Fölösleges fellebbezések

Megfellebbezi a Magyar Labdarúgó-szövetség az európai szövetségnél (UEFA) a román–magyar Eb-selejtező ügyében hozott fegyelmi döntést. Azért fordul jogorvoslatért az illetékes bizottsághoz, mert megítélése szerint az eljárás során sérült az egyenlő elbírálás elve, az elkövetett cselekmények ismeretében ugyanis aránytalannak látszik a magyar, illetve a román szövetségre kiszabott elsőfokú büntetés.

Úgy tűnik, az elmúlt időszakban egyre többet fellebbezünk, tiltakozunk. Két évvel ezelőtt az izraeli–magyar barátságos mérkőzésen elhangzott néhány szurkolói rigmus miatt bűnhődött a magyar futball: a budapesti magyar–román labdarúgó világbajnoki selejtezőmérkőzést zárt kapuk mögött kellett lejátszani. A fellebbezés nem járt sikerrel. Tavaly a Bajnokok Ligájában a Veszprémet nyilvánvaló módon a bírók ejtették ki a Final Fourból – a Kiel ellenében. A Magyar Kézilabda-szövetség tiltakozást fogalmazott meg: videofelvételekkel bizonyította, hogy a bírók sorozatos hibás döntésekkel befolyásolták a mérkőzés eredményét. Hasonló történt idén a Ferencváros női kézilabdacsapatával: a német Lipcse ellen botrányos körülmények között véget érő BL-selejtező után a népligeti klub óvást nyújtott be, mert a zöld-fehérek szerint az utolsó lipcsei gólnál – amellyel a németek továbbjutottak – már azelőtt megszólalt a mérkőzés végét jelző duda, mielőtt a hazai játékos eldobta volna a labdát. Az óvás és a fellebbezés ezúttal is hasztalannak bizonyult. Igaz, mindkét esetben tudni kell: a pályán elért eredményen szinte semmilyen körülmények között nem változtatnak. És természetesen nem mindegy, hogy egy fegyelmi ügyben fellebbezünk, vagy egy lejátszott mérkőzés végeredményét kérdőjelezzük meg. Ám ettől függetlenül érezhetjük úgy, hogy sokszor nem vesznek rólunk tudomást, holott nem egyszer tények bizonyítják az igazunkat. Most pedig itt van az újabb fellebbezés. Ez esetben viszont nem a FIFA dönt, ahogy tavalyelőtt az izraeli-magyar mérkőzést követően, hanem az UEFA.

Az elmúlt néhány esztendőben Magyarország számos világversenyt rendezett. Sokszor épp a sportolók és nemzeti szövetségek – kajak-kenu, úszás – kérték, tegyék át a verseny már kijelölt helyszínét Magyarországra, mert ott minden körülmény adott: a szervezés kifogástalan, a lelátók telve. Küszöbön a női kézilabda-Eb, a női kosárlabda-Eb, vívó-Világkupa-sorozat, ifjúsági és felnőtt úszóvilágbajnokság. Ám amikor óvást nyújtunk be vagy fellebbezünk, mindennek az elismerésnek nyoma sincs. Gyenge lenne a sportdiplomáciánk? Nem vagyunk elég szimpatikusak? Valószínűleg nem erről van szó. Inkább arról, hogy a különböző döntései miatt egyre sűrűbben kritizált UEFA és FIFA nem hasonlítható össze a többi nemzetközi szövetséggel. No meg arról, hogy Magyarország már rég nem futballnagyhatalom.