
Talant Dujshebaevvel a kispadon vágott neki a magyar férfikézilabda-válogatott a 2016-os Európa-bajnokság selejtezőcsoportjának. Ő a magyar válogatott történetének első külföldi szakvezetője.
2014. november 08., 15:282014. november 08., 15:28
A szovjet, majd orosz válogatott, később spanyol színeket képviselő, minden idők egyik legjobb kézilabdázójának számító kirgiz származású sportember – aki a lengyel Kielce irányítása mellett vállalta el a munkát – csapata két győzelemmel kezdett. A sérült Nagy Lászlót és a korábbi csapatkapitányt, Harsányi Gergőt nélkülöző magyar válogatott hazai pályán előbb nagy nehézségek árán Portugáliát (31-30), majd néhány nappal később idegenben Ukrajnát győzte le (33-20). A négyes csoportban még Oroszország szerepel, a kvartettből négy válogatott jut ki a 2016-os Európa-bajnokságra.
A franciaországi világbajnokság, azaz 2017 végéig kinevezett Dujshebaevtől azonban elsősorban a riói olimpiára való kijutást várják el. „A tárgyalások során olyan szakembert ismertünk meg Dujshebaev személyében, akinek hozzáállása, elképzelései garantálják, hogy minden erejével a magyar válogatott sikeréért fog dolgozni. Szerződése eredménykövetelményeket is tartalmaz, a csapatnak ki kell jutnia a 2016-os Eb-re, jogot kell szereznie az olimpiai kvalifikációs tornán való részvételre és ki kell jutnia a 2017-es vb-re” – fogalmazott Vetési Iván, a magyar szövetség elnöke.
A villódzó vezér
Talant Dujshebaev az akkor a Szovjetunió tagállamakként ismert Kirgizisztán fővárosában, Biskekben (akkor Frunze) született 1968-ban. Első edzéséről rossz emlékei maradtak, mert utána „fájt mindene”. Mégis hamar megbarátkozott a játékkal, és kivételes tehetsége révén korán kitűnt. Briliáns, egyedi technikai képzettsége mellett alkatilag is alkalmasnak bizonyult a vezérszerepre: 1989-ben aranyéremig vezette a szovjet junior válogatottat. A szakértők már ekkor hangsúlyozták: Talant kivételes talentum. Cikázó, villámléptű mozgása elképesztő dinamikát kölcsönzött csapatának, lövéseit hihetetlen változatosság jellemezte.
Játéktudásának és szorgalmának köszönhetően fiatal kora ellenére meghívták a felnőtt válogatottba is, így 1992-ben az olimpiai bajnok csapat tagja lehetett és az ötkarikás játékok gólkirálya, továbbá az álomcsapatba is beválasztották. Egy évvel később az orosz válogatott húzóembereként lett világbajnok Stockholmban, ekkor azonban már a spanyolországi Teka Santander játékosaként. Pályafutása egyik legszebb korszakát élte, első két esztendejében egyaránt bajnok lett, 1994-ben pedig begyűjtötte a BEK-trófeát is. Abban az évben az IHF az év legjobb kézilabdázójává választotta, két évvel később, immár spanyol állampolgárként is kiérdemelte ezt a címet. Később a svéd Magnus Wislander mögött második lett az Évszázad játékosa választáson.
1995-ös honosítása után kulcsszerepet játszott abban, hogy a spanyol kézilabda válogatott szinten is előretört. Az ibériaiak az ő irányításával előbb Eb-ezüstöt nyertek, amit olimpiai bronz követett Atlantában, majd négy évvel később újabb ötkarikás 3. hely következett.
1997-ben nagy meglepetésre a németországi Nettelstedt csapatába igazolt. Nagyra törő tervekkel érkezett az 1997–98-as szezonban a Mocsai Lajos által irányított német kiscsapathoz, ám hiába írt alá ötéves szerződést, a következő szezon már egy másik Bundesliga-csapatban, a Mindenben találta. Mégsem bizonyult sikeresnek ez a periódus, talán ezért is szerződött vissza Spanyolországba, a formálódó új klasszis csapathoz, a Ciudad Realhoz. Dujshebaev az együttes esze volt, vezetésével a csapat mind a bajnokságban, mind pedig nemzetközi szinten kiváló eredményeket ért el. Nem sokkal később pedig már a csapat edzőjeként láthattuk viszont: szakemberként mindjárt a csúcsra ért, hiszen a Barcelonával szemben elveszített döntőt követően 2006-ban a Portland ellenében Ciudad Realhoz került a BL-trófea. Edzői kvalitásaihoz kétség sem férhet: 2005 és 2013 között három BL-serleg, négy spanyol bajnoki cím, négy Király-kupa-elsőség. Mindezt egy olyan, házon belüli riválissal szemben, mint a Barcelona.
Összeférhetetlen természet, mérhetetlen ambíció
A Ciudad Real 2009-es gazdasági csődjét követően Dujshebaev a lengyel Targi Kielcéhez került. A nagy várakozás, a bizonyítási kényszer azonban nem tett jót a közös munkának, a kirgiz heves vérmérséklete a vártnál több feszültséget szült. Eredményeket Lengyelországban is felmutatott, hiszen csapatával lengyel kupát és bajnokságot nyert, sőt, a BL Final Fourjába is bekerült. A játékosokkal, bírókkal való veszekedései, nagy port kavaró megnyilvánulásai korábban is ismertek voltak, a lengyeleknél azonban mindez csak fokozódott. Megtörtént, hogy a bírók elleni tiltakozásul lehívta csapatát a pályáról. A Rhein-Neckar Löwen trénerét, a jelenlegi dán kapitány Gudmundur Gudmundssont gyomron vágta, nem sokkal később pedig a spanyol kapitánnyal, a Wisla Plockot is irányító Manolo Cadenasszal került összetűzésbe, amiért ugyancsak súlyosan büntették.
Talant Dujshebaev nem az első szakember, aki klubcsapatnál és válogatottnál párhuzamosan dolgozik. Magyar szövetségi kapitányként azonban nem fog csökkenni kihívásainak száma, ezt mérhetetlen ambíciója szinte garantálja. „Megtiszteltetés, hogy ekkora kézis nagyhatalmat képviselhetek a jövőben. Bízom benne, hogy a segítőimmel javítani tudunk a jelenlegi helyzeten, és tovább tudunk lépni. Nagyon nehéz lesz kijutni az olimpiára, de amíg a minimális esélyünk megvan, mindent beleadunk” – jelentette ki bemutatkozásakor Dujshebaev.
Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.
Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.
Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.
Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.
A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.
A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.
Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.
szóljon hozzá!