Hirdetés

Verdi és Schiller egy színpadon

Országos bemutatóval köszönti a világ két magyar operaházának közös produkciója Giuseppe Verdi születésének 200. évfordulóját. A zeneszerző Schiller-trilógiája Kolozsváron és Budapesten egyaránt látható, hallható lesz. Az előadások beharangozójából azt is megtudhattuk, hogy a trilógia darabjait más-más rendező viszi színre, de a díszletelemek mindhárom esetben ugyanazok.

Nánó Csaba

2013. november 28., 21:142013. november 28., 21:14

Giuseppe Verdi születésének bicentenáriuma adva volt – a világ szinte összes operaháza ehhez az alkalomhoz igazította idei évadját –, csupán az maradt a kérdés, hogy Kolozsváron, a világ egyetlen kisebbségi operaházában milyen műsorral emlékezzenek a nagy zeneköltőre. A magyar opera repertoárjában szerepelnek ugyan Verdi művek – folyamatosan műsoron van például a Traviata, az Álarcosbál, a Rigoletto –, ám az intézmény művészeti vezetése úgy döntött, eddig nem látott-hallott Verdi művekkel örvendezteti meg a nagyérdeműt. Persze, nem könnyű Verdi születése után kétszáz évvel olyan művel előállni, amit ne játszottak volna akár Kolozsváron is.

 Trilógia

Selmeczi György karmester, zeneszerző mégis rátalált három olyan operára, melyek nem csupán kolozsvári, de országos premiernek is számítanak. Mindhárom operát Friedrich Schiller drámái ihlették, és Selmeczi véleménye az, hogy „ezek a művek Verdi alkotói életének is különleges darabjai.” 

Verdi kétévenként írt egy operát Schiller drámáinak alapján: a Szent Johannát 1845-ben, két évvel később A haramiákat, végül 1849-ben a Luisa Millert. A zeneszerző ekkor már túl volt a Nabucco sikerén, de még előtte állt legnagyobb műveinek – Aida, Rigoletto, Simon Boccanegra – megalkotása. A Schiller-trilógiát viszonylag ritkán játsszák a világ nagy operaházai: „Mindig foglalkoztatott – és különösen az egyes partitúrák áttanulmányozása után –, hogy vajon miért is ódzkodik az operavilág lassan másfél évszázada, hogy ezeket a műveket méltó helyükön kezelje a repertoárban. Meglepő következtetésekre jutottam: nem kétséges, hogy ezek a művek Verdi alkotói életének is különleges darabjai. Az akkor sikerei csúcsán lévő, a Nabuccóval, a Lombardokkal a közönség kegyeit élvező komponista ezekben a művekben tesz tanúbizonyságot rendkívüli művészi és emberi nagyságáról” – fogalmazott Selmeczi György, az előadások ötletgazdája.

 Három opera, három rendező

Verdi 1813-ban született, Schiller 1805-ben hunyt el, tehát a két zseni korántsem volt kortárs. Ám ahogyan az lenni szokott, a nagy elmék gondolatai általában találkoznak. Selmeczi György rátalált arra, ami a két lángelmét összeköti: „Hogyan értelmezhető trilógiaként ez a három alkotás? Csupán az ihlető Schiller személyisége köti össze őket? Nos, van még valami, ami különösen felértékelődik korunkban: ez pedig az apa-princípium, az apa-eszmény zenedrámai megjelenítése. Apátlan korban élünk, társadalmi viszonyaink, emberi kapcsolataink ziláltak. Erkölcseink és felelősségtudatunk erózióját nap mint nap megszenvedjük. A Verdi és Schiller révén elénk tárulkozó apafigura talán gondolkodásra késztet mindnyájunkat. Különös élmény felfedezni, hogy a cselekmény, a drámai folyamatok háttere mindig az apák döntéseinek, az apák áldozatának függvényében alakul.”

Az operák technikai, zenei, vokális szempontból is kihívást jelentenek. Selmeczi György az előadások egyik különlegességeként említette a sajátos vizuális egységet, amely Csíki Csaba díszleteit és Kiss Zsuzsa jelmezeit jellemzi. Érdekesség, hogy ugyanazokat a színházi képzőművészeti elemekből összeálló díszleteket három nagyon különböző egyéniségű, munkastílusú rendező használja előadásaiban. A trilógia első darabját, a Szent Johannát Zakariás Zalán, A haramiákat Göttinger Pál, a Luisa Millert pedig Szőcs Artúr rendezi. Mindhárman elsősorban prózai színházban dolgoztak, számukra új teret, új lehetőségeket nyújt ez a munka. Ne feledjük, nem egy híres és elismert színházi rendezőnek jelenti a „csúcsot” egy-egy opera színre vitele. Ugyanakkor – ahogyan azt Szép Gyula igazgató megfogalmazta – a világ két magyar operaházának közreműködése bizonyítja: a kolozsvári opera felkészült arra, hogy világszintű együttműködésekben vegyen részt.

A kolozsvári bemutatókra december 6-án, 7-én, illetve 8-án kerül sor.

 


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés