Hirdetés

A Steaua és a többiek

Somogyi Botond

2013. június 07., 12:392013. június 07., 12:39

2013. június 12., 21:102013. június 12., 21:10

 Az előzetes várakozások ellenére egyáltalán nem bizonyult kiegyenlítettnek a múlt héten zárult elsőosztályú futballbajnokság: a Steaua tulajdonképpen már féltávnál megnyerte a pontvadászatot. A menetelést tavasszal is folytatta, a visszavágók után pedig – rekordnak számító 16 ponttal megelőzve a második helyezett Tg. Jiu-i Pandurii – elhódította 24. bajnoki aranyát. A sikerhez több tényező is hozzájárult: az ellenfelek gyenge szereplése, a tulajdonos által a román bajnokságból összevásárolt játékosok által alkotott erős keret, a Concordia Chiajnával tavaly kiváló eredményeket elérő Laurenþiu Reghecamp szerződtetése edzőként. Sokak szerint a német erőnléti edző, Thomas Neubert munkája is sokat jelentett, hiszen a katonacsapat az idei szezonban bebizonyította: az európai kupameccseken nyújtott jó teljesítménynek nem kell kötelezően gyengébb bajnoki szerepléssel párosulnia.

A Liga 1-ben a Steaua mellett csupán a Pandurii nyújtott kiegyenlített teljesítményt, ami második helyet eredményezett, egyúttal a csapat történetének legjobb szereplését. A mezőny többi csapata csupán egy-egy jó veretlenségi szériát tudhat maga mögött: ősszel a Vaslui és az Astra menetelt, tavasszal a Dinamo, a Petrolul, és kisebb meglepetésre a Brassó. A pontvadászat végét két mérkőzés is beárnyékolta. Az egyiken a már bajnok Steaua a kiesés ellen küzdő Konstancai Viitorult segítette három ponthoz, a tengerparti együttes tulajdonosa, George Hagi katonacsapathoz fűződő viszonyának köszönhetően – a nyilvánvaló bundát természetesen mindkét fél tagadja. A másikon, a Petrolul–Szászmedgyes mérkőzésen a játékosok között verekedés tört ki a pályán: a bíró a lefújásig hat piros lapot osztott ki, a hazaiak kapusa, Mircea Bornescu megharapta ellenfelét, amiért nyolcmeccses eltiltást kapott.

A sérülésektől és eltiltásoktól megtizedelt Petrolul azonban így sem kapitulált: a Bukarestben rendezett Románia-kupadöntőben az idény egyik legnagyobb felfedezettje, a kongói Bokila góljával elhódította a trófeát. A vereségnek kolozsvári részről legfeljebb Pászkány Árpád tulajdonos örül: nem lesznek kiadásai a csapat nemzetközi szereplésével, a fellegvári együttesnek nem kell megszakítania nyári felkészülését, ősszel pedig újból bajnokesélyesként szállhat harcba. Hogy a klubvezetést elsősorban az anyagiak érdeklik, mi sem bizonyítja jobban, mint a Manchester United elleni győzelmet követő politika: a külföldi ajánlatokkal rendelkező játékosokat jó pénzért eladták – mintegy feladva a bajnoki címért zajló küzdelmet –, a viszonylag magas fizetéssel rendelkező Paolo Sergiót a kevesebbel is beérő, az UEFA által követelt pro-licenc edzői képesítéssel nem is rendelkező Eugen Tricára cserélve.

Az elsőosztálytól a Beszterce, a Iași, a Turnu-Severin, valamint a Chiajna búcsúzott, helyüket a Botoșani, valamint két erdélyi csapat veszi át: a brassói Corona és a temesvári ACS Poli. A negyedik feljutó, a Săgeata Năvodari egyelőre nem kapta meg az indulási jogot, fellebbezését később tárgyalják. Az anyagi nehézségekkel küzdő Rapid, amely a napokban ünnepelhetné fennállásának 90. évfordulóját, jövőre már csak a második vonalban folytathatja. Hasonlóan a Kolozsvári „U” is – amely a Rapidhoz hasonlóan csődeljárás alatt áll –, a kolozsvári klub azonban a svájci sportdöntőbírósághoz (TAS) folyamodott. Így egyelőre nem tudni, hogy 15, 16 vagy 17 csapat állhat rajthoz az elsőosztályban. A licencbizottságot vezető Viorel Duru szerint a román klubok helyzete rendkívül lehangoló: csupán hét Liga 1-es egyesület működése nem volt veszteséges, nyereséget pedig csak három könyvelhetett el közülük. Atöbbi 11 csapat összesen 68 millió eurós veszteséget halmozott fel, az összeg felét a Rapid adóssága teszi ki.

A 2013–2014-es bajnokság előreláthatólag július 20-án kezdődik, előtte a bukaresti Nemzeti Arénában július 10-én rendezik meg a szuperkupát a bajnok Steaua a kupagyőztes Petrolul együttesének részvételével.

 Román csapatok a nemzetközi kupákban
Az UEFA rangsorában Románia a 18. helyre esett vissza, ezért a következő szezonban csupán négy csapatot nevezhet a nemzetközi kupákba: a Steaua a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében (július 16-17.), a Pandurii és a Petrolul az Európa Liga második selejtezőkörében (július 18.), az Giurgiui Astra pedig az elsőfordulóban (július 2.) kezdi meg szereplését.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
Hirdetés
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
Hirdetés
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
2026. április 14., kedd

Húsz fokig melegszik a levegő, de újabb esős és hűvös idő közeleg

Miközben az éjszakák még jó ideig hűvösek maradnak, fagyra már nem kell számítani, a nappali csúcsértékek pedig elérik a 19–20 Celsius-fokot. Hétvégére azonban mérséklődik a nappali felmelegedés.

Húsz fokig melegszik a levegő, de újabb esős és hűvös idő közeleg
Hirdetés
Hirdetés