Hirdetés

Stadionmustra a vb-rajt előtt

Somogyi Botond

2014. június 07., 11:122014. június 07., 11:12

Nem ez az első futball-világbajnokságom, higgyék el, minden rendben lesz, a brazilok teljes mértékben készek lebonyolítani a tornát – jelentette ki néhány hónappal ezelőtt Sepp Blatter FIFA-elnök. Az aggodalmakat az okozta, hogy hiába rendezett 1950-ben vb-t, valamint négy Copa Americát (1919, 1922, 1949 és 1989), a brazil futball-infrastruktúrát felkészületlenül érte a világbajnokság, a stadionok állapota és minősége messze elmaradt az európai vagy észak-amerikai szabványoktól. Így aztán mind a 12 városban vadonatúj arénát húztak fel, vagy teljesen átépítették a létesítményt. A munkaritmus pedig tipikusan „latinamerikás” volt, már a 2013-as Konföderációs Kupára is csak az utolsó pillanatban készült el a stadionok egy része, pedig akkor csak hat helyen zajlottak a küzdelmek. Jérôme Valcke, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) főtitkára legutóbbi kéthetes stadionkörútja sem zárult megnyugtató eredménnyel, a 12-ből három aréna esetében még mindig jelentős problémákkal szembesült. Natalban „versenyt futnak az idővel”, míg Porto Alegrében még „rengeteg a tennivaló”. A június 12-i nyitó mérkőzés helyszínén, a Săo Pauló-i Corinthians Arénában a legnagyobb gondot az okozza, hogy vélhetően nem tudnak teljes kapacitással tesztelni a vb előtt, márpedig ez FIFA-elvárás. A 12 helyszínből kilenc a tengerparton, vagy annak közelében fekszik, de az ország belsejében fekvő Manaus és Cuiabá bekerülésével két időzónában is lesznek mérkőzések: az eltolódás Romániához képest esetükben 6, illetve 5 óra.

A világbajnokság helyszínei

Recife, Arena Pernambuco

A 2010 és 2013 között épült, 46154 nézőt befogadó stadion a Recife metropolisz övezetéhez tartozó Săo Lourenço da Mata területén található. A stadiont a vb-re építették, bár a tavalyi Konföderációs Kupán néhány mérkőzésének is otthont adott. Öt összecsapást rendeznek itt: négy csoportmeccset és egy nyolcaddöntőt.

Brazíliaváros, Nemzeti Stadion

Az 1974-ben épült eredeti stadiont 2010-ben teljesen lebontották, és vadonatúj, 71 ezrest építettek a helyére. A csoportmeccsek mellett az egyik negyeddöntőt, valamint a harmadik helyért zajló párharcot is itt rendezik. A stadion a 2016-os olimpia labdarúgótornáján is szerepet kap majd.

Cuiabá, Arena Pantanal

Mato Grosso tartomány fővárosának régi stadionját, a Verdăót 2010-ben elbontották, helyét átveszi a 42500 férőhelyesre tervezett létesítmény. A szervezők kimondottan figyeltek a környezettudatos megvalósításra, a stadion négy sarkában például zöld részt (fás területet) alakítottak ki. Négy csoportmeccset játszanak a létesítményben.

Belo Horizonte, Estádio Governador Magalhăes Pinto

Az 1965-ben felépített stadiont a köznyelv csak Mineirăo néven ismeri, jelenleg 64 ezer férőhelyes, de 1997-ben még több mint 134 ezren nézték a Cruzeiro és a Villa Nova közötti mérkőzést. Hat mérkőzést játszanak a Mineiraóban, köztük egy nyolcaddöntőt, illetve az egyik elődöntőt.

Curitiba, Estádio Joaquim Américo Guimarăes (Arena de Baixada)

Brazília legmodernebb stadionjaként épült 1999-ben, de a vb-re kibővítették, így a meccseket 43 ezren láthatják majd. Az átalakított arénában csak négy csoportmérkőzésre kerül sor.

Fortaleza, Estádio Castelao

Az 1973-ban felhúzott stadiont 2002 és 2012 között újították fel, 67 ezer férőhelyes, beceneve a „Boa Vista Óriása”, talán azért is, mert 1980-ban a hazaiak és az uruguayiak mérkőzését 118 ezren követték figyelemmel a helyszínről. A Castelăo az egyik első brazíliai stadion, amely elkészült a tornára. Az aréna hat mérkőzésen látja vendégül a világbajnokság csapatait, a csoportmeccseken kívül egy nyolcad-, illetve egy negyeddöntőt is rendeznek itt.

Manaus, Arena da Amazônia (képünkön)

Itt is a régi stadion, a Vivaldăo helyére épült az új aréna, amelyben 46 ezren szurkolhatnak a világbajnoki találkozókon. Az új stadiont eredetileg 2013-ra fejezték volna be, de csak idén március 9-én avatták fel. A FIFA több ízben is elmarasztalta a szervezőket a hatalmas csúszás miatt.

Natal, Arena das Dunas

Szintén a világbajnokságra épített stadion 43 ezres befogadóképességgel, elődjét, az 1972-ben felhúzott Machadaót lerombolták. A tornát követően tízezer ülést eltávolítanak. A stadion neve a környék közismert természeti jelenségére, a homokdűnére utal, a szerkezet hullámalakja pedig szintén erre emlékezteti az odalátogatókat. A Dunasban négy csoportmeccset rendeznek meg.

Porto Alegre, Estádio José Pinheiro Borda (Beira-Rio)

Dél-Brazília legnagyobb arénája 1969-ben készült el, 2013-ban újították fel, a vb-n 51 ezer néző láthatja majd a mérkőzéseket. A stadion festői környezetben áll, évtizedek óta szolgál az Internacional otthonául. A világbajnokságon négy csoportmeccsen kívül egy nyolcaddöntőnek is otthont ad.

Salvador, Itaipava Arena Fonte Nova

A hangzatos nevű Complexo Esportivo Cultural Professor Octávio Mangabeira területén fekvő stadiont 2010-ben kezdték építeni, tavaly készült el, befogadóképessége a vb-mérkőzéseken 53 ezer, egyébként 50 ezer néző. A létesítmény érdekessége, hogy egyik végét a tervezők „nyitva hagyták”, így a stadion szomszédságában lévő édesvízi tó remek látványt nyújt a szurkolók számára. Az arénában hat mérkőzést rendeznek, köztük egy nyolcaddöntőt, valamint egy negyeddöntő összecsapást is.

Săo Paulo, Arena Corinthians

A 2011-ben elkezdett arénának az előzetes tervek szerint 2013 végére kellett volna elkészülnie, ám munkabaleset miatt – a leszakadó tetőszerkezet két személy halálát okozta – az építkezések elnyúltak. A 48 ezer férőhelyes stadiont a világbajnokság idejére további 20 ezer ülőhellyel egészítik ki, itt játsszák majd a Brazília–Horvátország nyitó találkozót, ezenkívül három másik csoportmeccsnek, egy nyolcaddöntőnek, illetve az egyik elődöntőnek lesz a helyszíne.

Rio de Janeiro, Maracaná-stadion

Az 1950-ben átadott, sokáig a világ legtöbb nézőt befogadni képes stadionját az elmúlt 13 évben háromszor is felújították, ma 79 ezer férőhelyes. Nemcsak a vb egyik kiemelt helyszíne, a döntő otthona lesz, hanem a 2016-os olimpiai egyik központi létesítménye is.

 


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés