Tanulópénzt fizetett a Veszprém

A Flensburg által végül 30-28-ra megnyert finálé szünetében a műsorközlő odasétált a veszprémi tábor elé, és azt rikoltotta a mikrofonba: hullámozni fogunk, és úgy döntöttünk, hogy a magyarokkal kezdjük. Több okból is szimbolikus értékűnek tekinthettük e kezdeményezést, hisz egyrészt a szervezők legalább engedélyezték, hogy valamiben mi is elsők legyünk, másrészt a hullámzást valóban mi kezdtük, csak éppen jóval korábban, és a pályán.

Általános ugyanis a vélekedés, hogy a szombati elődöntő első félidejében három góllal is vezető Veszprém a Kiellel szemben magát verte meg, annyi indításgólt kapott. A nemzetközi közvéleményt nem is ez döbbentette meg, inkább a másik ágon a Barcelona kudarca a Flensburg ellenében. Pedig a kettő annyiban azonos tőről fakad, hogy míg a magyar bajnokság kétcsapatos, addig a spanyolt a gazdasági válság tulajdonképpen egycsapatossá szűkítette. A Barca pontveszteség nélkül zárt hazájában az élen, és részben talán e szokatlanul kényelmes szezonja miatt bukta el hatgólos előnyből a Flensburg elleni végjátékot. No meg azért, mert a „minden héten háború” típusú Bundesliga arra készíti fel az egyleteit, hogy bármely szituációban, bármely ellenféllel szemben legyen egy bevethető taktikai vagy összeállításbeli fegyverük.

A Veszprémnek bezzeg nem akadt válasza a Kiel hatos falára, és Ortega tréner egyetlen másodpercre sem merte lecserélni két klasszis, ám ezúttal nem villogó átlövőjét, Nagy Lászlót és Ilicset. Az is gerjesztette az indulatokat, hogy a hírek szerint Chema Kölnben szembesült azzal, hogy klubja az ő posztjára igazolná a Kiel még nem egészen 24 éves izlandi irányítóját, Palmarssont. Nos, ha így igaz, akkor spanyol barátunk az elmúlt két-három hónapban egyáltalán nem olvasott kézilabda témájú cikkeket, fórumokat, honlapokat, mert azok egy ideje már csócsálják ennek az ügyletnek az esélyeit.

A 29-26-os szombati végkifejletet azért mindenki elfogadta realitásként, a biztosítékot a vasárnap, a Barcelonától elszenvedett 26-25 csapta ki. Pontosabban nem is a vereség ténye, hanem annak módja, az, hogy a fehérorosz bírók a hajrában addig engedték támadni az egygólos előnyben lévő Barcát, amíg az gólt nem szerez. „Cserébe” elnézték Chemának, hogy e méltánytalanság miatt őrjöng, a palánkot rugdalja; régi igazság, hogy az a játékvezető tetteti magát vaknak és süketnek, akit azért támadnak, mert támadható.

A veszprémi vezérkar vasárnap este azt fontolgatta, hogy a történtek kivizsgálását kéri a kontinentális szövetségtől, az EHF-től. Azt persze senki sem reméli, hogy a mérkőzés újrajátszását rendelik el, és a napokban ismét Kölnbe utaztatják a két riválist, a fehérorosz ítészeket pedig kalodába zárják és a város főterén közszemlére teszik ki; annyit azonban nem árt olykor jelezni, hogy mindennek van határa, és legalább a látszatra ügyelni illenék.

Mindamellett a magyar játékosok inkább saját teljesítményüket értékelték, kérdésünk is arra irányult, vajon Final Four-újonc voltukból automatikusan következik-e, hogy a tanulási folyamatot végig kell járniuk, illetve a tanulópénzt meg kell fizetniük.

„Nem feltétlenül, mert jobb eredményt is elérhettünk volna, a negyedik helyezésnél legalábbis több van a csapatunkban” – szögezte le Fazekas Nándor. A Barcelona színeiben 2011-ben már BL-t nyert Nagy László pedig úgy fogalmazott: „Nem volt törvényszerű, hogy kétszer kikapjunk. A Kiel ellen nem azért nem nyertünk, mert a Veszprémnek ez az első döntője, hanem mert nem játszottunk jól. De az is igaz, hogy a Kiel és a Barcelona is rutinos csapat, ezért bármelyiküket nagyon nehéz legyőzni, meg kell érni erre.” Carlos Ortega edző is e szellemben mondta, hogy a következő szezonban megváltozott kerettel, nagyobb variációs lehetőséggel és még több munkával ismét megcélozzák a négybe kerülést, és ha sikerül, akkor azon belül az előrelépést is.

Így legalább a nevető harmadik státusza elérhetővé válik. Bár egyet aludva a történtekre és a kölni két napra, azért egy részben elismerő, részben biztató mosoly e negyedik helyért is kijár.