Hirdetés

Liga 1: télen kezdődő tavaszi forduló

Havas leláltók, hideg idő, de forró hangulat a CFR kapuja előtt. A
kolozsváriak 3-1 arányban nyertek a Clinceni ellen •  Fotó: Somogyi Botond

Havas leláltók, hideg idő, de forró hangulat a CFR kapuja előtt. A kolozsváriak 3-1 arányban nyertek a Clinceni ellen

Fotó: Somogyi Botond

Hétközi fordulóval kezdődött meg a román labdarúgóliga, amelynek két utolsó mérkőzésére ma este és délután kerül sor. A játékoskeretekben egyelőre nem sok változás történt, de az átigazolási szezonnak még nincs vége.

Somogyi Botond

2021. január 15., 18:452021. január 15., 18:45

A román labdarúgóligában történelmi eseménynek lehettünk tanúi ezen a héten: január első felében hétközi fordulóval kezdődött meg a „tavaszi” forduló. Sőt, ha beleszámítjuk azt, hogy a múlt év ősszel a 12. fordulóból elmaradt mérkőzést január 10-én játszották le (Viitorul–Hermannstadt), kijelenthető: soha ilyen korán mérkőzést nem játszottak le Romániában az elmúlt 75 évben. Ami természetes is, hiszen a téli időjárás miatt a tavaszi forduló – ahogy a nevében is szerepel – hosszú éveken keresztül valóban tavasszal, március elején kezdődött.

A sűrű program miatt az elmúlt években már volt arra példa, hogy a csapatok február első felében kezdték meg a rajtot, de január eleji kezdésre még senki nem emlékszik.

Hirdetés

A Liga 1 néhány klubjának vezetője – látva az igen téliesre fordult, hideg időjárást – máris tiltakozni kezdett, és kérte, hogy a mérkőzéseket halasszák el. Ami nem csoda, mert a talaj fagyott (ezért sérülésveszélyes), a havat nem mindig sikerül időben eltakarítani, a hideg idő pedig különben is negatívan befolyásolja a játékosok teljesítményét, és mindenkinek az egészségére hatással van. Az illetékesek egyelőre nem léptek, de félő, hogy minden marad a tervek szerint, hiszen a koronavírus-járvány miatt az új bajnokság későn kezdődött, a pontvadászatban idén az elmúlt idényhez képest két csapattal több vesz részt, az alapszakasz-rájátszás típusú rendszer miatt ezért még több mérkőzést kell lejátszani, a tavalyi évről idénre halasztott labdarúgó Európa-bajnokság miatt pedig minden országban hamarabb kell bajnokot hirdetni.

A csapatoknak különben a rövid idő alatt jóformán még felkészülni sem volt idejük, hiszen az utolsó mérkőzést karácsony előtt nem sokkal, december 22-én játszották, az ünnepek után pedig máris az első mérkőzésre kellett koncentrálniuk. Máskor a rendelkezésre álló legalább egy-másfél hónapos téli időszak alatt a csapatok edzőtáborba vonultak, ugyanakkor frissítettek a játékosállományon. Erre most nem igazán volt lehetőség. A bukaresti FCSB a rövid felkészülési idő ellenére mégis Törökországban készült néhány napot. Amiért gond is lett, hiszen

a vonatkozó törvények értelmében a napokban hazaérkező klub tagjainak karanténba kellett volna vonulniuk. Ám ahogy az lenni szokott, a bukaresti együttes talált egy kiskaput

– az egészségügyi szerveknek bemutattak egy olyan papírt, amely szerint ők nemzetközi mérkőzést játszottak Törökországban –, ezért ma lejátszhatja az Astra elleni hazai mérkőzését.

Ami az eddigi átigazolásokat illeti: szinte egyetlen csapat sem fektetett hangsúlyt új szerzeményekre. A bajnokság első felében tanyázó csapatoknál nem volt mozgás, a táblázat második felében levő klubok sem igazoltak nagy számban játékosokat. Egyedül az Aradnál volt nagy jövés-menés: haton érkeztek, heten távoztak a csapattól. S ha már a távozásokról esett szó: úgy tűnik, a nagy csinnadrattával ősszel bejelentett spanyol befektető, Pablo Cortacero mégsem tudja megmenteni a Dinamót. A fővárosi alakulattól ezért az ünnepek után több meghatározó játékos távozott, s az anyagi gondok miatt továbbiak igyekeznek elhagyni a süllyedő hajót. Mindezek ellenére a Dinamo legutóbb mégis nyert idegenben a Hermannstadt ellen, ahonnan a spanyol Ruben Alves vezetőedzőt máris menesztették. S egyes források szerint Annamaria Prodan játékosügynök is – aki a szebeni klub egyik támogatója volt – készülőben van.

A Sepsi OSK-nál sem voltak nagy változások.

A háromszéki alakulat viszont kezdésként – a koronavírus miatt megbetegedett edzőjét is nélkülözve – a bajnoki címre esélyes Craiova ellen játszott értékes döntetlent,

hét végén pedig hazai pályán készül az erdélyi derbire a CFR ellen.

A kolozsváriak is fukarkodtak a játékosvásárlással – igaz, az átigazolási időszaknak még nincs vége –, holott több szakember is felhívta a figyelmet, hogy a keret az utóbbi időben „megvékonyodott”, ugyanakkor több idős játékos is van, aki a háromnaponta sorra kerülő mérkőzéseket aligha fogja bírni erővel. A fellegváriak első meccsén mindez egyelőre nem látszott, a tegnap esti összecsapáson a bajnokság meglepetéscsapatát, a Clinceni-t, könnyeden győzték le.

A többi mérkőzésen többnyire a papírforma érvényesült, egyedül a sereghajtó Argesnek a Botosani elleni győzelme jelent meglepetést.

A forduló derbijét különben ma este játszák Bukarestben: az FCSB az egyre jobb formában levő Astrát fogadja.

A giurgiui alakulatot Eugen Neagoe – aki a közelmúltban még a Sepsi OSK-t juttatta a felsőházi rájátszásba – újból a legjobbak közé szeretné vezetni. Az Astra ugyanis tavaly ősszel még a sereghajtók közé tartozott, edzőváltást követően viszont egyre jobb formába lendült, a 12. helyig tornázta fel magát, és ha így folytatja, még akár arra is lehetősége adódik, hogy bekerüljön a felsőházba, ehhez azonban ma is pontra, pontokra lesz szüksége a táblázatot vezető FCSB ellen.

 


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés