Hirdetés

Csigolyatörés Brazíliáért

Minden idők második legmagasabb, 52 762 fős átlagnézőszáma mellett rendezett 60 mérkőzést követően célegyenesbe fordultak a brazíliai labdarúgó-világbajnokság még talpon maradt résztvevői. Ballai Attila, a Magyar Nemzet lapszerkesztője, sportrovatvezetője segítségével készítettünk részleges mérleget.

Csinta Samu

2014. július 10., 21:212014. július 10., 21:21

2014. július 12., 12:102014. július 12., 12:10


– Minek tekintsük a bejelentést, miszerint elképzelhető, hogy a részleges csigolyatörést szenvedett brazil sztár, Neymar visszatér a döntő mérkőzésre: hírlapi kacsa, kommunikációs trükk, emberi felelőtlenség?

– Talán mindenből egy kicsi. Induljunk ki abból, hogy fel sem tudjuk fogni, mekkora tömeghisztéria uralkodik Brazíliában a futball-vb és Neymar kapcsán. Ebben a felfokozott hangulatban a csatárral kapcsolatos hír számomra nagyjából azt jelenti, hogy a brazilok igyekeznek minden eszközzel megüzenni: Thiago Silva eltiltása és Neymar sérülése ellenére sem veszíthetik el a reményt. Ezt a számunkra irracionális állapotot jól érzékelteti az is, hogy a brazil szövetség kérvényezte, hogy a FIFA függessze fel Silva két sárga lapért kirótt eltiltását, ami természetesen a szabályok semmibe vételét jelentené, ezért elképzelhetetlennek is tartom. Amúgy sok futballista és szakvezető realitásérzéke alakult át már hasonlóan kiélezett helyzetekben, emlékezzünk csak az ’54-es vb-re, amelynek döntőjében a sérült Puskást azt követően küldték pályára, hogy az előző két mérkőzésen világbajnokokat vert a magyar válogatott – Puskás nélkül.


– Neymar viszont nemcsak egy sportsérülés súlyosbodását kockáztatná, hanem további testi épségét...

– Ez kétségtelen, de egy sportoló számára másképpen működnek a dolgok. Nemrég olvastam egy felmérésben: világhírű német sportolók öt évet adnának az életükből egy olimpiai címért. De nemcsak ezért tudom elfogadni, hogy ebben a pillanatban egy brazil számára mindennél fontosabb, hogy hazai pályán rendezett világbajnokság döntőjében harcolhasson csapata győzelméért. Neymar pályára küldésének orvosi vagy szakvezetői felelőssége persze más kérdés, de azt hiszem, elsősorban arról szól a brazilok számára a történet, hogy a végsőkig kell éltetni a vb-győzelembe vetett hitet.

– Hasonlít a vb alakulása ahhoz, amit a rajt előtt megjósolt?

– Egy Hír Tv-ben elhangzott beszélgetéssel tudom dokumentálni, hogy Brazília–Argentína döntőt jósoltam. A brazilokat elsősorban házigazdai minőségük, az utánozhatatlan futballközeg és néhány kiemelkedő játékos okán tartottam favoritnak, bár összességében messze nem ez minden idők legjobb brazil válogatottja. Az argentinok mellett ugyancsak néhány klasszis szól, de legalább akkora mértékben az is, hogy ők alkotják a legeurópaibb típusú dél-amerikai válogatottat, amelyben a tehetség, a latinos játékszenvedély és a szervezettség elegyedik. No meg ott van Di Maria, aki méltatlanul szorult eddig Messi árnyékába, ezen a vb-n azonban több alkalommal is bebizonyította, hogy mérkőzések eldöntésére képes futballista.

– Az európai válogatottak szóba sem kerültek? Pedig a négy közé Németország és Hollandia is bejutott.

– Elsősorban azért nem tartottam valószínűnek európai válogatott győzelmét, mert korántsem véletlen, hogy eddig európai válogatott számára nem termett babér Dél-Amerikában. Minden tudományosság, akklimatizálódás mellett azért Dél-Amerika igencsak idegen közeg az európai ember számára a mérkőzések időpontjától elkezdve a naplemente órájáig vagy az étkezésig. Németország és Hollandia viszont Brazíliával és Argentínával együtt érvényesítette az elődöntőig a győzelem tudományát. Egy ilyen hosszú, egyhónapos eseményen ugyanis a véletlenek nem játszanak. A többi olyan sportághoz képest, amelyben a játékosok, úgymond az ügyesebbik végtagjukkal, a kezükkel irányítják a labdát, a futballban egy-egy mérkőzés erejéig győzhet a gyengébb, de hosszú távon nem. Ennek a törvényszerűségnek estek áldozatul a bravúros kiscsapatok is. Hiába futballozta le a mérkőzés nagy részében Nigéria Argentínát, Algéria pedig Németországot, hiába jutott a hosszabbítás utolsó perceiben a meccs legnagyobb helyzetéhez Urena, mégsem Costa Rica győzött, hanem Hollandia.

– Eddig mi tetszett a leginkább és mi a legkevésbé a világbajnokságon?

– A pozitív „leg” számomra egyértelműen Neuer, a német kapus. Eddig nemcsak a saját műfajában remekelt, hanem hihetetlenül jó ütemérzékű hátvédet is játszik. Legutóbb a kolumbiai Higuita járt ennyit a mezőnyben, de míg az ő megmozdulásaiban mindig volt kockázat, Neuer a pontosság és céltudatosság megtestesülése. Németország mindig akkor volt igazán jó, amikor kivételes kapusai voltak, legutóbb Kahn vitte a vállán a csapatot: Neuer most hasonló ígéretet hordoz. Elismerésre méltónak tartom azt is, ahogy az oldalbírók megítélték a lesállásokat – a játékvezetőkről már nem ilyen jó a véleményem. A túlsó véglet nem konkrét személyhez kötődik: elképesztően rossz lövéseket láthattunk ezen a világbajnokságon. Magyarázatom is van rá. A letámadást, a tolódást, az egyérintőzést lehet csapatban gyakorolni, a lövés azonban egyéni műfaj. Márpedig ma már nagyon ritkán fordul elő, hogy edzés után kint maradjanak a játékosok a pályán, ésakapura lövést gyakorolják. Ahogy tették ezt a régiek.

– Kaptunk Brazíliában választ a sokat emlegetett kérdésre: felnőtt Messi Maradona szintjére?

– Számomra egyértelművé vált, hogy Maradona marad a csúcs. Messi mindent jól csinál, nagy terhet vállal, és azt többnyire el is bírja, de ritkán művel meglepő dolgokat a pályán. Maradona maga volt a kiszámíthatatlanság, az életveszély a pályán. A játék, amit leginkább szeretünk a futballban.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés