
Spanyolországi edzésen vettek részt az elmúlt hetekben a CFR játékosai
Fotó: Facebook/Fotbal Club CFR 1907
Talán soha nem volt ilyen rövid a román labdarúgó-bajnokság téli szünete. Decemberben, karácsony előtt pár nappal még játszottak a csapatok, hét végén, január 31-én már elkezdődik a nagyüzem.
2020. január 29., 19:532020. január 29., 19:53
2020. január 29., 19:542020. január 29., 19:54
Míg néhány évvel ezelőtt Mikulás körül, azaz december 5–6-án fejeződött be az ősz i idény és márciusig téli álmát aludta a pontvadászat, addig ebben az idényben mindössze egy bő hónap szabadság állt a játékosok rendelkezésére. Azaz még annyi sem, mert az ünnepe után január elejétől több csapat is vagy Törökországba, vagy pedig Spanyolországba ment edzőtáborba. A rövid szünet egyrészt annak köszönhető, hogy a megváltozott lebonyolítási rendszer miatt a Liga 1-ben több mérkőzést kell lejátszaniuk a csapatoknak, másrészt a közelgő Európa-bajnokság (valamint Nemzetek Ligája) miatt a bajnokságot sokkal hamarabb kell befejezni.
Bár a sorrend természetesen a hátralevő 16 összecsapás során alakul ki, a mérkőzés rendkívül fontos, hiszen győzelmével a bukaresti csapat beérné a kolozsváriakat és erős morállal indulna neki a tavaszi idénynek. CFR-siker esetén a fellegváriak jeleznék, hogy továbbra sem mondtak le az első hely megtartásáról, és ugyanakkor maguk mögött tartanák legfőbb riválisukat.
Az elmúlt két szezon bajnokcsapatánál nem történtek eget rengető változások. A két legfontosabb igazolás tulajdonképpen régi: Dan Petrescu edző két évvel meghosszabbította szerződését, a tavalyi gólkirály Țucudean pedig négyhónapos kimaradás után tért vissza a csapathoz. A vasutasoktól távozott Culio mellett Andrei Mureșan és Mailat (ingyen a városi rivális U-hoz), Horj a Clinceni-hez, Vâtcának felbontották a szerződését, Peteleu Magyarországra igazolt, Pașcanut a Voluntari-hoz, Ispast pedig a Resicához adták kölcsön. A csapathoz csatlakozott az Aranyos Tordától a 20 éves Paleoca, 150 ezer euróért a Dinamótól érkezett a 21 éves jobbhátvéd Denis Ciobotariu, valamint az Anderlechttől Alex Chipciu, akit a belga sztárcsapathoz éppen az FCSB adott el. Mindez úgy vált lehetségessé, hogy bár a csapatot a román szövetség (FRF) pénzügyi problémák miatt megbüntette (nem igazolhatott volna játékost nyárig), a klubnak a svájci sportdöntőbíróságon az FRF-fel szemben igazat adtak.
A CFR tehát nagyvonalakban maradt a régi, csupán Culiót lesz nehéz majd pótolni, és megtalálni Chipciunak a helyét. A 30 éves román válogatott ugyanis elsősorban azért fogadta el a kolozsváriak ajánlatát, hogy több játéklehetőséghez jusson, és próbáljon visszakerülni a Mirel Rădoi edzette nemzeti együttesbe.
Kisebb nagytakarítást végeztek a háromszéki csapatnál is
Fotó: Pinti Attila
Erre a legnagyobb esélye az utóbbi években örök második FCSB-nek van, amelynek kerete a korábbi évekkel ellentétben az idei szünetben mintha kevesebbet változott volna. Egyelőre távozott Chorbadzhiyski, Tsoumou, Hora, Moutinho és Gikiewicz (állítólag Manea és Adi Popa is kegyvesztetté vált), érkezett Olaru a Medgyestől, Miron a Botoșani-tól, valamint a 17 éves csatár Tănasă a Jászvásártól. Ha a klub tulajdonosa, Gigi Becali meg tudja állni, hogy ne szóljon bele az edző munkájába, akkor a több együttesnek nehéz less felvenni a versenyt a bukarestiekkel. Ám az elmúlt évek bizonyították, hogy ez nem is olyan egyszerű. Az első megingásnál ugyanis – legyen az vereség, döntetlen vagy gyengébb játék – Becali azonnal közbeavatkozik. A csapat teljesítménye pedig hosszabb időre visszaesik.
Kérdés, hogy két nagy sztárjuk, Alibec és Budescu, akik hangulatemberek és inkább kedvtelésből játszanak, mikor „dobják be a törölközőt”. És nyilván az is, hogy a hónapok óta fizetetlen játékosok mikor kapják meg visszamenőleg is járandóságaikat. Amennyiben mindez rendeződik, komoly ellenféllé válhat az Astra is.
Mindig kettős arcát mutatja a Viitorul. A tengerparti csapat néha nem talál legyőzőre és sorozatban nyeri a meccseit, máskor alig lehet a Hagi által dajkált fiatalokra ismerni. A csapat különben egyelőre igencsak meggyengült, hiszen távozott Eric és Cojocaru (a Voluntari-hoz), Calcan (az Úpesthez), Lyes Houri (a Mol Vidihez) és felbontották a Steliano Filip szerződését is, hogy csak a fontosabbak említsük. Az együttes valószínűleg sok bosszúságot okoz majd a későbbiekben, de valószínű, hogy a bajnoki címért folyó harcba nem fog beleszólni.
Mint ahogy a Craiova sem, ahonnan a télen távozott Victor Pițurcă edző. Az oltyán csapatnak a nagy fogása a Dinamótól vásárolt Dan Nistor, aki ősszel bombaformában játszott a bukaresti csapatnál, de még így sem tudta megakadályozni, hogy a fővárosi együttes jelentősen felkapaszkodjon a táblázaton. Az első hat csapat közül csupán itt történ edzőváltás, és ha az új szakembert, Corneliu Papurát nézzük, akkor nyugodtan kijelenthetjük: a Craiova idén sem lesz bajnok.
Maradt a kispadon a Gaz Metan sikerkovácsa, Edi Iordănescu is. Így a klub vele próbálja meg kivívni a felsőházba való bekerülést. Ez rendkívül nehéz lesz, hiszen a mutatott játék és a táblázatban elfoglalt helyezések alapján a hatodik helyre több csapat is pályázik még. Az alapszakaszól hátramaradt hat mérkőzés során pedig még sokat változhatnak a helyezések. Elméletileg a Botoșani-nak, a Sepsinek, de még a Dinamónak is lenne esélye. Igaz, a sok viszály, az anyagi gondok, a vezetőségben tapasztalt széthúzások inkább azt vetítik előre, hogy a román főváros másik emblematikus csapata inkább a kiesés elkerüléséért fog harcolni, semmint a legjobb hatba kerülésért.
A kispadon továbbra is a tavaly év végén megtörtént edzőcsere alkalmával kinevezett Leo Grozavu ül majd, aki néhány mérkőzésen több pontot szerzett, mint László Csaba szinte egy fél szezon alatt. Ám nagy kérdés, hogy a sok botosani-i szállal rendelkező háromszéki klubvezetőség által irányított együttes meddig lesz képes a szentgyörgyiek által a tavaly megszokott és most már elvárt jó eredményeket szállítani.
Az alsóház utolsó helyein tanyázó együttesekre ezúttal kár lenne sok időt pazarolni, hiszen a következő fordulókban sok minden változhat, s egyelőre nehéz megjósolni, hogy a téli átszervezések és igazolások, edzőcserék után mely csapatok lesznek azok, akik élet-halál harcot fognak vívni a kiesés elkerüléséért.
Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.
Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.
Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.
Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.
A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.
A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.
Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.
szóljon hozzá!