Csigolyatörés Brazíliáért

– Minek tekintsük a bejelentést, miszerint elképzelhető, hogy a részleges csigolyatörést szenvedett brazil sztár, Neymar visszatér a döntő mérkőzésre: hírlapi kacsa, kommunikációs trükk, emberi felelőtlenség?

– Talán mindenből egy kicsi. Induljunk ki abból, hogy fel sem tudjuk fogni, mekkora tömeghisztéria uralkodik Brazíliában a futball-vb és Neymar kapcsán. Ebben a felfokozott hangulatban a csatárral kapcsolatos hír számomra nagyjából azt jelenti, hogy a brazilok igyekeznek minden eszközzel megüzenni: Thiago Silva eltiltása és Neymar sérülése ellenére sem veszíthetik el a reményt. Ezt a számunkra irracionális állapotot jól érzékelteti az is, hogy a brazil szövetség kérvényezte, hogy a FIFA függessze fel Silva két sárga lapért kirótt eltiltását, ami természetesen a szabályok semmibe vételét jelentené, ezért elképzelhetetlennek is tartom. Amúgy sok futballista és szakvezető realitásérzéke alakult át már hasonlóan kiélezett helyzetekben, emlékezzünk csak az ’54-es vb-re, amelynek döntőjében a sérült Puskást azt követően küldték pályára, hogy az előző két mérkőzésen világbajnokokat vert a magyar válogatott – Puskás nélkül.

– Neymar viszont nemcsak egy sportsérülés súlyosbodását kockáztatná, hanem további testi épségét...

– Ez kétségtelen, de egy sportoló számára másképpen működnek a dolgok. Nemrég olvastam egy felmérésben: világhírű német sportolók öt évet adnának az életükből egy olimpiai címért. De nemcsak ezért tudom elfogadni, hogy ebben a pillanatban egy brazil számára mindennél fontosabb, hogy hazai pályán rendezett világbajnokság döntőjében harcolhasson csapata győzelméért. Neymar pályára küldésének orvosi vagy szakvezetői felelőssége persze más kérdés, de azt hiszem, elsősorban arról szól a brazilok számára a történet, hogy a végsőkig kell éltetni a vb-győzelembe vetett hitet.

– Hasonlít a vb alakulása ahhoz, amit a rajt előtt megjósolt?

– Egy Hír Tv-ben elhangzott beszélgetéssel tudom dokumentálni, hogy Brazília–Argentína döntőt jósoltam. A brazilokat elsősorban házigazdai minőségük, az utánozhatatlan futballközeg és néhány kiemelkedő játékos okán tartottam favoritnak, bár összességében messze nem ez minden idők legjobb brazil válogatottja. Az argentinok mellett ugyancsak néhány klasszis szól, de legalább akkora mértékben az is, hogy ők alkotják a legeurópaibb típusú dél-amerikai válogatottat, amelyben a tehetség, a latinos játékszenvedély és a szervezettség elegyedik. No meg ott van Di Maria, aki méltatlanul szorult eddig Messi árnyékába, ezen a vb-n azonban több alkalommal is bebizonyította, hogy mérkőzések eldöntésére képes futballista.

– Az európai válogatottak szóba sem kerültek? Pedig a négy közé Németország és Hollandia is bejutott.

– Elsősorban azért nem tartottam valószínűnek európai válogatott győzelmét, mert korántsem véletlen, hogy eddig európai válogatott számára nem termett babér Dél-Amerikában. Minden tudományosság, akklimatizálódás mellett azért Dél-Amerika igencsak idegen közeg az európai ember számára a mérkőzések időpontjától elkezdve a naplemente órájáig vagy az étkezésig. Németország és Hollandia viszont Brazíliával és Argentínával együtt érvényesítette az elődöntőig a győzelem tudományát. Egy ilyen hosszú, egyhónapos eseményen ugyanis a véletlenek nem játszanak. A többi olyan sportághoz képest, amelyben a játékosok, úgymond az ügyesebbik végtagjukkal, a kezükkel irányítják a labdát, a futballban egy-egy mérkőzés erejéig győzhet a gyengébb, de hosszú távon nem. Ennek a törvényszerűségnek estek áldozatul a bravúros kiscsapatok is. Hiába futballozta le a mérkőzés nagy részében Nigéria Argentínát, Algéria pedig Németországot, hiába jutott a hosszabbítás utolsó perceiben a meccs legnagyobb helyzetéhez Urena, mégsem Costa Rica győzött, hanem Hollandia.

– Eddig mi tetszett a leginkább és mi a legkevésbé a világbajnokságon?

– A pozitív „leg” számomra egyértelműen Neuer, a német kapus. Eddig nemcsak a saját műfajában remekelt, hanem hihetetlenül jó ütemérzékű hátvédet is játszik. Legutóbb a kolumbiai Higuita járt ennyit a mezőnyben, de míg az ő megmozdulásaiban mindig volt kockázat, Neuer a pontosság és céltudatosság megtestesülése. Németország mindig akkor volt igazán jó, amikor kivételes kapusai voltak, legutóbb Kahn vitte a vállán a csapatot: Neuer most hasonló ígéretet hordoz. Elismerésre méltónak tartom azt is, ahogy az oldalbírók megítélték a lesállásokat – a játékvezetőkről már nem ilyen jó a véleményem. A túlsó véglet nem konkrét személyhez kötődik: elképesztően rossz lövéseket láthattunk ezen a világbajnokságon. Magyarázatom is van rá. A letámadást, a tolódást, az egyérintőzést lehet csapatban gyakorolni, a lövés azonban egyéni műfaj. Márpedig ma már nagyon ritkán fordul elő, hogy edzés után kint maradjanak a játékosok a pályán, ésakapura lövést gyakorolják. Ahogy tették ezt a régiek.

– Kaptunk Brazíliában választ a sokat emlegetett kérdésre: felnőtt Messi Maradona szintjére?

– Számomra egyértelművé vált, hogy Maradona marad a csúcs. Messi mindent jól csinál, nagy terhet vállal, és azt többnyire el is bírja, de ritkán művel meglepő dolgokat a pályán. Maradona maga volt a kiszámíthatatlanság, az életveszély a pályán. A játék, amit leginkább szeretünk a futballban.