Hirdetés

Nemzetek Ligája: magyar és román optimizmus

Bíztató magyar győzelem Törökországban, de a halálcsoportból nehéz lesz kievickélni •  Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Bíztató magyar győzelem Törökországban, de a halálcsoportból nehéz lesz kievickélni

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Európai színtéren labdarúgásban az elmúlt néhány nap a Nemzetek Ligájáról szólt. Az új sorozat immár a második kiírásához érkezett.

Somogyi Botond

2020. szeptember 09., 16:242020. szeptember 09., 16:24

2020. szeptember 11., 07:212020. szeptember 11., 07:21

Ahogy idén nyáron a Bajnokok Ligájában történt – amikor még nem fejezték be a régit és már az új idény kezdődött –, itt is megkezdték a csoportküzdelmeket, miközben a régi szezon rájátszására csak október elején kerül sor. Csupán emlékeztetőül: a koronavírus-járvány miatt tavasszal elhalasztott Nemzetek Ligája-rájátszásait először augusztusra, majd szeptemberre, végül októberre halasztották. Ezeken mind a magyar, mind a román válogatott kiharcolhatná a 2020-ról 2021-re halasztott Európa-bajnokságon való részvételt. A románok Izlandon, a magyarok Bulgáriában lépnek majd pályára, a két győztes pedig a budapesti Puskás Ferenc Stadionban egymás ellen mérkőzik meg egy helyért Euro 2020-ra.

Magyarok a halálcsoportban

Az elmúlt napokban lejátszott mérkőzések tehát már az új kiírás első összecsapásai voltak. A magyarok a már korábban megejtett sorsolásnak köszönhetően szériájuk legnehezebb csoportjába kerültek, hiszen minden egyes kalapból a legveszélyesebb ellenfelet kapták: orosz, szerb, török. Ehhez képest pénteken

Hirdetés

a törökországi Sivasban rendezett mérkőzésen Marco Rossi csapata igencsak meglepetést okozott, hiszen kiváló játékkal képesek volt a nála sokkal jobban jegyzett félholdasokat két vállra fektetnie:

több elpuskázott helyzet után a 19 éves Szoboszlai remekbe szabott 30 méteres szabadrúgásgóljának köszönhetően 1–0-ra nyert. És ahogy az lenni szokott, a csapat egymás után kétszer már nem tudta megismételni a bravúrt, hiszen vasárnap este a szintén jobb játékerőt képviselő oroszoktól 3–2-es vereséget szenvedett. Az eredmény azonban csalóka, hiszen az eredményjelző tábla a 60. percben már 0–3-át mutatott, a játék képe alapján pedig akár nagyobb arányú muszka győzelem is elképzelhető volt. Sallai Rolandék azonban nem estek össze, és valószínűleg egy kis orosz ellazulásnak is köszönhetően szépítettek, az utolsó tíz percben pedig akár az egyenlítést is megszerezhették volna.

Tartalékos csapatok

A Kommerszant orosz napilap szerint „a végén az orosz védelem talán túlságosan is megnyugodott, elnézett egy gyors indítást, majd a csereként beállt Nikolics betörését is az ötös előterébe, de az orosz futballra jellemző óvatos, pragmatikus hozzáállás segített a hajrában kivédekezni a magyar támadásokat, annak ellenére is, hogy a kényelmes előnyből szorítónak ható, egyetlen gól maradt.” Kissé optimistábban fogalmazott a Russia Today nevű lap:

Idézet
a magyar válogatott a második félidőben jelentős erőket megmozgatva csaknem ledolgozta tetemes hátrányát. Három gól a szerbek ellen, újabb három Magyarországon, ez kifejezetten biztató a jövőre nézve”.

Ráadásul az orosz válogatott a Nemzetek Ligáját nem is kezeli oly kitüntetett figyelemmel, hiszen ők nem ebből a kiírásból, hanem a hagyományos ágon szeretnének kijutni a világversenyekre. Talán ezért is hiányzott két legnagyobb sztárjuk: Cserisev és Golovin, a Valencia és a Monaco középpályása. Igaz, a magyar válogatottról is el lehet mondani, hogy részben tartalékosan állt fel, hiszen Marco Rossi keretéből a mérkőzések előtti napokban nyolc játékos maradt ki sérülés vagy koronavírus-megbetegedés miatt.

A szakemberek szerint a két tétmérkőzés után elmondható: a részben megfiatalított válogatott a négy félidőből háromban megfelelően teljesített, jó úton halad, körvonalazódik egy stratégia, egy bővebb keret, játékkoncepció. Ezek mind szükségesek ahhoz, hogy az október 8-i szófiai mérkőzésre a válogatott készen álljon, ezt követően pedig – győzelem esetén – a Puskás Ferenc Stadionban sorra kerülő mindent eldöntő csatára is. Nagyjából így értékelt a magyar válogatott olasz szakvezetője is, hiszen arra a kérdésre, hogy a két találkozó után hogyan látja az esélyeket a Bulgária elleni Eb-pótselejtezőn, így válaszolt: szerintem megvan az okunk arra, hogy optimisták legyünk.

Optimisták lehetnek a románok is, hiszen szombat este hazai pályán ugyan csak 1–1-es döntetlent tudtak kiharcolni az észak-írek ellen

úgy, hogy az ellenfél az első félidő végétől piroslap miatt emberhátrányban játszott, ám az ausztriai idegenbeli mérkőzés már úgy sikerült, ahogy megálmodták (egyetlen negatívum a CFR-es Ciprian Deac súlyosnak tűnő sérülése volt). Mirel Rădoi együttese korán vezetést szerzett, s bár az ellenfél hamar egyenlített és sok támadást vezetett, a félidőt a felek pontosztozkodással zárták. A második játékrészben már a vendégek voltak eredményesebbek, a 3–2-es idegenbeli győzelem pedig azt jelenti, hogy a kvartettet 4 ponttal Románia vezeti. Ehhez nyilván az is szükséges volt, hogy a többi mérkőzésen Tătărușanu és társai számára szerencsésen alakuljanak az eredmények. A csoportban való részleges körbeverés pedig épp ezt jelentette.

A klagenfurti meccset követően különben az osztrákok igencsak mérgesek voltak. Egyrészt a bíróra, másrészt sajt magukra, hiszen szerintük az összecsapás nagy részében sokkal jobban játszottak. Nem is értik, hogyan kaptak három gólt. Ezt részben a magyarok is elmondhatták volna az orosz meccs után, hiszen a statisztika alapján az összes mutatóban a magyarok voltak jobbak, csupán a táblázat legfelső sorában, az eredménynél volt fordított az állás.

Az édesapa árnyékában

Visszatérve az osztrák–román párharcra: a romániai sportsajtó természetesen jubilál az ausztriai győzelem miatt. De mégsem megy el szó nélkül néhány apróság felett. Ilyen például az, hogy Rădoi, aki a nagyválogatottal első győzelmét aratta a kispadon, öt helyen is cserélt az észak-ír meccshez képest. A legfájóbb pedig az volt, hogy nemcsak a kezdőben, de még a cserék között sem kapott helyett Ianis Hagi. A Viitorul egykori játékosát ugyanis folyamatosan a kezdő tizenegybe várják, holott köztudott, hogy messze nincsenek olyan kvalitásai, mint egykor édesapjának. Ennek ellenére állandóan sztárolják, és elvárják tőle, hogy ugyanolyan szinten játsszon, mint Gică Hagi. Erre pedig a fiatal Ianis képtelen. Sem olasz, sem belga, sem pedig a mostani skót csapatában nem tudja azt nyújtani, amit elvárnának tőle. Az pedig, hogy édesapja a közelmúltban Aranylabda-várományosnak kiáltotta ki, valószínűleg csak még inkább nyomasztja és teljesítményében visszaveti.

Mindent összevetve

Románia valóban optimistán várhatja az Izland elleni Eb-kvalifikációs pótselejtezőt, ám az intő jel lehet, hogy a Nemzetek Ligája idei szezonjában az északi csapat csupán a hosszabbításban kapott gól miatt szenvedett vereséget Angliától.

Igaz, második mérkőzésén már egy 5–1-es vereségbe szaladt bele Belgiumban.

Tengerszint közelében

Természetesen a magyar szakembereknek nem kell annyira előre szaladniuk, hogy az izlandi vagy a román csapatra összpontosítsanak, hiszen Gulácsi Péteréknek először Szófiában akad dolguk: a bolgárokat kellene legyőzniük, akik a papírforma alapján jelenleg gyengébbek a magyaroknál. Ez persze nem jelenti azt, hogy egy balkáni csapat ellen túlzott önbizalommal kell pályára lépni.

„Az elmúlt évek rossz eredményei után a bolgár szurkolók elvárásai a csapattal szemben a tengerszint közelében vannak, ehhez képest valóban láthattunk némi előrelépést az írek és a walesiek elleni játékban. Ugyan csak egy pontot szereztünk, de úgy érzem, négyet érdemeltünk volna a látottak alapján” – értékelt Teodor Boriszov bolgár sportújságíró, miután a bolgár csapat Wales ellen a hosszabbításban kapott ki 1–0-ra, az írekkel pedig 1–1-es döntetlent játszott.

További eredmények a Nemzetek Ligájából:

A-LIGA

1. CSOPORT
Szeptember 4.
Olaszország–Bosznia-Hercegovina 1–1 (Sensi 67., ill. Dzeko 57.)
Hollandia–Lengyelország 1–0 (Bergwijn 61.)
Szeptember 7.
Bosznia-Hercegovina–Lengyelország 1–2 (Hajradinovic 24. – 11-esből, ill. Glik 45., Grosicki 67.)
Hollandia–Olaszország 0–1 (Barella 45+1.)

2. CSOPORT
Szeptember 5.
Izland–Anglia 0–1 (Sterling 91. – 11-esből)
Dánia–Belgium 0–2 (Denayer 9., Mertens 77.)
Szeptember 8.
Dánia–Anglia 0–0
Belgium–Izland 5–1 (Witsel 13., Batshuayi 17., 69., Mertens 50., Doku 79., ill. Fridjónsson 10.)

3. CSOPORT
Szeptember 5.
Svédország–Franciaország 0–1 (Mbappé (41.)
Portugália–Horvátország 4–1 (Joao Cancelo 41., Jota 58., Joao Félix 70., André Silva 90+4., ill. Petkovic 90+1.)
Szeptember 8.
Svédország–Portugália 0–2 (C. Ronaldo 45+1., 72.)
Franciaország–Horvátország 4–2 (Griezmann 43., Livakovic 45+1. – öngól, Upamecano 65., Giroud 77. – 11-esből, ill. Lovren 16., Brekalo 55.)

4. CSOPORT
Szeptember 3.
Ukrajna–Svájc 2–1 (Jarmolenko 14., Zincsenko 68., ill. Seferovic 41.)
Németország–Spanyolország 1–1 (Werner 51., ill. Gaya 90+6.)
Szeptember 6.
Spanyolország–Ukrajna 4–0 (S. Ramos 3., 29. – az elsőt 11-esből, Fati 32., F. Torres 84.)
Svájc–Németország 1–1 (Widmer 58., ill. Gündogan 14.)

B-LIGA

1. CSOPORT
Szeptember 4.
Románia–Észak-Írország 1–1 (Puscas 25., ill. Whyte 86.)
Norvégia–Ausztria 1–2 (Haaland 66., ill. Gregoritsch 35., Sabitzer 54. – 11-esből)
Szeptember 7.
Észak-Írország–Norvégia 1–5 (P. McNair 6., ill. Elyounoussi 2., Haaland 7., 58., Sorloth 19., 47.)
Ausztria–Románia 2–3 (Baumgartner 17., Onisiwo 81., ill. Alibec 3., Grigore 51., Maxim 70.)

2. CSOPORT
Szeptember 4.
Skócia–Izrael 1–1 (Christie 45. – 11-esből, ill. Zahavi 73.)
Szlovákia–Csehország 1–3 (Schranz 88., ill. Coufal 48., Dockal 53. – 11-esből, Krmencík 86.)
Szeptember 7.
Izrael–Szlovákia 1–1 (Elmkies 91., ill. Duris 14.)
Csehország–Skócia 1–2 (Pesek 12., ill. Dykes 27., Christie 52. – 11-esből)

3. CSOPORT
Szeptember 3.
Törökország–Magyarország 0–1 (Szoboszlai 80.)
Oroszország–Szerbia 3–1 (Dzjuba 48., 81. – az elsőt 11-esből, Karavajev 69., ill. A. Mitrovics 78.)
Szeptember 6.
Magyarország–Oroszország 2–3 (Sallai R. 62., Nikolics 70., ill. An. Mirancsuk 15., Ozdojev 34., Fernandes 46.)
Szerbia–Törökország 0–0

4. CSOPORT
Szeptember 3.
Bulgária–Írország 1–1 (Kraev 56., ill. Duffy 90+3.)
Finnország–Wales 0–1 (Moore 80.)
Szeptember 6.
Wales–Bulgária 1–0 (N. Williams 90+4.)
Írország–Finnország 0–1 (F. Jensen 64.)

C-LIGA

1. CSOPORT
Szeptember 5.
Azerbajdzsán–Luxemburg 1–2 (Sheydaev 43., ill. Krivotsyuk 48. – öngól, Rodrigues 72. – 11-esből)
Ciprus–Montenegró 0–2 (Jovetics 60., 73.)
Szeptember 8.
Luxemburg–Montenegró 0–1 (Becsiraj 90+3. – 11-esből)
Ciprus–Azerbajdzsán 0–1 (Medvedev 29.)

2. CSOPORT
Szeptember 5.
Észak-Macedónia–Örményország 2–1 (Alioszki 5. – 11-esből, Nesztorovszki 38. – 11-esből, ill. Barszegjan 90+5. – 11-esből)
Észtország–Grúzia 0–1 (Kacsarava 32.)
Szeptember 8.
Örményország–Észtország 2–0 (Karapetjan 43., Angulo  65.)
Grúzia–Észak-Macedónia 1–1 (Okriasvili 13. – 11-esből, ill. Sz. Risztovszki 33.)–Grúzia

3. CSOPORT
Szeptember 3.
Moldova–Koszovó 1–1 (Nicolaescu 20. ill. Kololli 71.)
Szlovénia–Görögország 0–0
Szeptember 6.
Szlovénia–Moldova 1–0 (Bohar 28.)
Koszovó–Görögország 1–2 (V. Berisha 83., ill. Limniosz 2., Sziovasz 51.)

4. CSOPORT
Szeptember 4.
Litvánia–Kazahsztán 0–2 (Zajnutgyinov 3., Kuat 86.)
Fehéroroszország–Albánia 0–2 (Cikalleshi 23., Bare 79.)
Szeptember 7.
Kazahsztán–Fehéroroszország 1–2 (Ajimbetov 62., ill. Bordacsev  52., Liszakovics 86.)
Albánia–Litvánia 0–1 (Kazlauskas 50.)–Litvánia

D-LIGA

1. CSOPORT
Szeptember 3.
Lettország–Andorra 0–0
Feröer–Málta 3–2 (K. Olsen 25., A. Olsen 87., B. Olsen 90., ill. Degabriele 37., Agius 73.)
Szeptember 6.
Andorra–Feröer 0–1 (K. Olsen 31.)
Málta–Lettország 1–1 (Nwoko 15., ill. Guillaumier 25. – öngól)

2. CSOPORT
Szeptember 5.
Gibraltár–San Marino 1–0 (Torilla 42.)
Szeptember 8.
San Marino–Liechtenstein 0–2 (Hasler 3., Frick 14.)


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés