
2014. november 01., 11:402014. november 01., 11:40
2014. november 01., 11:432014. november 01., 11:43
Köztes megoldást választott a Román Labdarúgó-szövetség: eredményeket felmutató, szerződés nélküli, és főleg olcsó szövetségi kapitányt szemelt ki Anghel Iordănescu (képünkön) személyében. Egyesek azonnal bírálták a döntést, mások viszont kimondottan örülnek 2016 végéig tartó kinevezésnek.
Victor Piţurcă távozása után a román lapok több szakembert is „kineveztek” az elmúlt hetekben a válogatott élére. Szóba került Bölöni László, Cosmin Olăroiu, Dan Petrescu és Cosmin Contra neve is, de mint kiderült, csupa találgatás volt az egész, hiszen Răzvan Burleanu, a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) elnöke állítólag nem is beszélt velük.
Az első, akivel felvette a kapcsolatot, a Steaua volt edzője, Laurenţiu Reghecamp volt, aki alig egy éve került szaúdi csapathoz mesés fizetésért, s mivel azóta csapatával az ázsiai Bajnokok Ligájának döntőjébe is bejutott, nem csoda, hogy visszautasította az ajánlatot. Ezt követte a Lucescu-hisztéria. Szinte valamennyi lap biztosra vette, hogy az ukrán háború távozásra sarkallja a szakembert, a forgatókönyv azonban nem jött be: a Sahtar Doneck tulajdonosa nem egyezett bele abba, hogy Lucescu párhuzamosan készítse fel a két csapatot. Talán azért is, mert annak idején Ahmetov az ukrán szövetség ajánlatát is visszautasította, végleg elengedni pedig egyáltalán nem akarta a kupák és bajnoki címek sorozatát szállító szakembert. Răzvan Burleanu ezért aztán Dorinel Munteanu felé vette az irányt, ám vele sem járt szerencsével. „A német” (Neamţu’) jelenleg Azerbajdzsánban dolgozik, a Gabala mestereként állítólag jó munkát végez, és szeretné kitölteni a 2015 nyaráig szóló szerződését.
A FRF elnöke az idő szorításában nem vállalta fel, hogy további, ugyancsak élő szerződéssel rendelkező, több millió eurós fizetésekért dolgozó román szakembereket próbáljon meggyőzni. Az utóbbi tábor szerint azért jó, hogy Anghel Iordănescura esett a választás, mert a szövetségi kapitány irányításával jutott ki a román nemzeti együttes a legtöbb világversenyre: az 1994-es vb-re, az 1996-os Eb-re és az 1998-as vb-re. Ő az egyetlen edző, aki úgy szerezte meg a továbbjutást érő helyek egyikét selejtezőcsoportjában, hogy menet közben vette át az irányítást. Arról nem is beszélve, hogy a Generális vezetésével a csapat negyeddöntőt játszhatott az 1994-es világbajnokságon. Igaz, akkor Iordănescu minden idők legjobb román csapatát irányíthatta.
Ám az új szövetségi kapitány ellenzői sincsenek kevesen. Szerintük a FRF-elnök megoldása rossz hatással lesz a válogatottra, hiszen Iordănescu utoljára nyolc évvel ezelőtt ült a kispadon. Nem is akarta vállalni a feladatot, ráadásul a 2004-es és 2006-os világversenyekre már nem jutott ki szövetségi kapitányként. Talán ez utóbbi tények is közrejátszottak abban, hogy a Generális sem bízott eléggé magában, és az elnök beleegyezésével nem is egy, hanem egyenesen három fiatalt vett maga mellé segédnek: az Astra Giurgiutól nemrég elbocsátott Daniel Isăilát, az U21-es válogatott edzőjét, Viorel Moldovant, valamint a Liga 1 több csapatánál is megfordult Ionuţ Badeát.
Iordănescu 2004 novemberében ült legutóbb a kispadon. Kérdés, hogy ennyi év távlatából, a válogatott irányításában tapasztalat nélkül álló segédekkel mit tudnak felmutatni az elnök emberei egy olyan selejtezőcsoportban, amelyben öt csapat pályázik reális esélyekkel az első három hely valamelyikére.
Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.
Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.
Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.
Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.
A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.
A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.
Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.
szóljon hozzá!