
Szöglet a CFR kapujánál. A Kuopion Palloseura pontrúgásai nem voltak olyan veszélyesek, mint Deac beadásai
Fotó: Somogyi Botond
Soha nem gondoltam volna, hogy a kolozsvári CFR nemzetközi kupasorolás esetén valaha is egy kalapban lesz a nyolcvanas évek vége óta kedvenc csapatommá vált AC Milánnal. Márpedig ma délután ez történt. Merthogy a vasutasok csütörtök este immár másodszor kerültek be az Európa Liga csoportkörébe, ahol a mai sorsolást követően a régi ismerős AS Romával, berni Young Boys csapatával és a CSZKA Szófiával kerültek egy csoportba.
2020. október 02., 22:062020. október 02., 22:06
De nem szaladjunk előre ennyire. A fellegvári alakulat a bajnokság megnyerését követően részben nehéz helyzetbe került, hiszen több korábbi kulcsjátékosát is elvesztette. A keret kissé megvékonyodott és jelentősen gyengült is. Igaz ugyan, hogy a vezetőség igyekezett valamelyest pótolni a távozókat. De nem igazán sikerült, hiszen ha Debeljuh nem is tűnik rossz fogásnak, a szlovák Jakub Vojtus egyelőre nem sok vizet zavar, már legalábbis ami a pályán eltöltött időt és az ott mutatott játékot illeti. Részben hasonlít Jakuba Syllához, aki már második (vagy több?) éve koptatja a CFR lelátóit, de sok játéklehetőséget nem igazán kapott (valószínűleg nem véletlenül).
Ilyen körülmények között fogott újabb nemzetközi kalandba Dan Petrescu együttese – mint csütörtök este kiderült, ismét sikerrel. Pedig most sem volt igazán könnyű, igaz, a tavalyi brutális sorsolások idén elkerülték a fellegvári alakulatot. A máltai Floriana nyilván nem tűnt verhetetlen ellenfélnek, a Dinamo Zagreb viszont már nagy falatnak bizonyult, és a CFR kiesett a BL-selejtezőkből. Holott a sokkal jobb játékerőt képviselő horvátokkal szemben nem mutatott alárendelt szerepet. A svéd bajnokot, a Djurgardent már meggyőzőbb játékkal sikerült legyőznie idegenben, a finn pontvadászat első helyezettjét pedig még inkább. A csütörtök esti mérkőzés második félidejében azon gondolkodtam, hogyan lehetséges az, hogy ez a finn csapat ilyen gyenge játékkal eljutott az Európa Liga rájátszásába. A Kuopion Palloseuran különben a norvég Molde együttesével kezdett, az 5–0-s vereség az EL-t jelentette számukra, ahol 11-esekkel a Slovan Bratislavát, majd a litván Suduvát búcsúztatták.
Deac és társai magabiztosan nyertek 3–1-re, még akkor is, ha voltak olyan szakaszai is mérkőzésnek, amikor a kezdeményezést a skandinávok ragadták magukhoz.
Finn bedobás a partvonalról. A Fellegvári stadionban a skandinávok nemcsak a labdát, hanem a törölközőt is bedobták
Fotó: Somogyi Botond
„Nehéz mérkőzés volt, a pálya sem könnyítette meg a dolgunkat. A finneknél akadt néhány idegenlégiós, aki kiválóan játszott” – értékelt a meccs után elégedett Dan Petrescu, aki az ellenféltől a szélső Salét, valamint a védekező középpályást, Boatenget emelte ki. A román szakember amúgy azonnal utalt a keret sebezhetőségére, és egyértelmű utalást küldött a vezetőség irányába: szükség van még játékosokra. „Ha szeretnénk jövőre is BL-ben indulni, ahhoz meg kell nyernünk ismét a bajnokságot, ehhez pedig szükség volna két-három játékosra, egy középhátvédre és egy támadó középpályásra legalább”.
Hogy a CFR vezetősége mit gondol, azt nehezen lehet kitalálni. Tény, hogy
Ráadásul a bajnokságért járó pénz, valamint az EL-be való bejutásért járó összeg szükséges a korábban felhalmozott adósságok törlesztésére és természetesen az idei költségvetés biztosítására.
A ma délután megejtett sorsolás azonban meghozhatta volna a kedvet az igazoláshoz, hiszen míg tavaly Omraniék rendkívül nehéz csoportba kerültek (és várakozásokkal ellentétben nagy meglepetésre mégis továbbjutottak), addig most lényegesen könnyebb ellenfeleket kaptak. Még az örök pesszimista Dan Petrescu is optimistán nyilatkozott. „Tavaly álmomban sem gondoltam volna, hogy a csoportból tovább juthatunk. Azt szerettem volna, ha az egyik ellenfelet meg tudjuk egyszer verni. Nem hittem, hogy 12 ponttal második helyen végzünk. Most az Európa Liga A jelű négyesét nézve azt kell mondanom: kimondott szándékunk kell legyen a továbbjutás”. Hogy ez a célkitűzés mennyire fog sikerülni, nehezen jósolható meg, hiszen a CFR kerete a nemzetközi kupaporond legidősebb együttese: Camora és társai átlagéletkora 31 év. (Általában egy csapat átlagéletkora, ha eléri a 29 évet, már idősnek számít. Összehasonlításképpen: idén tavasszal a spanyol La Liga csapatainak átlagéletkora 25 és 28 év között mozgott, egyetlen kivételt az Eibar jelentett a maga 29,9 évével, amely a húsz csapatos bajnokságban jelenleg a 19. helyet foglalja el).
A nemzetközi mérkőzések sorát a vasutasok október 22-én kezdik meg. Hogy kivel, azt egyelőre nem lehet tudni, de az olaszok már próbálták elemezni „régi ismerősüket”, akitől 2008-ban az Olimpicón Culio emlékezetes góljaival 2–1-re kikaptak.
A Gazzetta dello sport Dan Petrecut „olaszként” emlegeti, hiszen a szélsőhátvéd 1991 és 1994 között a Foggia és a Genoa csapatát erősítette. „Vigyázni kell Omranira, aki 2016-tól játszik Kolozsváron és 34 gólt ért el. A francia játékos a Marseille-nél kezdte Dechamps idejében olyan játékosokkal, mint Valbuena, Gignac vagy Azpilicueta. A csapatban játszik a horvát Djokovic, a Cesena és a Modena volt középpályása, aki 15 Serie A meccset tud maga mögött, és oda kell figyelni a francia szélsőre, Michael Perreirára is” – írta ma az olasz sportlap. Így hát nem marad más hátra, mint hogy mi is figyeljünk oda a vasutas csapatra, s ha az UEFA a csoportkörben megengedi a nézőket, akkor akár a lelátókról is lehet majd biztatni a csapatot.
Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.
Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.
Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.
Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.
A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.
A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.
Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.
szóljon hozzá!