Hirdetés

Görbiczék Európa trónján: BL-győztes a Győr

A világ egyik legjobb csapatát, a norvég Larvikot egyetlen idény alatt négy alkalommal is legyőző Győri ETO hét, korábban elvesztett kupadöntő után Európa trónjára ült: először nyerte meg a kontinens legrangosabb női kézilabdakupáját, a Bajnokok Ligáját.

Somogyi Botond

2013. május 17., 13:102013. május 17., 13:10

Ez valami fantasztikus érzés! Kétszer nem sikerült nyerni a Bajnokok Ligája döntőjében, de most igen. Nagyon nehezen találom a szavakat. Az Oltchim ellen szerencsénk is volt, de megérdemeltük, és nem utolsósorban a szurkolóknak is köszönhetjük azt a sikert. A döntő egy fokkal könnyebb volt, de nagyon sokat tettünk érte. Ambros Martínnak nagy szerepe volt a sikerben, most is az általa hangsúlyozott védekezés és visszarendeződés volt a legfontosabb. Nehéz a kupa, de nem fogjuk elengedni! – mondta a Larvik elleni győztes mérkőzés végén Görbicz Anita utalva arra is, hogy a következő idényben is szeretnék elhódítani a serleget.

A Győri ETO valóban szenzációs idényen van túl: hazai porondon mindent tarolt, de nemzetközi szinten is maradandót alkotott, több rekordot is felállítva nyerte a BL-t. A csapat 16 mérkőzéséből 15-öt nyert (csak hazai pályán az Oltchim ellen vesztett pontokat), kapott gólátlaga meccsenként a legalacsonyabb, mindössze 21,5. Ráadásul a szezon legjobb fiatal játékosa a BL-ben Kovacsics Anikó lett.

A siker nem véletlen, az ETO Európa egyik legnagyobb költségvetésű csapata volt ebben az idényben, a szurkolók pedig (akiket ugyancsak a kontinens legjobbjainak választottak) egy emberként sorakoztak fel Görbiczék mögött. A végső sikerért való elszántságot különben a kolozsvári sportszeretők is megtapasztalhatták tavaly ősszel az U Jolidon elleni BL-összecsapáson. Akkor az Erdélyi Napló által szervezett közönségtalálkozón mindenki kedvére beszélgethetett a győri lányokkal.

 Norvég segítség

A magyar csapat pontveszteség nélkül zárta az őszi csoportküzdelmeket, hasonlóan a tavaszi középdöntő mérkőzéseit is, beleértve a Larvik elleni győzelmeket is. Akkor a norvégok edzője, Ole Gustav Gjekstad kijelentette: a két csapat a döntőben újra találkozik. Nem tévedett. Azt viszont maga sem gondolta, hogy az Európa-, világ- és olimpiai aranyérmes norvég lányokkal megtűzdelt csapata – amely 2011-ben már megnyerte a sorozatot – a döntőben újra kettős vereséget szenved. A magyar sikerhez azonban norvég segítség is kellett: a larviki 24-21-es magyar győzelem után a Veszprém Arénában lejátszott visszavágón két világklasszis teljesítményt nyújtó játékost láthattunk: a beálló Heidi Lökét (képünkön a kupával) és a kapus Katrine Lunde-Haraldsent. (Érdekesség, hogy Lunde korábban kétszer is a csúcsra ért a Viborggal, míg Löke 2011-ben épp a Larvikkal nyert BL-t.)

„Fantasztikus, leírhatatlan érzés. Újból bebizonyítottuk, hogy jobbak vagyunk a Larviknál. Valamennyi poszton erősebb játékosokkal rendelkezünk, és a padról is minőségi cserék tudnak beállni, ha valaki fáradna. Olyan pillanatokat éltünk át, amelyről csak álmodni mertünk korábban Norvégiában. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy ilyen szurkolók előtt játszhatunk, ők teszik felejthetetlenné a győri életünket” – mondta a döntő után Lunde. „Amikor a Larvikkal nyertem, azt tekintettem a legnagyobb dolognak, de most már ez a legemlékezetesebb sikerem” – tette hozzá Löke.

 A legjobb igazolás

A győriek amúgy hét nemzetközi kupadöntőjük után először nyertek trófeát, az elmúlt években kétszer is alulmaradtak a BL-döntőkben. A siker egyik kovácsa egyértelműen Ambros Martín, aki a szezon elején szerződött a csapathoz. A spanyol edző nemcsak technikai-taktikai felkészültségével nyűgözte le a klubban dolgozókat, hanem mentalitásváltást is hozott a lányok körébe. Nyerni akarását, profizmusát jellemzi, hogy a veszprémi mérkőzés utolsó percében 21-21-es döntetlennél – amikor Amorimék már ünnepelni készültek – időt kért, és vehemensen kérte a játékosokat, dobjanak gólt. „I want to win this game, too! (Ezt a mérkőzést is meg akarom nyerni!)” – nyomatékosította. Ami sikerült is, így az ibériai szakember Talant Dusebaev után a második, aki játékosként és edzőként is BL-t nyert.

 Galaktikus tévénézők

A kézilabdaszezon végére érve egyelőre csak találgatásokba lehet bocsátkozni a jövő évi igazolásokról. Az már biztos, hogy a szélső Jovanka Radicsevics Győrből Szkopjéba távozik, ahol csapattárs lesz az ugyancsak a makedón fővárost választó Andrea Lekiccsel. Érkezik viszont az Oltchim Rm. Vâlceától a világ egyik legjobb átlövője, a montenegrói Katarina Bulatovics. A román csapatot különben az anyagi nehézségek miatt a dán edző, Jakob Vestergaard mellett több játékos is otthagyta. A vezetők szerint a klub költségvetése több mint a felére fog csökkenni, így az együttes sem lesz már „galaktikus”, ahogy a román sajtó nevezte a vâlceai kirakatcsapatot. Cristina Neagu és társai jövőre valószínűleg már csak a tévéből követhetik a BL-elődöntőket.

 Bajnokok Ligája – „magyar számokban”

A magyar női kézilabdacsapatokhoz összesen immár 13 európai kupadiadal fűződik. A BL-ben és elődjében, a BEK-ben ezelőtt egy-egy alkalommal bizonyult a legjobbnak magyar együttes (a Vasas 1982-ben, a Dunaferr 1999-ben), az EHF-kupát és a KEK-et ötször nyerte meg magyar klub. A BL gólkirálynője 95 találattal a Ferencvárosban játszó Tomori Zsuzsa lett megelőzve a 90-ig jutó Katarina Bulatovicsot. A tavaly 133 góllal élen végző Görbicz Anita az idén negyedik lett.

 


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
Hirdetés
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
Hirdetés
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
2026. április 14., kedd

Húsz fokig melegszik a levegő, de újabb esős és hűvös idő közeleg

Miközben az éjszakák még jó ideig hűvösek maradnak, fagyra már nem kell számítani, a nappali csúcsértékek pedig elérik a 19–20 Celsius-fokot. Hétvégére azonban mérséklődik a nappali felmelegedés.

Húsz fokig melegszik a levegő, de újabb esős és hűvös idő közeleg
Hirdetés
Hirdetés