Viadal Saïdtól Saïdig

Legendás sportriporteri fordulattal élve többen voltak november 15-én este a budapesti Trafó Kortárs Művészetek Házában, mint ahányan befértek. A néhány feltűnő kivételt leszámítva többnyire tizen-harmincéves fiatalok tömegében még a kezdés előtti percekben is sűrűn felhangzott a „jegyet vennék” segélykiáltás, de egy-két földhöz ragadt szempont – lásd például: ülőhelyek korlátozott száma – ezúttal felülírta a líra akadálytalan szárnyalását. Így bő ötszázan lehettek tanúi a második Magyar Slam Poetry Bajnokság döntőjének, amelynek során 24-en mutatták meg magukat. Közöttük öt erdélyi fiatal is, akik vagy a félszigeti Erdély-bajnokság vagy a magyar bajnokság elődöntői nyomán szereztek jogot az indulásra: a sepsiszentgyörgyi Győrfi Kata, Müller Henrietta és Csinta Áron, valamint a csíkszeredai André Ferenc és Bartha Lóránd.
Mindenesetre fergeteges hangulatú esten derülhetett ki, hogy igazából nincs is új a nap alatt. Ha műfaji áttörésként talán már nem is kezelhetjük, a kérdés továbbra is makacsul fel-felbukkan: mi is ez a slam? Az egyik legrokonszenvesebb és – a teljesség igénye nélkül – legkimerítőbbnek tűnő meghatározás szerint a költészet rock and rollja, ön- és népgyógyító műfaj valahol Hofi és Latinovits között, versek a szépirodalom, a rap, a dalszöveg, a performance és a stand up comedy határán. Személyesség, őszinteség, szabadság, önkifejezés, reflektálás a közéletre, a mindennapjainkra.
A Trafó zsúfolásig telt nézőtere mindenesetre sodró erejű, kíméletlen, esetenként önmarcangoló, nem ritkán poénos fordulatokkal hódító alkotásoknak tapsolhatott. No meg a háromfős hivatalos zsűri – Ladik Katalin, újvidéki származású költő-performer-színész, Keszég László szabadkai születésű rendező és Bencsik Ádám Ponza budapesti rapper-slammer – két önkéntessel kiegészítve a végső sorrend kialakításába is beleszólhatott. Mert verseny volt ez a javából. Az egyetlen bökkenő, hogy roppant szubjektív, esetenként követhetetlen szempontok alapján eldőlő verseny, amelynek fejleményeit legnyugisabban talán éppen a résztvevők kezelték – ők biztosan tudják, miért. Nagyon sarkítva ugyanis itt arról van szó, hogy a legjobb költeményt a legjobban előadó versenyző viszi el a pálmát. Abban viszont természetesen igencsak megoszlottak a vélemények, hogy így történt-e, főleg, hogy a sors a tavalyi második helyezett Simon Mártonnal kezdette el a viadalt, s ez nemcsak a zsűrit hozta nehéz pontozási helyzetbe, de a mércét is igen magasra helyezte.

Süveg Márk Saïd győzelmének jogossága ezzel együtt aligha vonható kétségbe. Az Akkezdet Phiai (röviden: AKPH) budapesti underground hiphoptrió meghatározó alakjának szövegei és előadásmódja vitathatatlan profizmusról, bámulatos reakciókészségről árulkodnak. Az első körben előadott története egy deportálás krónikája egy elhurcolt zsidó szemszögéből. A szavakból, gesztusokból és csendekből megkomponált performansz után közönség és zsűri egyaránt nehezen tért magához. A döntőben aztán a címvédő rögtönzött művet adott elő, a kollégáknak köszönetet nyilvánító, az okoskodó újságírókat viszont szolidan „gyalázó” szöveg hallatán aligha maradhatott kétség bárkiben: jobb magyar nyelvű slamszöveget, mint a Süveg Márk Saïdé, ma aligha ír bárki is.

Az est erdélyi sikert is hozott, a zsűri Győrfi Katának (balra lent) ítélte saját szakmai különdíját. Természetesen nem a határokon kívül szorult magyarság iránti empátiából, hanem megfogalmazható érdemek – „mély művészi erőfeszítést igénylő önfeltárulkozás” – mentén. A sepsiszentgyörgyi, Kolozsváron tanuló Győrfi Kata „akut párzási pánik” fogalomegyüttesre felépített szövegével valóban már-már zavarba ejtő őszinteségig terelte a slamet.
Mi viszont elsősorban azzal a hiányérzettel maradtunk, hogy a Trafóban elhangzott szövegek jó része megérdemelné az újraolvasás lehetőségét. Igaz, az talán már nem lenne slam poetry...

A 2. Magyar Slam Poetry Bajnokság nyertesei
1. Süveg Márk Saïd
2. Basch Péter
3. Horváth Kristóf Színész Bob
Zsűri különdíja: Győrfi Kata
Közönségdíjas: Simon Márton