Hirdetés

Nedves magyar álmok

Somogyi Botond

2014. július 10., 21:502014. július 10., 21:50

Magyar ezüst, szerb arany. Ez nem a hét végén kezdődő budapesti vízilabda Európa-bajnokság végkimeneteléről szóló jóslat, hanem a három hete befejeződött Világliga döntőjének eredménye. A magyar válogatott Kemény Dénes szövetségi kapitányságának utolsó éveiben a Világliga küzdelmeit kihagyta, Benedek Tibor azonban tavalyi „hatalomátvételét” követően azonnal benevezte Varga Déneséket a sorozatba. A 2013-as Világligát még Szerbia nyerte Magyarország és Montenegró előtt, a vb-n viszont már a Benedek-csapat diadalmaskodott. Hogy a három hete Dubaiban rendezett Világliga-tornán hasonló eredmény született, akár jó előjel is lehet a budapesti Eb előtt. Ezt támasztja alá az is, hogy a magyar válogatott az Eb előtti utolsó tornán is sikeresen szerepelt: a Németország-kupa elnevezésű versenyt hibátlan teljesítménnyel zárta az amerikai, a német és a montenegrói csapat előtt.

Benedek Tibor játékosain nagy a nyomás, hiszen egyrészt vb-címvédők, másrészt hazai pályán játszanak. Ugyanakkor az 1999-es firenzei Eb óta nem nyert aranyat a magyar válogatott. Ezzel együtt az összesített, 1926–2012 közötti éremtáblázaton a magyarok 12 arannyal, 5 ezüsttel és 5 bronzzal messze az első helyen állnak a szerbek (5-9-5), oroszok (5-3-3) és olaszok (3-2-5) előtt.

A budapesti Európa-bajnokságon 12 ország válogatottja vesz részt, a csapatokat két hatos csoportba sorsolták. A csoportmérkőzések után az első helyezettek közvetlenül az elődöntőbe kerülnek. A második és harmadik helyezettek egy mérkőzést játszanak az elődöntőbe jutásért. A magyarok a nehezebbik csoportba kerültek, a francia és a német csapat mellett az olimpiai bajnok horvátokkal és a címvédő szerbekkel is meg kell küzdeniük. Ez azonban akár előnyt is jelenthet, hiszen továbbjutás esetén a másik csoportból verhetőbb ellenfelet kaphatnak.

A másik csoportba került az új edzővel felálló román válogatott, amely akár a továbbjutásra is eséllyel pályázhat. Dejan Sztanojevics csapata elsősorban a grúz és az orosz válogatott ellen szeretne jó eredményt elérni, mert ez biztosíthatja számukra a vb-n való részvétel jogát. A görögök legyőzése már nagy eredmény lenne számukra, a csoport első két helyéért ugyanis nagy valószínűséggel a montenegrói és az olasz csapat fog küzdeni. Sztanojevics nehéz helyzetben vette át a válogatott irányítását, hiszen a románokat az olimpiára kijuttató Kovács István távozása után Vlad Hagiu lett a szövetségi kapitány, akivel a román csapat a tavalyi vb-t nyeretlenül, az utolsó helyen zárta.

A férfiak mellett a nők is vízbe szállnak. Merész András Eb-bronzérmes, olimpiai negyedik helyezett csapata az utóbbi évekhez képest megfiatalodott, ám így is az esélyesek közé sorolják őket. A lányok könnyebb csoportba kerültek: az ellenfelek a görögök, a hollandok és az angolok lesznek. A másik ágon az orosz, a spanyol, a francia és a címvédő olasz együttes mérkőzik az elődöntőbe jutásért. A lebonyolítási rendszer hasonló a férfiakéhoz: a csoportelsők az elődöntőbe jutnak, a második és harmadik helyezettek még egy mérkőzést vívnak egymással.

A Magyar Vízilabda-szövetség elnöke, Kemény Dénes kudarcnak tartaná, ha a két magyar válogatott nem jutna legalább az első négy közé – sokkal inkább azt várja, hogy mindkét együttes éremért, a legfényesebbért játsszon. A magyar közszolgálati televízió és az RTV közvetítésében mi is megláthatjuk.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés