2013. november 08., 21:212013. november 08., 21:21
E hét elején jelentette be a dán kerékpáros Michael Rasmussen, hogy csapata, a Rabobank valamennyi tagja doppingolt a 2007-es Tour de France-on. Az előző héten a kanadai Ryder Hesjedal, a Giro d’Italia 2012-es bajnoka ismerte be, hogy tíz évvel ezelőtt doppingolt. Mindazonáltal, talán soha nem derül ki a teljes igazság a kerékpárversenyeken tapasztalható doppingolások ügyében.
Több millió ember követi nyomon évről évre a francia körversenynek nevezett embertelen küzdelmet idővel, ellenféllel, dombokkal, hegyekkel, esővel, széllel. Miközben a tévénéző kényelmesen hátradől karosszékében, az utakon olykor szó szerint vérig menő küzdelem zajlik. A győztesnek kijáró dicsőség egyesek számára még életük kockáztatását is megéri. Minden idők legnagyobb sportátverésének nevezik Lance Armstrong hétszeres Tour de France győzelmét, a tavaly napvilágra került vizsgálati eredmények szerint az amerikai minden egyes győzelme a doppingszereknek volt köszönhető. Armstrongra hosszú ideig felnézett a világ, miután 1996-ban rákbetegséget diagnosztizáltak nála, alig egy évre rá pedig gyógyultnak nyilvánították. Sporteredményei, csodával határos gyógyulása emberek milliói szemében avatta példaképpé, gyerekeknek mutogatták a „nagy embert”.
Armstrong csillagászati magasságokban száguldott népszerűsége csúcsán. De nagyot esni csak magasról lehet. Az amerikai példaképnek akkora hatása volt a sportágra, hogy szinte már nem is akad olyan versenyző, aki az eredményesség érdekében ne fordult volna tiltott szerekhez.
A „bűnbánó” dán kerékpáros, Michael Rasmussen eredményeit is törölték. Ami nagyjából annyit jelent, hogy hiába felkészülés és áldozatos munka, hiába a győzelem, ez az ember mintha nem is létezett volna a sportág történetében. Túl nagy ár ez a pillanatnyi dicsőségért.
Nem beszélve arról, hogy ma már majd’ minden kerékpárosra gyanakvással néz a világ…
Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.
Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.
Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.
Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.
A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.
A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.
Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.
szóljon hozzá!