Hirdetés

Erről mesélni kell az unokáknak

A győri hölgyek sikere után a férfiaknál is magyar kupagyőzelem született: a Pick Szeged kézilabdacsapata megnyerte a négyes döntőt. A berlini Max Schmeling csarnokban rendezett hétvégi tornán a Tisza-parti együttes története első nemzetközi kupagyőzelmét aratta.

Somogyi Botond

2014. május 23., 22:422014. május 23., 22:42

Tudtam, hogy sokra hivatott és sokra képes a csapatom, amit a legjobbkor mutatott meg. Visszakaptam mindent, amit az edzéseken annyit gyakoroltunk. A védekezésünknek köszönhetjük a sikert. Ennél szebb születésnapi ajándékot elképzelni sem tudok! – nyilatkozta Juan Carlos Pastor, a szegediek trénere. A spanyol szakember, aki tavaly vette át a csapat irányítását, újból bebizonyította, hogy a spanyol szakemberek a kontinens legjobbjai közé tartoznak. Pastor különben nemcsak klubszinten ért el kiemelkedő teljesítményt: a spanyol válogatottal 2005-ben világbajnokságot nyert, 2006-ban Eb-ezüstöt, 2008-ban pedig olimpiai harmadik lett. A vasárnapi döntő napján éppen 46. születésnapját ünneplő szakemberrel a Pick Szeged története leghosszabb győzelmi sorozatát is elkönyvelhette. Az ünneplés során a Tisza-partiak szélsője, Vadkerti Attila örömmámorban úszva csak annyit mondott: ezt tényleg mesélni kell az unokáknak. Bár a négyes döntő előtt a szakemberek aFüchse Berlint tartották az elődöntő esélyesének, a Pick lehetőséget sem adott a hazaipályán játszó Rókáknak (Füchse): végig vezetve, magabiztosan nyerte az első párharcot. Hasonlóan jó játékkal lépett tovább a másik elődöntőben az olimpiai-, világ- és Európa-bajnok kapussal, Omeyerrel felálló francia Montpellier is a román HCM Constanţa ellen. A kisdöntőben a román csapat az 54. percig tartotta két-háromgólos előnyét. Akkor azonban elszakadt a fonal: egy román kiállítást követően a németek zsinórban négy gólt dobtak, átvették a vezetést, és már nem engedték ki a kezükből, 29-28-as győzelmükkel megszerezték a bronzérmet. A román csapat nehezen viselte a vereséget, a macedón edző, Zovko Szundovszki egyenesen az izraeli bírókra fogta a vereséget, „kriminálisnak” minősítve működésüket.

Ugyancsak 29-28-as eredményt hozott a döntő is, amelynek egyik kulcsfigurája a bravúrt bravúrra halmozó, a torna legjobb kapusának megválasztott Mikler Roland volt. A másik a hét gólig jutó székelyudvarhelyi Illyés Ferenc, aki ezúttal nemcsak védekezésben, hanem támadásban is kimagaslót alkotott. A kisdöntőhöz hasonlóan itt is jegyezhettünk döntő mozzanatot: ugyancsak az 54. percben egyenlő állásnál a Szeged kettős emberhátrányba került. Ám Illyés 10 méterről is bevágta a labdát, ettől a pillanattól fogva pedig a Pick már nem engedte ki a kezéből a győzelmet.

Sikerével a Pick Szeged negyedik magyar klubként az ötödik nemzetközi kupagyőzelmet aratta a férfi szakágban. A szegedieket megelőzően a Honvéd, a Veszprém és a Győr szerzett nemzetközi kupaporondon dicsőséget a magyar kézilabdának. A Honvéd 1982-ben az akkor még BEK néven futó legrangosabb kupasorozatot nyerte meg, majd a Győri Rába ETO következett, amely 1986-ban az IHF-kupában diadalmaskodott. A veszprémiek kétszer bizonyultak a KEK legjobb csapatának: előbb 1992-ben, majd 2008-ban. A bakonyiak idén is hasonló bravúrra készülnek, két hét múlva a Bajnokok Ligáját szeretnék megnyerni a kölni négyes döntőben. A magyar szurkolók pedig joggal reménykedhetnek: hátha meglesz a háromból három.

 


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés