szocsiban Márton Simon szakágvezető, a havas-jeges sportágak legismertebb romániai képviselője, a sílövő Tófalvi Éva (képünkön) felfedezője és edzője. Az olimpiai hangulatot első ízben az 1998-as naganói olimpián megismerő hargitafürdői versenyző nemcsak a mezőny egyik legrutinosabbja, de edzője szerint az egyik legjobb lövő is. Nem véletlen hát, hogy őt érte – sorrendben immár harmadszor – a megtiszteltetés, hogy a hivatalos megnyitón a román küldöttség zászlóvivője legyen.

Pedig néhány nappal ezelőtt még az sem volt biztos, hogy a 35 éves sportolót egyáltalán nevezik élete ötödik olimpiájára. A tavaly februárban a csehországi Nove Mestóban rendezett sílövő világbajnokságon ugyanis a nők 4×6 kilométeres váltóversenyében pályaelhagyás miatt kizárták a 11. helyen célba érkező romániai váltót. A remek eredmény törlésén túl a kizárás azt is jelentette, hogy elúszott a váltó olimpiai kvalifikációja, ezért aztán Szocsiban egyetlen hely jutott Romániának. Erre a helyre Tófalvi és a 24 éves gyergyótekerőpataki Ferencz Réka pályázott. Bár a Világkupa-sorozatban utóbbi áll jobban (30 ponttal az 56., míg Tófalvi 29 ponttal a 60.), a szakágvezető választása Tófalvira esett. „Úgy ítéltem meg, hogy Éva jobb, illetve egyre javuló formában van, a mezőny egyik legmegbízhatóbb lövője. Ezért ő több garanciát nyújt arra, hogy épp az olimpián teljesítsen a legjobban, mint Réka, akinek a tehetségéhez képest kifejtett idei edzésmunkájával és odaadásával nem vagyok teljesen elégedett. Amúgy álláspontommal valamennyi edző egyetértett, ezért aztán nincsenek kételyeim, bár természetesen megértem a Ferencz Réka csalódását” – fogalmazott Márton Simon.

Szocsiban igen faggatós pálya vár a versenyzőkre, állítja a szakember, sok és jelentős szintkülönbséggel, illetve nagyon zajos lőtérrel, bár az utóbbi állapot javítására ígéretet tettek a szervezők. A helyszínnel kapcsolatos biztonsági aggályokat igyekeznek rutinos sportemberekhez illően kezelni, azaz csak a saját feladatukra koncentrálni, és bízni a biztonsági erők profizmusában.

Románia képviseletében amúgy átlagosnak tekinthető létszámú csapat indul február 2-án Szocsiba. A 24 fős küldöttség derékhadát a bobosok adják, nyolcan – Maria Adela Constantin és Andreea Grecu (női kettes), Nicolae Istrate és Florin Cezar Crăciun (férfi kettes), valamint az Andreas Paul Neagu, Paul Septimiu Muntean, Dănuþ Ion Moldovan si Bogdan Otava összetételű négyes – szerezték meg az indulás jogát. Az olimpiai jégteknőben száguld majd a szánkózó Valentin Creþu, Alexandru Teodorescu, Nicolae Radu Şovăială si Raluca Strămăturaru, valamint a szkeletonos Dorin Dumitru Velicu és Maria Marinela Mazilu is.

Az alpesi síszámokban is állnak majd rajthoz románok (Alexandru George Barbu, Ioan Valeriu Achiriloaie si Ania Monica Germaine Caill), sífutásban Paul Constantin Pepene, Daniel Pripici és a gyergyószentmiklósi Sára Tímea, sílövésben pedig Cornel Dumitru Puchianu és Tófalvi Éva képviselik a román színeket. A román küldöttség harmadik magyarja a műkorcsolyaverseny férfi számában induló, ugyancsak csíkszeredai, de Svájcban élő Kelemen Zoltán. Végül pedig egy szenzációszámba menő indulás: 22 év szünet után először szerepel az olimpiai listán román síugró. A 17 éves Sorin Iulian Pîtea a tavalyi, Barcarozsnyón rendezett ifjúsági téli olimpián tűnt fel, s néhány napja Szapporóban szerezte meg a szocsi részvételhez szükséges pontokat.

„Az első tíz közé kerülés éremszerzéssel érne fel, de a húsz közötti helyezés is rendkívüli teljesítménynek számítana – jelentette ki Ioan Dobrescu, a Román Olimpiai Bizottság főtitkára. – A tavalyi ifjúsági olimpia sikeres megrendezésével Románia új rajtot vett a téli sportágak világában, nemcsak az ott szerzett érmek és helyezések révén, hanem a téli sportközpontok korszerűsítésével is. A világszínvonalra emelt rozsnyói bázis nélkül például aligha készülhetne most román síugró Szocsiba.”

 


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés