Hirdetés

Ki hozza le a Csillagot az égről?

Az orosz, ukrán, svájci és horvát bajnokság után a hétvégén megkezdődik a román labdarúgó pontvadászat is. A június elején rendezett kupadöntő óta a román futball minden rákfenéje a felszínre került, klubokat zártak ki és vettek vissza az első osztályba. A legnagyobb kérdés: képes lesz-e valaki megállítani a Steauát?

Somogyi Botond

2013. július 21., 15:012013. július 21., 15:01

Magyarzászló-égetésért zárt kapus mérkőzés a Rapidnak, aztán mégsem. Kizárják a Kolozsvári „U”-t, aztán visszaveszik. Felszámolják a Craiovát, aztán engedik, hogy a másodosztályban újraalakuljon. Az új idény 15 vagy 17 csapatból fog állni, végül mégis 18-an állnak rajthoz. Ilyen és ehhez hasonló összevisszaságok, szabálysértések jellemezték az elmúlt hetek-hónapok romániai futballéletét. A legmeghökkentőbb azonban mégiscsak a Román Labdarúgó-szövetségnek az a döntése, amely kimondta: a másodosztályba véglegesen (!) száműzött Rapid mégis indulhat a Liga 1-ben, ha egy osztályozó mérkőzésen legyőzi a licenccel ugyan rendelkező, de a tavalyi szezonban kiesett Concordia Chiajnát. A múlt hét végén lejátszott mérkőzésen a Rapid győzött, ám a vesztesek már a mérkőzés előtt a svájci sportdöntőbírósághoz (TAS) fordultak, mert igazságtalannak tartják a döntést.

 Menekülő tulajdonosok

A bajnokság különben azért indul újra 18 csapattal, mert néhány héttel ezelőtt a versenytanács úgy foglalt állást, hogy sérült azon tévéadók joga, amelyek három évvel ezelőtt több mint 100 millió eurót fizettek a Profi Labdarúgó Ligának (LPF) a közvetítési jogokért. Az akkor kötött szerződés értelmében ugyanis az adók fordulónként 9 mérkőzést közvetítenek. Ha a bajnokság nem 18 csapatos, a tévéadók kevesebb mérkőzést közvetíthetnek, így kevesebb reklámbevételük is származik. A büntetés – a szóban forgó összeg 10 százaléka – több millió euróra rúgott volna, így az illetékesek elálltak csökkentési szándékuktól.

A sorozatos szabálysértések mellett az elmúlt hetekben-hónapokban a romániai futballéletben annyi minden történt, mint az elmúlt tíz évben talán összesen: a Rapid, a Kolozsvári „U” valamint az Oþelul Galati elleni csődeljárás mellett bejelentette visszavonulását a Vaslui tulajdonosa, Adrian Porumboiu. Betegségre való hivatkozással visszavonult az „U” korábbi, a Petrolul Ploieºti jelenlegi fő támogatója, Florian Walter is. Eladta részvényeit a legzsugoribbnak ismert román klubtulajdonos, George Copos, aki több mint húsz éven át volt a Rapid tulajdonosa, és már többször próbálkozott a részvények eladásával, de a tárgyalások mindig megakadtak. Rossz nyelvek szerint még mindig érdemes várni egy kicsit, nehogy az utolsó utáni pillanatban mégis kiderüljön: Copos marad. Az új tulajdonosok, a szabadkőműves Nicolae Cristescu és Adrian Zamfir, különben még nem értesítették a LPF-t a váltásról, így nem kizárt, hogy a Rapid tulajdonosi papírjain még mindig a Copos neve szerepel. Az érdekességek sorát gyarapítja a korábban visszaminősített temesvári csapat felkerülése az első osztályba, valamint hogy Bukarest és Kolozsvár után Brassónak is két csapata lesz a Liga 1-ben.

 Többfrontos harcok

A küszöbön álló bajnokság igazi nagy kérdése azonban, hogy ki fogja megállítani a Steauát, ki hozza le a földre a Csillagot? A katonacsapat tavaly szárnyalt mind a bajnokságban, mind pedig a nemzetközi kupákban, bebizonyítva: mindkét fronton helyt lehet állni. Igaz, egyre többen emlegetnek sportszerűtlenséget, arra hivatkozva, hogy a játékosok tiltott szerek használata révén voltak annyira frissek. A Steaua ugyanis elsősorban kiváló erőnlétének köszönhette eredményeit. Azt pedig a klubnál sem tagadják, hogy a játékosoknak adott „speciális” táplálékkiegészítők több mint százezer euróba kerültek. Nemrég jelentették be: a véralapú doppingellenőrzéseket idén világszerte a futballistákra is kiterjesztik.

A katonacsapatot nehéz lesz megszorítani, annak ellenére, hogy tulajdonosa három évig nem fogja zavarni a vizeket. A klub számlái egy-két eladott játékosból újra jól állnak, Laurenþiu Reghecamp edző maradt a csapatnál, hasonlóan a tavaly csodákat művelő német erőnléti edző, Thomas Neubert is. Az együttes ugyan akadozott a felkészülési mérkőzéseken, ám a múlt héten lejátszott Szuperkupa-döntőn mutatott játékkal ismét bizonyította: a Sevillának eladott tavalyi gólkirály, Raul Rusescu nélkül is képes eredményes maradni.

A katonacsapat egyik fő vetélytársa a Petrolul lehet, amelynek kerete a tavaly a 22 gólig jutó Jeremy Bokila „szökésével” meggyengült. Sőt, az is elképzelhető, hogy a nyári átigazolási szezonban – amely még másfél hónapot tart – a prahovai együttesnek a válogatott Gicu Grozavtól is meg kell majd válnia (aBolognával hozták hírbe). Florian Walter kiválása nyomán a csapat likviditási gondjai is megnőnek, hiszen kérdés, hogy milyen mértékben támogatja a város a csapatot. A támadó, kreatív játékra viszont aligha lehet majd panasz, Cosmin Contra edző személye erre garanciának tűnik.

Kolozsvári feltámadás?

A 2008-as évtől kezdődően a páros évek a CFR bajnoki címét hozták, 2014-ben pedig újra bajnokot avatnak. A fellegvári együttes azonban a korábbi páros évekhez képest eddig kevésbé tudott olyan keretet kialakítani, amely egyértelmű bajnoki esélyessé avatta volna. Az elmúlt hetekben 18 játékostól vált meg a klub, köztük olyan alapemberektől, mint Gabriel Mureºan, Vasile Maftei vagy Ivo Pinto. A11-szeres magyar válogatott Vass Ádámot is lapátra tette a belga Standard Liége-től egy évre szerződtetett új edző, Mircea Rednic. A szakembernek a megmaradt anyaggal valamint olyan játékosokkal kell új játékrendszert kidolgoznia, akiket a klub a csökkentett költségvetés – a kolozsvári EnergoBit tavaly óta lengyel érdekeltségű cég lett, és már nem támogatja a csapatot – nyomán többnyire kölcsönbe kapott, vagy ingyen szerzett meg. A gazdasági nehézségek és a szűkebb keret ellenére a Fellegváron a bajnoki cím elérését tűzték ki célul.

Jelentős játékerőt képvisel az idén – története során először – az Európa Liga selejtezőjében induló Pandurii Tg. Jiu is. A zsilvásári alakulat ugyancsak nehézségekkel küzd: a klubot az egyik részvényes feljelentette a pénzügyi hivatalnál, amelynek munkatársai rendőrök kíséretében szálltak ki a csapat székhelyére. Az ok: a klub állítólag 18,8 millió lejjel tartozik a CE Oltenia cégnek. „Az együttes anyagi helyzete stabil – cáfolta a híreket Marin Condescu elnök –, a következő szezonban pedig szeretnénk az első ötbe kerülni.”

Az első helyek egyikére pályázik az Astra is, bár tulajdonosa, Románia egyik leggazdagabb embere, Ioan Niculae szűken bánt a pénzzel: a giurgiui csapat kerete gyengült, eddig többen távoztak a klubtól, de csak egy játékos érkezett. Az előbbi három csapat esetében azonban az is kérdés, hogy – a nemzetközi kupákban való továbbjutás esetén – mennyire bírják majd a kettős terhelést.

Alapos átalakítás előtt áll viszont a másik két bukaresti együttes. Ionuþ Negoiþã tulajdonos a Dinamo csapatát új alapokra próbálja helyezni: fiatal, többnyire ismeretlen és alacsonyan fizetett játékosokkal, de tapasztalt edzővel, Gheorghe Mulþescuval próbál szerencsét. A csődeljárás alatt álló Rapid poraiból próbál feltámadni, a játékoskeret kicserélődött, az újjal pedig Marian Radának legfeljebb a tisztes helytállás lehet a célja. Feltéve, ha a TAS úgy dönt, hogy maradhat a Liga1-ben.

Sötét ló szerepét tölti be a Vaslui, amely Adrian Porumboiu távozása nyomán tőkeerős támogatótól esett el. A volt tulajdonos azonban visszalépése után kijelentette: a klub pénzügyi helyzete stabil, így a következőkben is számolni kell majd a moldovai csapattal. A négy (vagy ki tudja hány?) kiesőt a másodosztályból felkerülő együttesek (Sãgeata Nãvodari, ACS Poli, Brassói Corona, CS Botoºani) valamint a Viitorul Constanþa és a Ceahlãul Piatra Neamþ között kell keresni, a többi középcsapat (Brassói FC, U, Szászmedgyesi Gaz Metan, Oþelul Galaþi) valószínűleg nem kerül a kiesés határára.

A 2013-2014-es szezon hivatalosan a Temesvári ACS Poli–Dinamo mérkőzéssel kezdődik pénteken 20.45-kor (Antena 1, Dolce Sport). Ha a nemzetközi kupákban szereplő csapatok sok pontot szereznek, Románia pedig két helyet javít, és bekerül Európa legjobb 16 országa közé, két év múlva lehetőség lesz arra, hogy a román bajnok újra a Bajnokok Ligája főtábláján szerepeljen. Addig a 2014-2015-ös idényben a román bajnok BL-selejtezőt vív, három csapat pedig az EL-selejtezőkben szerepel.

 


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés